„Undorító, amit a Tisza csinált” – kiakadtak a Tisza szavazói a Sziget miatt
Csak úgy záporoznak a csalódott kommentek a párt fővárosi frakciójának posztja alá.Akkor hát nem lesz Sziget – jelentette be Karácsony Gergely a tegnapi fővárosi közgyűlés után.
„Nem lesz fővárosi bevétel, a nemzetgazdaság is elesik több tízmilliárd forinttól és a budapestiek is a kedvezményektől. Ez mind nem lesz, mert a két legnagyobb fővárosi frakció, a Tisza és a Fidesz így döntött. A mai Fővárosi Közgyűlés annyiban biztosan különbözik az eddigiektől, hogy immár konkrét kárt is okoznak Budapestnek”
– fogalmazott a főpolgármester.
Szerinte fontos lesz, hogy az emberek majd „levonják ennek a (nem) döntésnek a tanulságait, hogy legyen szembesülés és szembesítés is, hogy mit mond el mindez a felelősségről, a kormányzóképességről, az alázatról, a szakértelemről, a bizalomról és úgy általában, ennek a városnak és az országnak a jövőjéről”.
Reagált a Tisza-frakció
Szerintük Karácsony Gergely miatt került veszélybe a Sziget Fesztivál jövője.
„A fővárosi képviselők nem lehetnek milliárdosok lobbistái.A főpolgármester ma bebizonyította, hogy nem Budapest működőképessége, nem a közpénzek védelme, és még csak nem is a Sziget Fesztivál jövője érdekli őt igazán – kizárólag a politikai háttéralkuk és a magánérdekek kiszolgálása”
– írta bejegyzésében a Budapesti Tisza-frakció.
Azonban ez a magyarázkodás láthatóan nem hatotta meg a szimpatizánsaikat. Szavazóik mélységesen felháborodtak, hogy a párt nem szavazta meg, hogy legyen Sziget Fesztivál. Csak úgy záporoztak a lemondó, csalódott kommentek a budapesti frakció posztja alá – tulajdonképpen csak ilyen jellegű hozzászólások érkeztek.
„Hát ez a Tisza egy mocskos társaság lesz. Persze egyre távolodnak attól, hogy választás nyerjenek. Az ország fiataljait megfosztották Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljától . Sajnos rosszabbak lesznek mind a Fidesz, pedig ha valaki utálja ezt a kormányt, az én vagyok.
Undorító amit csináltak, ne készüljenek, mert ezt a választást már most elvesztették”
– írja egy kommentelő.
„Ezt most mint Tisza szimpatizáns, és a Tiszát rendszeres havi adománnyal is támogató szimpatizáns írom: teljesen felesleges Kari Gerire mutogatnotok. Ez bizony most egy Fidesz-Tisza koalíció volt a Sziget ellehetetlenítésére. Ami kurva nagy csalódás számomra. Hangsúlyozom, nem a Fidesz miatt, mert azoktól nem vártam semmi jót”
– írja egy másik.
Akadt szimpatizáns, aki így fogalmazott:
„Az föl se merült bennetek, hogy esetleg ti vagytok a hülyék? 68 éves fejjel, kamaszos lelkesedéssel figyeltem a Tisza színre lépését, de mára kijózanított amiket mostanában műveltek.
A még nem létező kormányotok nevében ígérgetni bármit is, a nagyképűség nehovatovábbja.”
Szintén egy csalódott Tisza-szavazó azt írta, sajnálatos, de szerinte nagy baj van a párt budapesti politikájával, egy másik szerint pedig „pont ugyanazt toltátok le mint azok akikkel tele a csukánk, csak ti még szart se tettetek le az asztalra, de már most jobban értetek a mindenhez is mint mindenki más…”
Hosszan lehetne még folytatni a sort, mert tényleg hemzseg a poszt a csalódott hozzászólásoktól.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
