A Szociális Demokráciáért Intézet és a brüsszeli Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS) rendezvényén Ujhelyi hangsúlyozta: az egészséghez való jog alapvető emberi jog, ezért nem tartható, hogy jelenleg háromszor nagyobb eséllyel kap valaki kórházi fertőzést Magyarországon, mint Németországban, ahogy az sem, hogy míg utóbbi tagállamban ezer lakosra tizenkét ápoló jut, addig Magyarországon ez a szám csak hat.

Hirdetés

Az MSZP politikusa többek között arról beszélt, hogy felmérést végeznek Magyarországon az önkormányzatok és civil szervezetek bevonásával, amely során egyebek mellett arra keresik a választ: milyen minőségi standardokra van szükség a hazai egészségügyi ellátórendszerben a betegbiztonság hatékonyabb garantálásához.

A következő évek egyik legfontosabb feladata lesz, hogy minden európai tagállam számára világos legyen az a minőségi ellátási keret, amelyet az európai polgároknak biztosítani kell – emelte ki Ujhelyi István.

Andor László volt uniós biztos, a FEPS főtitkára azt emelte ki, hogy a makrogazdasági szabályok vagy nem engednek elegendő beruházást a közszférában, vagy a kormányon lévő csoportok számára, elsősorban Kelet-Európában az egészségügy nem számít kiemelt területnek. Hozzátette: az egészségügyi kapacitások egyenlőtlenségeit fel kell tárni és ki kell küszöbölni, ehhez pedig hosszabbtávú koncepcióra van szükség.

Korábban írtuk

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy az emberi élet és az egészség az egyik legfontosabb érték, ezért ennek is egységesen kell érvényesülnie Európában. Szerinte csak egyforma elvek alapján, igazságosan lehet hatékonyan küzdeni a koronavírus-járvány ellen.

Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter, a FEPS kapcsolódó kutatási projektjének vezetője felszólalásban hangoztatott véleménye szerint minden egészségügyet érintő mutató rosszabbodik Magyarországon. A magyar nemzeti egészségügyi hatóságok felkészültsége, szakmaisága, szakember-ellátottsága rendkívüli mértékben romlott az elmúlt években. Ebből kiutat az euróai egészségügyi unió létrehozása jelenthet – vélekedett.

Aláhúzta, nincs szociális Európa az európai egészségügy unió nélkül, amely jogi alapjainak megerősítésére akár az uniós szerződések módosításával is szükség van.

„Emberéletekbe kerül, ha az egészségügy továbbra is a nemzetállami szuverenitás ketrecében marad” – hangoztatta Kökény Mihály.

A konferencia végén elmondott zárógondolataiban Ujhelyi István kiemelte: „nem akarjuk elvenni a tagállami kompetenciát, ugyanis a tagállamok kötelezettsége, hogy fenntartsák és működtessék egészségügyi szolgáltatásaikat”.

A kezdeményezéssel azt szeretnék, ha először stressztesztnek vetnék alá az európai egészségügyet minden egyes tagállamban a gyengeségek megtalálására. Ennek eredménye alapján lehetne megfogalmazni azokat a minőségi alapkövetelményeket, amelyekből az EU egyetlen tagországa egyetlen településén sem szabad engedni – tette hozzá az EP-képviselő.

🔴 Szakmai felmérés készül az Európai Egészségügyi Unió magyarországi hatásairól 🔴❎ „Nem lehetnek boldogok a tagállamok…

Posted by Ujhelyi István dr. on Friday, November 27, 2020