Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, elindult az előzetes regisztráció a koronavírus elleni oltásra, de az emberek többsége nem rendelkezik elég információval arról, melyik vakcinával, hol és milyen feltételekkel oltják be őket.

Hirdetés

Hozzátette: az elmúlt hetekben közérdekű adatigényléssel fordult az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy részleteket tudjon meg az oltási stratégiáról, de azt a választ kapta a tárcától, hogy nem illetékesek ebben.

Közölte, „itt ülünk a járvány (…) tetőpontján”, de nem lehet tudni, mennyire van felkészítve a társadalom, az egészségügy a vakcina beadására. A kormányzati milliárdok az oltással kapcsolatos tájékoztatás helyett a hazugságokra, EU-ellenes kampányra, illetve a Covid-járvánnyal kapcsolatos, legtöbbször bugyuta, hazug kormányzati propagandára mennek – hangoztatta.

Ujhelyi István kitért arra, hogy az Európai Bizottság júniusban mutatta be oltóanyag-stratégiáját, októberben pedig konkrét javaslatokat fogalmazott meg a tagállamoknak. Magyarországon csak annyit tudni, hogy 13 ezer oltóhely lesz – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy minden tagállam egyidejűleg, népességarányosan fog hozzájutni a koronavírus elleni oltóanyagokhoz.

Korábban írtuk

Az EP-képviselő szerint nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar társadalom nagy része most még oltásellenes, mivel mást sem hallott a hírekből, mint hogy bizonytalan eredetű, az EU-ban nem bejegyzett vakcinát hoz be az országba a kormány.

Ujhelyi István a többi között azt kérdezte: pontosan mit tartalmaz a kormány oltási stratégiája? Milyen ütemezésben, milyen körben, milyen kapacitással tervezi a kormány beadni a vakcinákat? Pontosan hány embert és mennyi idő alatt lesz képes a magyar ellátórendszer beoltani? Milyen módon és milyen összegből akar tájékoztató kampányt folytatni a kormány az oltás szükségességéről? Milyen költségkerete van a vakcinák beszerzésének, az oltási stratégiának? – sorolta kérdéseit.

ONLINE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ – 2020.12.08.

❌ KORONAVÍRUS: FELKÉSZÜLT A KORMÁNY A TÖMEGES OLTÁSRA?▶️ Ujhelyi István online sajtótájékoztatója#addtovább #sajtótájékoztató #koronavírus #védekezés 🇭🇺🇪🇺

Posted by Ujhelyi István dr. on Tuesday, December 8, 2020