Találékony nép a magyar, de mint azt liberális politikusok már számos alkalommal kifejtették, a pénzügyekhez kevésbé ért. Ámde tanulékony is: csak addig nem ért hozzájuk, amíg meg nem tanítják neki. A külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankok évről évre rekordnyereségre tesznek szert, ám a gyakran kétes hitelképességű ügyfeleknek adott, kezes és fedezet nélküli személyi gyorskölcsönök piacára még ők sem mernek felfedezőutat tenni. Megtették ezt helyettük mások, így többek között a Provident Pénzügyi Zrt. A nyolcadik éve Magyarországon is tevékenykedő, magyar menedzsment irányítása alatt álló cég tevékenységének vadhajtásai ellen a minap alulról szerveződő, civil akciócsoport alakult.

A tavaly napvilágra került uzsorajellegű bűncselekményeket és leszámolásokat figyelembe véve nem zárható ki, hogy azok megjelenésében és elszaporodásában szerepet játszhatott a profi kölcsönnyújtó cég és társainak (az Athlonnak és a Kápénak) intenzív kampánya a különböző médiumokban. A kép talán hatásvadász, de a hazai társadalmi viszonyokat ismerve nem valószerűtlen: a tévé előtt ülő „leszakadó néprétegek” élelmesebb tagjainak agyában a tévés reklámokban szereplő, pénzszűkébe került családapát és az őket meglátogató mosolygós fiatal munkatársat látva kigyúlt a gondolat: „ezt én is meg tudom csinálni! Miért ne én húzzam le a hülyéket?” A gondolat hamar testet öltött.

Bevált recept

„Az tetszett nagyon, hogy gyors. Nem kellett kezes, semmiféle különösebb papírok. A bankban ilyen papír kell, olyan papír kell, ez meg egyszerű és gyors” – ilyen és ehhez hasonló vélemények olvashatók az elégedett ügyfelek részéről a Provident kiadványában. Elégedett ügyfelek márpedig vannak: a cég 140 irodája és 5000 alkalmazottja százezres nagyságrendben szolgálja ki klienseit: számuk már 2004-ben elérte a negyedmilliót.

A kuncsaftokat a magas teljes hiteldíjmutató (THM) sem riasztja el, igaz, csalóka számról van szó. A kiszámításához használt képletet éppen azok a tényezők befolyásolják nagymértékben, amelyek a személyi kölcsönökre jellemzők: kis hitelösszeg, rövid lejárat és gyakori (ebben az esetben hetenkénti) törlesztés. Ezért ilyen esetekben a szám még megközelítőleg sem egyenlő a felvett kölcsön után fizetendő kamattal.

Egy példa: ha a Providentnél 200 ezer forintos gyorskölcsönt vesz valaki igénybe, akkor 54 hét alatt, hetente 6800 forint befizetésével, összesen 367 200 forintot kell visszafizetnie. A hitelköltség ebben az esetben 167 200 forint, ami óriási, de kisebb, mint 100 százalék. A képlet alapján azonban a THM értéke 262,44 százalék. Mégis, ki veszi igénybe az ilyen hiteleket? Nos, többnyire ugyanazok, akik a banki hiteleket, kiegészítve a rossz adósokkal és a Bankközi Adósnyilvántartási Rendszerbe (BAR-listára) kerültekkel, akikkel a nagy hitelintézetek már szóba sem állnak. Igaz, a gyors személyi kölcsönt adó cégek sem szórják a pénzt: az igénylők harmada-negyede jut ilyen módon hozzá.

A toronymagasan piacvezető Provident persze általában magas színvonalú szolgáltatást nyújt, és egy 2006-os, kínos procedúrától eltekintve (a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozata értelmében hónapokig nem köthetett új ügyleteket, mert nem találták rendben a cég számlarendjét és számviteli politikáját, a bizonylati elveket és fegyelmet, a kiszervezésre vonatkozó rendelkezések betartását és a kamatok elszámolásának módját), még senki sem tudott rajta fogást találni. A cég munkatársai házhoz jönnek a törlesztőrészletért is, a hitelfolyósítás legtöbbször igen gyors és nem kell sorban állással, igazolások beszerzésével vagy utalványokkal bajlódni. A cég nagy kockázatokat vállal, és a törvényeket betartva működik, két évvel ezelőttig a fogyasztóvédelmi felügyeletekhez sem érkezett velük kapcsolatban panasz (ami persze a civil öntudat és kurázsi teljes hiányát is jelezheti).

A Provident a magyar üzleti életben bizonyos fokig megbecsült szereplőnek számít: társadalmi felelősségvállalási programja keretében többek között nagycsaládosokon segít és támogatja a környezetvédelmet. A korábbi brit anyavállalatnál még magasabb THM-ek is előfordulnak, a Provident vállalati kapcsolatokért felelős igazgatóját, Mikola Gergelyt pedig tavaly tavasszal a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnökévé választották.

Véres kard

A Providentet érő kifogások egyszerre elviek és egyediek. A magyar törvények jelenleg nem tisztázzák pontosan az uzsora fogalmát, és sokan a három számjegyű THM-mel dolgozók esetében ennek minősített esetét látják. Legtöbben egy kamatplafon bevezetésétől várják azt, hogy visszaszorul a mértéktelen hitelnyújtás. Ilyen a világ számos országában létezik, és a kormány már két éve felvetette a magyarországi bevezetés lehetőségét (egy éve Kondorosi Ferenc, az Új rend program kormánybiztosa beszélt erről). A sugalmazó a Magyar Bankszövetség volt, amelyet a „sikeres” versenytárs, a Provident miatt féltékenység is gyötör.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pontos számra is javaslatot tett: a kamathatár a jegybanki alapkamat tízszerese lett volna. Ám Veres János még egy 2007. novemberi parlamenti felszólalásában, bár megdöbbentőnek nevezte a magas THM-ű hitelek létezését, a kamatmaximum bevezetése ellen érvelt. A pénzügyminiszter szerint, ha meghatároznának egy ilyen limitet, akkor ehhez igazodna az összes többi, jelenleg sokkal kisebb hiteldíjmutató is. Elsősorban a lakosság mind teljesebb felkészülését, információhoz juttatását szorgalmazta.

Hiába szigorítják azonban kamathatár bevezetése nélkül Magyarországon a THM kiszámításának módját és annak bemutatásának körülményeit, ha a leendő ügyfeleket meglátogató munkatársak lekicsinyítik a hitel igénybevételének veszélyeit. Ezt megtehetik, mert végső soron az írásos dokumentumokban úgyis szerepelnek a pontos feltételek.

Törvényesség ide, magas ügyfélkör oda, a legnagyobb veszélyt más jelenti. Gyorskölcsönt természetesen fel lehet venni egy hirtelen közbejött műtétre, külföldi útra, költözésre is, de nagyon sokan más hitelek törlesztésére, baráti kölcsönök visszafizetésére vagy közüzemi számlák befizetésére használják. Az adósságspirál hamar utoléri a jóhiszemű adóst, és bekövetkezhet a korábban elképzelhetetlennek gondolt baj: villámgyorsan veszélybe kerülhet a birtokolt ingatlan is.

A biztosítékot két megdöbbentő eset verte ki, amelyek megtörték a civil szféra hallgatását. 2008 júliusában tűnt el a Provident egyik pénzbegyűjtője, akit januárban találtak meg, miután egy hátralékkal küzdő férfi Pécsen agyonverte, majd az elásott holtteste feletti földet lebetonozta. A cég egy másik alkalmazottja pedig (mint azt egy médium dokumentumokkal is alátámasztva bemutatta) Barcson úgy jutott egy bajba került család lakásához, hogy neki ez mindössze egy Suzukiba és néhány százezer forintjába került.

Az ország, kicsiben

A sokak által csak „fehérgalléros” uzsorának hívott és a „klasszikus”, a Demokrata által is többször bemutatott módszer között tehát elmosódnak a különbségek, ahogy elmosódnak a javasolt gyógymódok között is. Több részről felmerült már egy úgynevezett szociális modell bevezetése, a kedvezményes mikrohitelek nyújtása. A szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika utópisztikus elképzelései szerint utóbbinak a segítségével jelentősen csökkennének az uzsorások lehetőségei, mert a kölcsönt igénylők köre is kisebb lenne.

Nem kevésbé utópisztikus Mali Zoltán felvetése sem. Ő egyenesen a Providentet kérné meg arra, hogy segítsen kiépíteni a mikrohitelezés rendszerét, mert az infrastruktúrája megvan hozzá. Drávapiski polgármestere a pécsi Moha Alapítvány kezdeményezését felkarolva akciócsoportot szervezett, februárra pedig tüntetést a Provident székháza elé. A politika is megjelent (Karsai József országgyűlési képviselő, Battonya polgármestere is melléjük állt), márciusra feljelentést terveznek a cég ellen, amely ellen a bizonyítékokat is gyűjtik. Többek között a pénzügyi szolgáltatás díjának jelentős csökkentését és egy új hitelezési rendszerben civil kontrollt szeretnének.

Előbbire kevés az esély, a megvalósítandó „szegények bankjának” jövendő alanyai pedig lassan már az ország lakosságának a harmadát is kiteszik. Egyre több jel mutatja, hogy nem csak a horribilis nagyságú IMF-hitel az ország legnagyobb gondja. Adósságspirál fent és lent.

Monostori Tibor


A PROVIDENT PÉNZÜGYI ZRT.

A Providentet 1880-ban alapították az Egyesült Királyságban, a cég több mint 125 éve nyújtja szolgáltatásait Angliában, ahol piacvezető. A Provident Pénzügyi Rt. 2001 májusa óta működik Magyarországon. Ügyfelei számára kis összegű, rövid lejáratú gyorskölcsönöket biztosít. Akár egy telefonhívással fel lehet venni a céggel a kapcsolatot, képviselőik az ország bármely részén felkeresik a hiteligénylőt. Kezes és fedezet nélküli hiteleket nyújtanak, 30–200 ezer forint közötti összegben. A kölcsön igénylésének főbb feltételei: legalább 18 éves életkor, bejelentett magyarországi lakcím (állandó vagy ideiglenes), rendszeres jövedelem, személyi igazolvány (érvényes, állandó). A Provident még 1997-ben kezdett nemzetközi terjeszkedésbe, 2007-ben a nemzetközi leányvállalatok leváltak korábbi anyavállalatukról, és a nemzetközi divízió a londoni tőzsdén jegyzett International Personal Finance-ként folytatta működését, amely ma 6 országban (Lengyel-, Magyar- és Csehország, Szlovákia, Románia, Mexikó) több mint 1,9 millió ügyfélnek nyújt gyorskölcsön szolgáltatást. Magyarországon 2001 májusában alakult meg a Provident Pénzügyi Rt., jelenleg több mint 5000 alkalmazottja van és mintegy 140 irodát tart fenn az országban.

A THM-SZÁMÍTÁS

41/1997. (III. 5.) kormányrendelet melléklete:

A THM kiszámítására vonatkozóan a következő képletet kell alkalmazni, ha a hitel folyósítása egy részletben történik:

H: a hitel összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő költségekkel,

Ak: a k-adik törlesztőrészlet összege,

m: a törlesztőrészletek száma, tk: a k-adik törlesztőrészlet években vagy töredékévekben kifejezett időpontja,

i: a THM értéke.

Példa a Provident hitele esetén:

Kölcsön összege: 200 000 Ft, hitelköltség: 167 200 Ft, visszafizetendő összeg: 367 200 Ft, heti törlesztőrészlet: 6800 Ft, futamidő: 54 hét.

A THM értéke ebben az esetben: 262,44%