Üzennek az avarok

Miként kerül elő egy ezer évnél is idősebb sír? Honnan tudják a kutatók, hogy épp ott kell ásniuk, ahol ásnak? Nos, a véletlen ebben ritkán játszik szerepet.

– Létezik egy előzetes régészeti dokumentációnak nevezett protokoll, leginkább ez az információegyüttes segít a szakembereknek. Három dolognak van itt főszerepe. Egyrészt a szántásnak és az ahhoz kapcsolódó terepbejárásnak. Ha a mezőgazdasági munkák során cserép- vagy kerámiadarabokat forgat ki az eke, joggal gondolják a régészek, hogy kell ott lennie valaminek. Másrészt a szakemberek rendelkezésére állnak az olyan modern geofizikai eszközök, mint például a talajradar, amely elég pontos információkat ad a földben nyugvó régészeti jelenségekről. Harmadrészt pedig ott a próbaásatás, amely a már az ilyen-olyan adatok alapján megszületett feltételezéseket hivatott kétséget kizáróan megerősíteni. Vagy elvetni – mondja Fazekas Kristóf András, a Kecskeméti Katona József Múzeum régésze.

Bizánc adót fizetett

A szóban forgó sírt a 441-es út építése kapcsán lefolytatott előzetes geofizikai kutatások és próbaásások eredményeként találták meg a szakemberek, Nagykőrös határában. A munka – amelyet a Katona József múzeum a NIF Zrt. megbízásából, a Nemzeti Múzeum alvállalkozójaként végez –, illetve a feltárás itt is az előzetes régészeti dokumentáció alapján zajlott.

– A terepvizsgálatot minden nagyobb zöldmezős beruházás előtt elvégzik a régészek, ezt egyébként jogszabály írja elő. Persze általában nem örülnek neki a beruházók, de hát el kell fogadniuk, hogy a múlt éppolyan fontos, mint a jövő, amit az ő projektjük képvisel. Nagy kutatómunka folyt például a kecskeméti Mercedes-gyár építése előtt is, mondja Fazekas Kristóf András.

Esetünkben egy avar nő sírjára bukkantak a régészek. Az asszony 30-40 éves kora között halhatott meg, valamikor a VII. század közepén, csontozatán semmilyen sérülésre utaló – kardvágás, fejszecsapás, buzogány okozta zúzódás stb. – nyom nem található. Ahogy nem találhatók betegségre, például tüdőbajra utaló jelek sem. Összesen hét lelőhelyet fedeztek fel a régészek a beruházás nyomvonalában, amelyek szinte kivétel nélkül a római korra, a szarmaták idejére keltezhetők. Hogy az avar kori asszony maradványai igencsak jó állapotban vészelték át az eltelt 1400 évet, azzal magyarázható, hogy a test 260 centiméter mélyen feküdt a földben, ennélfogva senki, így tehát a rablók sem bolygatták meg. Természetesen a fából készült posztamens és az arra helyezett deszkakoporsó – mint ahogy minden textil, illetve szerves anyag – az idő martaléka lett. Csak a felépítmény tartóoszlopainak helye látható a sír négy sarkában.

Fazekas Kristóf András szerint semmiképpen sem szolgasorú, de nem is dúsgazdag nőről lehet szó. Jó anyagi körülmények között élhetett, erről árulkodnak a sírban talált leletek, köztük a koponya mellett fellelt kislemezgömbös arany fülbevaló. Éppen csak leöntötték egy kis desztillált vízzel a régészek, és máris úgy ragyogott, mint 1400 évvel ezelőtt. Gyönyörű kézművesmunka, mint ahogy azok a szintén a koponya táján talált üvegpaszta gyöngyök is, amelyek bizánci hatást mutatnak. Bizánc ugyanis adót, ha úgy tetszik, hadisarcot fizetett a harcias avaroknak, akik Krisztus után 626-ban a birodalom központját, Konstantinápolyt is megpróbálták bevenni. A feltételezések szerint a fülbevaló is a sarcként adott bizánci arany pénzérmék beolvasztásából készülhetett.

Újra csillog az arany

A medencecsont táján előkerült egy csontból készített, gondosan kidolgozott tarsolyzáró elem, valamint egy bronzcsat – amely egy övhöz tartozhatott –, továbbá egy vaskés darabja. A csat nagyon jó állapotban van, a vaskést viszont alaposan megdolgozta az idő. Mind arról árulkodik, hogy milyen magas szintű tárgyi kultúrája volt azoknak a sztyeppei népeknek, amelyeket sokan még ma is rendkívül alábecsülnek.

A kutatók egy állat gerinccsontjára is rábukkantak a sírban. A feltételezések szerint egy kisebb kérődző, például kecske vagy birka vázrendszeréből való. Egy húsdarabról lehet szó, amelyet a temetés során az asszony fakoporsójára helyeztek, hogy ne éhezzen a hosszú út során. A tudomány úgy tudja egyébként, hogy az avarok a férfiak mellé nemcsak a fegyvereiket temették, de a lovukat is, teljes egészében. Ez tipikus, más kultúráktól eltérő avar szokás volt az adott korban, vélhetően hogy a harcosok „odaát” is készen álljanak a küzdelemre.

Egyelőre nem tudni, hogy várhatók-e hasonló leletek a környéken. A tapasztalatok mindenesetre azt mutatják, hogy az adott korban nem egymás mellé, szigorúan sorokba rendezve temetkeztek például az avarok sem, hanem rendkívül elszórtan.

Nyugati hídfőállás

A fellelt tárgyakat természetesen közszemlére teszik majd.

– Ha teljesen befejeződik a feltárás munkája és a leletek elemzése, értékelése, kiállításon tekintheti meg őket a közönség – mondja Fazekas Kristóf András.

Jól érzékelhető, hogy felértékelődött napjainkban az avarkérdés. Több „iskola” is született, olyanok is, amelyek meglepő következtetésekre jutottak. Az egyik szerint például eredetileg az avarok nyelve volt a magyar, amit aztán tőlük vettek át a honfoglalás során bejövő őseink. Méghozzá törvényszerű módon, hiszen az itt élő avarok jóval többen voltak, mint a honfoglalók. Több elmélet az avar–magyar rokonság kérdését veszi górcső alá. Annyi persze nemcsak a kutatók, de a laikusok számára is bizonyos, hogy kultúrájában, mentalitásában, társadalmi szerkezetében is a sztyeppei íjfeszítő népek családjába tartoztak az avarok és a magyarok egyaránt. Talán ezzel is magyarázható, hogy az avarok nem húzódtak el, nem vándoroltak tovább a Kárpát-medencébe érkező magyarok elől. Egyes kutatók szerint ebben szerepet játszhatott a hun ősöktől való közös leszármazás tudata is.

Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet vezető régésze szerint a Kárpát-medence a majdhogynem egységesnek mondható sztyeppei kultúra nyugati végpontja, hídfőállása volt. Minden tekintetben, vagyis gazdasági és katonai erejében, szervezettségében is a nyugatival egyenértékű, spiritualitásában pedig magasabb rendű kultúráról értekezik, amely viszont nem letelepedett, hanem mobil formában élte életét. A Kárpát-medencét, ezt a hídfőállást az adott korban az avarok őrizték. Sok támadás érte őket, és Makoldi Miklós szerint a Bodrogközben és Zemplénben is azért bukkantak fel és telepedtek le bizonyos magyar közösségek, hogy az avarokat erősítsék és segítsék a harcban. Ha így történt, akkor nem volt a semmibe kiáltott ige László Gyula kettőshonfoglalás-elmélete.

– A feltételezések – különben hasznos és érdekes – világán túl kézzelfogható valóságként élnek tovább az avar típusú formák és díszítések a már magyarnak mondott kerámiákon – magyarázza Fazekas Kristóf András. A kívülállónak ez talán jelentéktelennek tűnhet, ám a tudomány számára egyértelmű bizonyítéka a szorossá formálódott avar–magyar kapcsolatnak, vagyis a magyar múlt egyik még mindig feltárásra váró darabjának.