Hirdetés

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Milyen volt Újbuda elmúlt öt éve?

– 2019-ben megállt a fejlődés a kerületben. A baloldali szivárványkoalíció mindenáron Orbán Viktort és a Fideszt akarta legyőzni, ennek érdekében valamennyi korábbi elvüket félrehajítva összeálltak, és sikerült is helyi közgyűlési többséget összehozniuk a Gyurcsány-párti László Imre polgármester mögött. A hatalomvágy és a pénz nagy úr, de a húsos fazék elérhetősége érdekében ezt a szivárványkoalíciót egyben is kellett tartani. A színfalak mögött állandó zsarolások, fenyegetések zajlottak, ezek egy része napvilágra is került.

Az elmúlt öt évben erre ment el az idő, az energia, nem utolsósorban a pénz. 2019 előtt, amikor a Fidesz vezette Újbudát, két alpolgármesterünk volt, most négy van, és ha júniusban nyernek, ígéretük szerint egy ötödiket is kineveznek, hiszen a sorba beálló LMP-t is ki kell majd fizetniük. Gyurcsányéknak nem sok bázisa maradt, sajnos Újbuda ezek egyike, a kerület kifizetőhelyként működik, a közérdekű adatigénylésekkel kikért szerződésekből kitűnik, hogy haveri cégekhez folyik a pénz. A belső hatalmi birkózások mellett a kormánnyal szembeni állandó ellenkezés, betartás, a tárgyalás elutasítása jellemezte az elmúlt öt évet; elég arra gondolni, hogy Újbuda önkormányzata beszállt a Déli Körvasút fejlesztésének megakadályozását célzó perbe. Fejlesztésekre, beruházásokra sem energia, sem pénz, sem szándék nem maradt.

– Az újbudai gyermekegészségügyi központ azért megépült.

– Ezt még mi találtuk ki 2019 előtt, mi jártuk ki hozzá a forrást, hiszen a költségek kétharmadát az állam állja. A mostani vezetésnek nincs oka ezzel büszkélkedni, főleg úgy, hogy a folyamatos feszültségkeltés miatt egyelőre még át sem adták. Az elmúlt öt évben csak látszatintézkedések fűződtek a baloldali kerületi vezetés nevéhez. Ilyen a jól hangzó közösségi költségvetés, ami azonban nevetségessé vált, mert olyasmikkel rukkoltak elő, mint hogy legyenek szemeteskukák, legyen lekaszálva a fű. Ezek alapvető önkormányzati feladatok, nem kell hozzájuk közösségi költségvetés.

Korábban írtuk

– Apropó költségvetés: a legtöbb baloldali vezetésű településhez hasonlóan Újbudáról is gyakran hallhattunk sirámokat az állami kivéreztetésről. Mi a valós mérleg?

– Újbuda kifejezetten jó helyzetben van, ma már 58 milliárd forint az éves büdzsé, a mi időnkben körülbelül 30 milliárd forint volt. Ennyi pénzt felelősséggel beosztva nagy dolgokat lehetne megvalósítani, fejleszteni, beruházni. De ennek semmi látszatja. Persze ellenkezni, siránkozni mindig könnyebb, mint dolgozni.

– Nemrég pedofilbotrány rázta meg Újbudát, egy gazdagréti óvoda egyik pedagógiai asszisztenséről kiderült, hogy gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre. Hol tart az ügy kivizsgálása?

– Sehol, az önkormányzat köznevelési bizottsága, akár hiszik a kedves olvasók, akár nem, egyelőre engem, egy fideszes képviselőtársamat és Hoffmann Tamás volt fideszes polgármestert hallgatta meg, megpróbálva bemocskolni minket arra hivatkozva, hogy az illető 2019 előtt került az óvodába. Csakhogy akkor semmilyen gyanú nem merült föl, csupán az elmúlt években, amikor viszont nem indult vizsgálat. Azt kellene feltárni, hogy ennek a mulasztásnak van-e köze ahhoz, hogy a pedofil férfi édesanyja az önkormányzat dolgozója, illetve hogy miért van élő szerződése az illető cégének az önkormányzattal.

– Melyek a legfőbb orvosolandó problémák Újbudán?

– A fejlesztések, beruházások hiányán túl szembetűnő a köztisztaság tragikus romlása. Alapvető feladat volna a kerület tisztán tartása, ehelyett leszereltettek háromszáz kukát, majd fölszereltettek százat. Látszik is az eredmény, a kerület szívében, a fideszes vezetés által megújított Móricz Zsigmond körtéren is varjúcsapatok szállták meg a tömött szemeteseket. Ahogy Karácsonyéknak köszönhetően egész Budapesten, úgy nálunk is ellepték a közterületeket és a megállókat a hajléktalanok, akik között sok az agresszívan kéregető. Ez persze fővárosi hatáskörű probléma, Tarlós István főpolgármestersége idején a városvezetés vért izzadva bár, de képes volt eredményeket elérni, sokkal konszolidáltabbak voltak a közterületi viszonyok. Most megint nincs gazdája a problémának, visszatértünk a 2010 előtti állapotokhoz. Nyilván humánus szempontokat is figyelembe kell venni, de megengedhetetlen ez a normálisan élő többség egészségét, biztonságát veszélyeztető helyzet. A parkolási káoszt is föl kell számolni, ide értve az általunk László-sarcnak nevezett fizetős zónákat is, ami miatt az újbudai embereknek már egy autó után is éves összeget kell fizetniük saját házuk előtt is, a második után pedig a dupláját. De még így is szerencse kell a kerület számos részén ahhoz, hogy valaki parkolóhelyet találjon. Eredmény nincs, csak a pénzt vonják el az emberektől. Mi ezt a rendszert fel akarjuk számolni, a túlzsúfolt utcai parkolást P+R parkolók építésével enyhítve.

– Min kell még változtatni?

– A közterület-felügyelet visszafejlődött, egyetlen új térfigyelő kamerát sem telepítettek, a régiek sorra törnek el, és még arra sem képesek, hogy megjavítsák ezeket. Sürgős megújulásra van szükség e téren is, 24 órás diszpécserszolgálat bevezetésével, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsuk az újbudaiaknak. Ugyanezért létrehozzuk az Újbudai Rendészetet, és megerősítjük a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség együttműködését, ez 2019 előtt nagyon jól működött. Fontos része a programomnak az Idősek Tanácsának létrehozása, a pedagógusok megbecsültségének erősítése többek között a lakhatási lehetőségek bővítésével. Segíteni fogjuk a fiatalok életkezdését egyebek mellett kerületi bérlakásprogrammal. Ez nekem a Fiatal Családosok Klubja alapítójaként, ötgyermekes édesanyaként különösen szívügyem. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok elherdálásának is véget vetünk, nagyon indokolt eseteket kivéve közcélra szeretnénk hasznosítani őket. A beépítéseket mindenképpen vissza akarom szorítani, Újbuda túlépült, mondhatni, megtelt. Az elmúlt ciklusokban egyre-másra nőttek ki a földből a lakóparkok és az irodaházak, a szükséges infrastruktúra kiépítése azonban elmaradt, a megnövekedett forgalom pedig tovább duzzasztotta a közlekedési és parkolási káoszt. Ráadásul van olyan építkezés, például a madárhegyi Hilton Hotel, ahol a kivitelező a jogszabályokat sem tartja be. Ezzel szemben zéró toleranciát hirdetek, aki ismer, az tudja, hogy a szabálykövetésben nem ismerek tréfát.

– Programjában közlekedésfejlesztési tervek is szerepelnek.

– 2010 és 2019 között komoly fejlődésen ment át e téren is Újbuda, a főváros és az állam visszahozta a sírból a 4-es metrót, és megépült a budai fonódó villamoshálózat. De vannak olyan részei a kerületnek, ahol elégtelen a tömegközlekedés. Lakossági visszajelzések alapján ilyen például Madárhegy, de Gazdagréten és Kelenvölgyben is akadnak járatok, amelyek nagyon ritkán közlekednek. Az éjszakaiakat is bővíteni kellene, hogy a bulizó fiatalok biztonságosan hazaérjenek, ez ügyben persze a fővárossal kell együttműködni.

– Lesz politikai támogatás és pénzügyi forrás a tervek megvalósítására?

– Civil szervezeti vezetőként és a korábbi ciklusban alpolgármesterként is bizonyítottam, hogy nyitottsággal, tárgyalókészséggel nagy eredményeket lehet elérni. Egy település, egy kerület vezetőjének sem az a dolga, hogy lépten-nyomon összeakaszkodjon a kormánnyal, hanem az, hogy együttműködéssel sikeres fejlesztéseket valósítson meg. Reménybeli polgármesterként ugyanerre készülök, az a célom, hogy minél több állami forrás bevonásával élhetőbbé, szebbé tegyük Újbudát.