Több baloldali sajtóorgánum és elemző is beszámolt a Partizán megbízásából, a 21 Kutatóközpont által készített friss közvélemény-kutatásról. A felmérés eredménye azonban erősen megkérdőjelezhető a módszertana miatt, hiszen csak online kérdezték meg az embereket, ami eleve torzít, nem biztosítja a reprezentativitáshoz szükséges feltételeket.

Hirdetés

Azt is érdemes tudni, hogy a közvélemény-kutatás készítője Róna Dániel mindig is a baloldal szakértője volt, korábban Botka László egykori MSZP- s szegedi polgármesternek, illetve a Párbeszédnek, a Momentumnak és Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelöltnek is dolgozott. 

A 2022-es választás után Róna Dániel, az intézet vezetője így nyilatkozott a baloldali közvélemény-kutatásokról a kampányban: „Róna Dániel: Igen, abban van igazság, hogy a nyilvánosság elé került kutatások egy része azt mutatta, hogy szoros a verseny. Ezek sajnos nem voltak megfelelő színvonalúak.

Eleve azzal a céllal lettek publikálva, hogy befolyásolják az ellenzéki választókat. De ebből nem következik, hogy mindegyik kutatás rossz lett volna.” Ugyanitt bevallotta, hogy a 2022-es ellenzéki kampánystáb tagja volt: „Volt egy kutatói tanács nevű intézmény, amit a kampányközpont hozott létre. A központi kampánystáb hívott közvélemény-kutatókat, hogy beszéljék át, mi a helyzet. Ott volt a kampánystáb részéről Galgóczi Eszter, Vető Balázs és más közvélemény-kutatók, többet között Ember Zoltán és én is.”

Korábban írtuk

Az sem mellékes körülmény, hogy a 21 Kutatóközpontnak is jutott a guruló dollárokból, a cég honlapján támogatóként szerepel az Action for Democracy nevű ngo, amely a 2022-es választások előtt – jórészt Soros Györgytől származó – több milliárdos támogatást adott a baloldali ellenzék kampányára. 

Ezek fényében megkérdőjelezhető a cég által mért adatok érvényessége, nevezetesen az, hogy szerintük a hibahatáron belüli különbséggel vezet a Tisza Párt (42 százalék) a Fidesz (40 százalék) előtt a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között.

A további részletekről IDE kattintva olvashat.