Út a felemelkedés felé

Több mint húsz évnek kellett eltelnie a rendszerváltoztatás után, hogy olvadásnak induljon befagyott társadalmunk. Csak a 2010 utáni évek adtak lehetőséget, hogy a számában megfogyatkozott, drámaian meggyengült középosztály újra megkapaszkodjon, sőt erősítse pozícióit, és a legszegényebbek is esélyt kapjanak rá, hogy javítsanak sokáig reménytelennek látszó helyzetükön.

Fotó: MTI, archív

A rendszerváltoztatás utáni első években családok százezrei zuhantak a mélyszegénység felé. Az emberek újratanulták a nagyszülők korában hasznosított tudásokat: hogyan kell kapcaként a lábra tekerni a jól szigetelő újságpapírt, hogy ne fagyjon le az ember lába, amíg sorban áll a munkaügyi központ előtt. Miként lehet jóllakatni egy négytagú családot negyed kiló hússal, hogyan kell feldolgozni a húspótló alapanyagokat, ezerszer átszabni az elvásott ruhaneműt, és bűvészkedni a kifizetetlen számlákkal. Mert a várt változás nem várt veszteségekkel járt: néhány év alatt megszűnt másfél millió munkahely, egész régiók lakossága maradt jövedelem nélkül.

Szétlopott ország

Egymás után dőltek be a mesterségesen is veszteségessé tett nagyvállalatok, hiszen az új, külföldi vagy a multinacionális érdekeket kiszolgáló hazai tulajdonosok leginkább piacot vásároltak, ezért gyorsan söpörték el az útból a hazai márkákat. A falvak lakói sem jártak jobban: a téeszeket ugyanolyan gyors kíméletlenséggel hordták szét az új földesurak, mint ahogyan annak idején elvették a gazdáktól a földeket, az állatokat és a szerszámokat. És persze bedőltek az élelmiszeripari üzemek is, lebontották a cukorgyárakat, felszámolták a növényolajipart, bezárták a kisebb konzervgyárakat, az élelmiszer-kereskedelmet pedig külföldi áruházláncok kezébe adták.

Azoknak a családoknak is csalódniuk kellett, akik a nyolcvanas években a napi munka mellett építették fel élelmiszer-feldolgozó vagy könnyűipari kisvállalkozásukat. A korlátok nélkül az országra szabadított távol-keleti árudömping, majd a frissen megalkotott csődtörvény földbe döngölte azt a réteget is, amely egy egészséges átalakulás motorja lehetett volna.

Az elsöprő többség számára a társadalmi hierarchiában az út csak lefelé vezetett. Ezen az sem változtatott, hogy a jobboldal nyerte meg a választásokat 1990-ben. Az Antall-kormánynak nem sikerült teljes mértékben megragadnia a hatalmat. A koa­lí­ciós pártok képviselői ágálhattak ugyan a parlamentben, de az államigazgatási apparátus éppen úgy ellenük dolgozott, mint a pénzvilág, a média vagy a fegyveres testületek. A baloldalnak – és a hozzá csapódó liberális elitnek – sikerült korábbi politikai befolyását gazdasági, pénzügyi hatalomra váltani, majd a Horn-kormány megalakulásával ismét felülni a politikai hatalom csúcsára. Az akkoriban felpörgetett infláció a korábbi családi megtakarítások utolsó morzsáit is felemésztette. Akinek sikerült munkahelyét megőrizni, annak azzal kellett szembenéznie, hogy reálkeresete a harminc évvel azelőtti szintre esett vissza, és ott megrekedt hosszú időre. A középosztály szinte felmorzsolódott, kialakult a világon egyedülálló falusi mélyszegénység, amely az új nemzedéktől is elvette a felemelkedés esélyét.

A történések azt mutatták: a baloldali és liberális elit hadat viselt az ország népe ellen. E háború mérlegét a Corvinus Egyetemnek a kilencvenes években kiadott gazdaságtörténeti tankönyve vonta meg. E szerint a rablóprivatizáció következményeként az országot ért kár mértéke meghaladta a teljes második világháborús veszteség kettő és félszeresét.

Befagyasztott kasztok

A társadalom állapotáról, a felemelkedési esélyekről az Eurofound, vagyis az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért nevű uniós ügynökség rajzolt drámai képet. A 2002–2010 közötti felméréseik azt mutatták: Magyarország az Európai Unió egyik legzártabb társadalma lett, ahol a kasztosodó társadalmi csoportok között nem volt átjárás, a leszakadt rétegeknek alig vagy egyáltalán nem nyílt esélyük a felemelkedésre. A társadalom merevsége szempontjából az uniós tagországok között Magyarország Bulgáriával osztozott a legutolsó helyen, de a kutatók a sereghajtók között említették Csehországot, Lengyelországot, Litvániát és Észtországot.

A hazánkban gyűjtött adatok azt mutatták, hogy legrosszabb helyzetbe Észak-Magyarország, az Észak-Alföld és a Dél-Dunántúl lakói kerültek. Az emberek elsöprő többségének esélye sem volt rá, hogy önerőből változtasson helyzetén. Lényegesen szerencsésebbnek mondhatták magukat a nagyvárosokban, főként a fővárosban élők, valamint az ország északnyugati régióiban lakó családok. Az ő életesélyeiket, felemelkedési lehetőségeiket jelentősen befolyásolták a Magyarországra költöző nyugati cégek. A keleti végek tőkevonzó képessége ugyanakkor lényegesen rosszabb volt. A kis- és közepes vállalkozások sem tudták betölteni azt a világon mindenütt megszokott szerepüket, hogy összességében ők foglalkoztatják a munkavállalók zömét. Sőt, a hazánkban már 2006-ban megkezdődött gazdasági válság és a túladóztatás miatt a kisvállalkozások száma a kétezres években gyakorlatilag megfeleződött.

Az elemzés készítői szerint a férfiak mobilitási mutatói, vagyis felemelkedési esélyei rosszabbak voltak, mint a nőké. A férfiak körében emellett lényegesen többen voltak azok, akiket a lecsúszás réme fenyegetett, mint akik reménykedhettek helyzetük javulásában. A kutatók ezt az újraelosztási rendszer hiányosságaival magyarázták. Ma már tudjuk: a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején a komprádor elit a megtermelt GDP-ből sokkal többet áldozott arra, hogy egyengessék az országból kiszivattyúzott pénzek útját, mint amennyit visszaosztottak volna a társadalomnak például a szociális háló megerősítésére, az adóterhek megkönnyítésére vagy az oktatási és egészségügyi rendszer fejlesztésére.

Az Eurofound kutatóinak vizsgálata arra is rávilágított, hogy nálunk, hasonlóan a többi, mobilitási szempontból sereghajtónak számító országhoz, nagyon nagy a képzetlenek aránya. Ezt a kutatók az iskolarendszerünk szelektivitásával magyarázták. Vagyis hogy az iskolarendszer képtelen kiegyenlíteni azokat a hátrányokat, amelyek a vagyonnal, kapcsolati tőkével és tudással rendelkező családok gyermekei és a leszakadóban lévő vagy már leszakadt családok között van. Arról az uniós kutatóknak nem volt ismeretük, hogy egy olyan országban, ahol nagyrészt felszámolták a termelőüzemeket, ahol húsz százalék fölött volt a munkanélküliség, a keresetek színvonalát pedig mesterségesen alacsonyan tartották, ott nehéz jövőképet látni, karrierterveket szövögetni, mert a tudásszomjat rendre felülírta a valahogy meg kell élni parancsa. A gazdasági folyamatok legnagyobb vesztese ismét a kilencvenes években már végzetesen meggyengített középosztály lett.

Az uniós kutatók feltehetően nem ismerték a KSH adatait sem, amelyek szerint a lakosság több mint 30 százaléka tartozott a súlyosan nélkülözők közé, és Európában egyedülálló módon a szegénység leginkább a gyerekes, tehát fiatal családokat érintette, hiszen őket nyomorították leginkább – a már említett egzisztenciális gondok mellett – a devizahitelek után fizetendő egyre növekvő törlesztőrészletek.

A társadalmi igazságtalanságok felmorzsolták a szűkölködők minden, a jövőt szolgáló törekvését, hiszen az egzisztenciateremtés, a felemelkedés nem függött a megtett erőfeszítésektől, a tehetségtől vagy a teljesítménytől. Ez végletesen leértékelte a tudást, és minden emberi aktivitást megfojtott.

Új remények

A 2010-es jobboldali győzelem elképesztő erőket szabadított fel az országban. A falvak lakói már a választások utáni hetekben megkezdték a nagytakarítást a településeken. Kitisztították a vízelvezető árkokat, a folyómedreket. Elkezdték újra felépíteni a pluszjövedelmet ígérő fóliasátrakat, rendbe hozták a kiadásra szánt házrészeket, és abban bízva, hogy újra lehet majd tartani állatokat belterületen is, kitakarították a disznóólakat és az istállókat. (A falusi állattartást sok szocialista vezetésű faluban betiltották 2002 után.) A városokban nem volt ilyen látványos a változás, de azokban is új üzletek nyíltak, új vállalkozások kínálták szolgáltatásaikat.

Bár a közgazdászok fanyalogtak, az embereknek reményt adott a miniszterelnök azon bejelentése, amely szerint a Fidesz–KDNP-kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt. Ennek a jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha tudjuk, hogy 2006-tól kezdve nem csak a regisztrált munkanélküliek száma nőtt, a foglalkoztatottak száma is drámaian csökkent: a 18–64 éves munkaképes lakosságnak alig több mint fele dolgozott 2010-re.

Ez a helyzet az utóbbi nyolc évben radikálisan megváltozott – mint Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő elmondta. A közel nyolcszázezer új munkahelynek köszönhetően év végére elérjük, hogy a 25–64 éves népesség 75 százaléka dolgozik. A világon egyedülálló az ilyen hosszú időn át tartó, ilyen mélyreható munkaerőpiaci javulás.

Szalai Piroska arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak a korábban inaktívak tértek vissza nagy számban a munka világába. A munkanélküliek száma is radikálisan csökkent. A központi régióban valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúlon 3 százalék alá került a munkanélküliség, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelent. A korábbi leszakadt régiókban, például Észak-Magyarországon vagy az Észak-Alföldön is 5-6 százalék körül van a regisztrált állástalanok aránya, miközben mára radikálisan csökkent a közfoglalkoztatottak száma. A kis- és közepes vállalkozások száma pedig növekedésnek indult, ma már ők alkalmazzák a versenyszférában foglalkoztatottak 70 százalékát. Mára elmondhatjuk, hogy munkanélküliség helyett munkaerőhiány van az országban, és jelentősen javultak a jövedelmi viszonyok is.

– A 2010-es kormányváltás idején rendkívül szűk volt a mozgásterünk – állítja a szakértő –, ezért a kormány első lépésként a gyerekes családok adóterheit igyekezett csökkenteni. A minimálbérek 2012-es emelése, a devizahitelek kivezetése és az egykulcsos adórendszer bevezetése együttesen jelentős társadalmi csoportok életét könnyítette meg. Nem csak a középosztály lett képes helyzete stabilizálására. Az Eurostat adatai szerint 2012 és 2016 között a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 48 százalékkal csökkent.

A 2016-os béralku, jelesül a szakmunkás-bérminimum nagymértékű és folyamatos emelése tartós és jelentős változást hozott, megkezdődhetett a bérek felzárkóztatása.

Ma már elmondhatjuk, hogy 2010 és 2017 között a bruttó bérek 60 százalékkal nőttek, a nettó bérnövekedés pedig a személyi jövedelemadó csökkentésének köszönhetően még nagyobb arányú. Szalai Piroska szerint a bruttó átlagbérek idén év végéig elérhetik a 330 ezer forintot is.

Még szembetűnőbb a változás, ha megvizsgáljuk a jövedelmi különbségeket. 2010-ben a legtöbbet keresők jövedelme 4,2-4,6-szor annyi volt, mint a legalacsonyabb keresetűeké. 2016-ra ez az arányszám az EU-átlagnál alig több 3,7-re csökkent. Vagyis a változás Magyarországot az uniós tagállamok között az egyenlőbb társadalmak csoportjába helyezte át.

A különbség íze

Mindez a családok számára azt jelenti, hogy nem csak anyagi helyzetük stabilizálására van lehetőségük. A változás népes társadalmi csoportok számára emelkedést hozott: munkanélküliből vagy köz­fog­lal­koz­ta­tott­ból sokan visszaküzdötték magukat az alkalmazotti vagy kisvállalkozói létbe, újranyíltak a karrierlehetőségek, és mindez további emelkedést hozhat a gyerekek, fiatalok számára. Hiszen a jövedelmek emelkedése nem csak a fogyasztás bővüléséhez vezetett. Új lehetőségek adódtak a gyerekek taníttatására is.

Ehhez segítséget nyújt az oktatási rendszer átalakítása, hiszen jelentősen javult a szegényebb régiókban is az oktatás színvonala. A legszegényebbeknek vagy éppen a cigány lakosságnak jelent segítséget az óvodai hálózat, valamint a mára 280-ra nőtt és folyamatosan bővülő tanodahálózat megerősítése (Demokrata, 2018/41.). A tehetséges gyerekek felsőoktatásba vezető útját pedig a Kollégium Plusz program egyengeti, amely a hátrányos helyzetű tanulókat segíti. Emellett minden család számára könnyebbséget jelentenek a kilencedik osztályig ingyenessé tett tankönyvek, valamint a szintén térítésmentes étkeztetés.

Az idei kétharmados választási győzelem azt mutatja: a választópolgárok pontosan felmérték, mi a különbség egy befagyott, kasztosodott társadalom és a felemelkedési lehetőségek megnyílása között.

A magyar változásokat már külföldön is érzékelik. Dean Baker neves amerikai közgazdász például egyenesen magyar modellről beszél a hazai gazdaság- és társadalompolitikában bekövetkezett változás kapcsán. Szerinte ha bebizonyosodik, hogy ez a modell fenntartható, az fontos tanulsággal szolgálhat az egész világ számára.