Ezek technológiának látszó, súlyos függőséget okozó eszközök – Pécsi Rita előadásán jártunk

Rengeteg szülő, pedagógus és fiatal figyelmét irányította az okoseszközök veszélyeire, a fejletlen idegrendszerre gyakorolt káros hatásaira Uzsalyné Pécsi Rita az elmúlt években. A neveléskutató – akit sokan az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai tanáraként, illetve az organikus pedagógia hazai letéteményeseként ismernek – hosszú évek óta tart előadásokat az ország határain belül és kívül különböző gyereknevelési, családi témákban.

De ahogy azt a Covid-járvány óta megfogalmazta nem egyszer, a széles körű előadói „repertoárja” alapvetően egy témára szűkült az utóbbi időben: a gyerekkori kütyüzés, képernyőzés helyes mederbe terelésére. S korántsem azért, mert felkészültsége és tudása ne tenné lehetővé számos más témában is izgalmas és érdekes előadások megtartását, hanem mert a legtöbb szülői, iskolai közösség azért hívja, mert ezen a területen tapasztalják a legsúlyosabb problémákat, és ebben kérnek segítséget, ebben szeretnének tisztábban látni.

Súlyos tévedés, hogy fejlesztene

Legutóbb Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban tartotta meg Fejleszt vagy rombol? című előadását, amelyet éppen ezekkel a húsba vágó kérdésekkel kezdett:

• Hol van az okoseszközök helye a gyereknevelésben?
• Mi történik, ha a fejletlen idegrendszert túlzott képernyőhasználatnak tesszük ki?
• Hogy alakul ki a függőség?
• Mit tegyünk mi, szülők és pedagógusok?

Pécsi Rita megjegyezte: a XXI. században élünk, amikor – akarjuk, nem akarjuk – mindenhol velünk vannak az okoseszközök, a képernyők. Olyannyira, hogy ötből négy szülő még ma is azt gondolja, hogy az egészen kis csecsemőkori képernyőztetés sem káros, hanem annak fejlesztő hatása van.

A géphasználat az elmúlt évtizedekben

„ráömlött a lakosságra”,

és ahol ez már hamarabb elkezdődött, ott jól látszik, hová vezet mindez: a Távol-Kelet egyes országaiban már pénzbírsággal sújtják azokat a szülőket, akik túl kicsi korban képernyőt adnak a gyerekük kezébe, mivel az állami rendszer annyira nem bír mit kezdeni a tömeges függőséggel:

az elvonók tele vannak.

Csakhogy – figyelmeztetett Pécsi Rita – ez már nemcsak a Távol-Keleten van így, ez már itt van velünk, nem egy tőlünk távol lévő problémáról beszélünk!

A Bethesda Gyermekkórház például idehaza is régóta „kiabál” az ügyben. Nem véletlenül: míg korábban a kórházban elég volt három gyermekpszichiáter, ma már három tucatnyit foglalkoztatnak, de így sem lehet időpontot kapni hozzájuk – ahogy máshová sem. Uzsalyné Pécsi Rita kifejtette, a technológiai óriásvállalatok egy (újabb) lelkiismeretlen iparágat hoztak létre, a pénztermelésük akkora, mint a fegyvergyártásnak vagy a gyógyszeriparnak, vagyis

„óriási erejű lobbival megyünk szembe”,

ha mi a gyermekeink mentális egészsége érdekében bármit tenni szeretnénk.

Hozzátáplálás csülkös bablevessel?

A neveléskutató rámutatott: ahogy a pálinkaivásnak kialakult a kultúrája és az, hogy nem adunk a kisgyereknek pálinkás kenyeret, úgy a géphasználatnak nem. Elképesztőnek nevezte, hogy míg egy vasalóhoz több oldalnyi leírást csatolnak annak lehetséges veszélyeiről – hogy ne szárítsuk vele a macskát, ne adjuk a gyerek kezébe stb. –, addig egy okoseszközhöz semmilyen figyelmeztetést nem kap a vásárló, hogy az a gyerekek mentális egészségére bizony nagyon káros is lehet.

„A kezük szárát le kellene törni”

– fakadt ki Pécsi Rita azokra, akik olyan babakocsit gyártanak, amelyen ki van alakítva telefontartó, hogy a kisbaba folyamatosan azt bámulhassa, és ezt a bababoltokban a pelenka, az itatópohár és a kedves kis játékok mellett teljes természetességgel árulják, mint valami nélkülözhetetlen árucikket.

– Ezek technológiának látszó, függőséget okozó eszközök – szögezte le, hangsúlyozva, hogy ezért csak nagyon „finoman adagolva” lehet a kialakulatlan idegrendszerű gyerekeket képernyő elé ültetni, okostelefont vagy tabletet adni a kezükbe. Mint mondta, 0-3 éves kor között egyáltalán nem lenne szabad sem lekötni, sem altatni képernyővel, sem „jutalomból” odaültetni elé a gyereket. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság már 2000-ben kiáltványban fogalmazta meg, hogy

súlyos idegrendszeri károsodást okoz a 3 éves kor alatti képernyőzés.

Itt persze nem a ritka, egyszeri alkalmakról van szó, hanem – a babakocsis példára visszautalva – a napi, rendszeres képernyőhasználatról. Pécsi Rita a hozzátáplálás példájával – „kevéske almareszelékkel kezdjük el, nem csülkös bablevessel” – érzékeltette, mit jelenthet egy kicsi gyereknek a képernyőzés. Mégis, bölcsődei gondozóktól ma rendszeresen hallani olyan csöppségekről, akik addig nem hajlandók bemenni a csoportszobába, amíg be nem fejeződik a mese anya telefonján. – Ezek bizony a függőség első jelei! – figyelmeztetett Pécsi Rita.

Tizennégy éves kor alatt ne!

A neveléskutató az óvodáskorra térve teljesen tévesnek nevezte azt a szülői hozzáállást, amely azt firtatja, hogy „mennyi egy gyerek képernyőszükséglete”. – Semennyi – szögezte le, hiszen neki mozgásra, játékra lenne szüksége minden mennyiségben. Ugyanakkor ebben a korban már egy-két mese – lehetőleg külön, nem egymás után! – belefér, de egy hat év alatti kisgyereknek is legfeljebb 20-25 percben kellene megszabni a képernyőidejét. Pécsi Rita rámutatott: ehhez képest

ma egy magyar óvodás napi három órát (!) tölt képernyő előtt.

– Ennyi tanulási probléma nem volt soha, mint ma, mert ennyire sosem voltak mozgáshiányosak a gyerekek, mint ma – mutatott rá.

A kisiskolásokkal folytatva azt mondta, nekik is nagyon sok mozgásra van szükségük és arra, hogy a társas szocializációjuk fejlődjék. Hozzátette, hogy az iskolában is túl sok az elmélet, és kevés a mozgás, pedig napi három óra szabad mozgásra szükség lenne ebben az életkorban. Emellett legfeljebb 40-45 perc képernyőt lehetne engedni nekik, azt is szűrve, vezetve, tanítva, magyarázva. Mégis azt látjuk, hogy

napi 5-7-9 óra (!) a magyar kisiskolások képernyőideje

– túlnyomórészt egyedül, sokszor az éjszakába nyúlóan.

Pécsi Rita szakértői konszenzusként beszélt arról, hogy a személyes képernyőt 14 éves korig vissza kellene tartani, mert a közösségi médiával tetézett használat miatt elképesztő mértékben megnőtt az önsértések, a testképzavarral küzdők, az öngyilkossági kísérletek száma és egyre több kiskamasz küzd önértékelési problémákkal. – Igaza van Ausztráliának – jelentette ki, utalva arra, hogy a szigetországban a 16 éven aluliak számára elérhetetlenné tették a különböző közösségi platformokat. Uzsalyné Pécsi Rita ezen a ponton kifejtette, hogy a túlzott képernyőzés súlyos idegrendszeri elváltozásokat, klinikai problémákat okoz. – Olyan, mintha a gyerek kábítószerezne, nem véletlen, hogy sokan elektronikus kokainként hivatkoznak az okoseszközökre – mondta.

Kevesebb technológia, érettebb agy

Pécsi Rita az életkorhoz nem illő technológiahasználat következményeiről is hosszan beszélt. Ezek a gyerekek nem viselik el, hogy hibáznak, nem tudják kezelni az indulataikat, torzul a valóságképük, az állandóan jutalmazó videójátékok és közösségi média pedig a dopamintelítettség miatt – szakkifejezéssel szólva – megakadályozza a motiválhatóság kifejlődését.

Ez azt jelenti, hogy a gyereket egy idő után nem érdekli semmi!

– hangsúlyozta Pécsi Rita.

A neveléskutató kitért a sokat hivatkozott OECD-re és a PISA-mérésekre is. Kevesen tudják, hogy a szervezet már 2015-ben rámutatott, hogy

a világszerte, általánosan romló iskolai teljesítmények oka a technológia túlzott használata.

Magyarán: kevesebb technológia – érettebb agy. Pécsi Rita számos példát említett ezen a ponton. A Szilícium-völgyben dolgozó techvezérek gyerekeiket régóta „fertőzésmentes”, azaz olyan iskolákba járatják, ahol semmilyen szórakoztató elektronikai eszközzel nem dolgoznak. Franciaországban már évekkel ezelőtt kivezették az okoseszközöket a tanításból, nálunk némi késéssel, de legalább 2024 őszén megtörtént ugyanez. A svédek korábban „mindent bevezettek”, amit csak lehetett, régóta digitális tananyaggal dolgoztak, mígnem a erősen romló tanulmányi eredményeket látva „kidobták” a gépeket az iskolából, és most újra papír alapon zajlik az oktatás.

Lemaradunk, ha kimaradunk?

– Lemaradnak a gyerekek – vetette fel Pécsi Rita a sokak részéről elhangzó aggodalmat, hozzátéve ugyanakkor, hogy olyan felhasználóbarát módon vannak megalkotva a legújabb technológiai eszközök és alkalmazások, hogy azt „egy agyhalott is tudja használni”. – Miről marad hát le a gyerek? – tette fel a költői kérdést.

A választ több pontban foglalta össze:

• az online zaklatásról,
• a pornóról,
• a fejlődésre szánt értékes idő eltűnéséről,
• az alvászavarról.

A nem képernyőhasználó gyerekek nem veszítik el a gyerekkorukat, helyes lesz az önbecsülésük, kialakul a gondolkodó agyuk

– összegzett.

A boldogsághormonként is emlegetett oxitocin erősíti a kötődést, oldja a feszültséget. Csíkszentmihályi Mihályra hivatkozva azonban Pécsi Rita leszögezte: a virtuális kommunikáció túlsúlya esetén az oxitocin egyszerűen elfogy!

– Ez azt jelenti, hogy az ilyen embert nem fogják érdekelni az emberi kapcsolatok. De ha az alapszükségletek megvannak egy fiatalnál, a rászokás esélye a nullához közeli – jelentette ki. A neveléskutató mindezt jó hírnek nevezte, hozzátéve, hogy a médiahasználat tanult viselkedés:

a gyerekünk olyanná lesz, amilyenné neveljük.