Ujhelyi István kifejtette, a napokban konkrét lépések bejelentésével megkezdődik ennek koncepciónak a megvalósítása, elsőként a járványhelyzet kezelésével kapcsolatban várhatók érdemi intézkedések.

Hirdetés

A program egyik kidolgozójának számító szocialista politikus közölte, az első lépések között meg kell erősíteni a határokon átnyúló együttműködést és a tagállami kormányok közötti koordinációt.

Ujhelyi István előremutatónak nevezte a védekezésben eddig megvalósult együttműködést, így a közös eszközbeszerzéseket és a logisztikai központok felállítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy még hatékonyabb koordinációra van szükség.

Példaként említette a lélegeztetőgépek beszerzését, amely során szerinte az egymástól függetlenül „portyázó” tagállamok éppen egymással szemben hajtották fel a világpiaci árakat, amelyeket egy gyorsabb és hatékonyabb közös beszerzéssel alacsonyan lehetett volna tartani.

Korábban írtuk

Ujhelyi István megerősíteni javasolta az Európai Orvos Hadtestet, amely az unión belül és azon kívül fellépő vészhelyzetek esetén segíti az orvosi és közegészségügyi csoportok és eszközök mozgósítását.

Az MSZP EP-képviselője megerősítené az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot, valamint az Európai Gyógyszerügynökséget is.

ONLINE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ – 2020.11.08.

❌ EURÓPAI EGÉSZSÉGÜGYI UNIÓ: JÖNNEK AZ ELSŐ BEJELENTÉSEK! ❌▶️ Ujhelyi István EP-képviselő online sajtótájékoztatója#addtovább #EurópaiEgészségügyiUnió 🇭🇺🇪🇺

Posted by Ujhelyi István dr. on Sunday, November 8, 2020