Negyven éve nem kerültek ki ilyen táblák, az utolsót 1980-as években tették ki
Újra kétnyelvűek lesznek Délvidék útjelző táblái
Három helyre is magyar és szerb nyelvű útirányjelző táblák kerültek Zenta önkormányzati fennhatóságú útjain.
„Ez az első lépés ahhoz, hogy hosszú évtizedek után először, rendszerben kezelve érvényesülhessenek e témában is a nyelvhasználati jogok” – fogalmazott Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Mint mondta, régóta küzdenek azért, hogy az egész Vajdaságban kétnyelvű közlekedési táblák kerüljenek ki, s jó úton járnak, ugyanis a következő hetekben Topolyán és Magyarkanizsán folytatódik az akció.
Beszámolója szerint a Magyar Nemzeti Tanács pénzügyi támogatással segíti a helyi önkormányzatokat, hogy minél több helyen, minél gyorsabban megvalósuljon a kétnyelvű táblarendszer. Mint mondta, ez a törekvés a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződés része is.
„Most csak a helyi utakról beszélünk, de szeretnénk, ha a regionális utakon is sor kerülne erre. Ezért alakult munkacsoport az illetékes minisztériumban – tette hozzá. A hírek szerint a következő hónapokban sor kerül a pályázat kiírására Óbecsén, Kishegyesen és más községekben is.
