A bejegyzés szerint Szijjártó Péter nagyra becsüli Beate Meinl-Reisinger segítő szándékát. Kiemelte ugyanakkor: a helyzet továbbra is az, hogy az ukrán kormány a folyamatos ígérgetés és szép szavak dacára a mai napig nem adta vissza a magyar közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi jogokat.

Hirdetés

Ez elfogadhatatlan és totálisan ellentétes a közös európai szabályokkal és értékekkel – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

„Így mindaddig, amíg ez a szomorú helyzet fennáll, szó sem lehet semmifajta előrehaladásról Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai kapcsán” – fogalmazott.

A miniszter jelezte, hogy véleményt cseréltek a Pride felvonulások kapcsán is. Rögzítették, hogy teljesen ellentétes álláspontot képviselnek ebben az ügyben.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter közölte: elmondta kollégájának, hogy Magyarországon a gyerekek védelme abszolút elsőbbséget élvez. „Mi nem más országok kormányainak, hanem a magyar emberek elvárásainak akarunk megfelelni” – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.