– Gyurcsány Ferenc a világgazdasági válság kirobbanása óta arról beszél, hogy ebben a helyzetben össze kell fognia a két politikai oldalnak.

– Már végtelenül unom, hogy a kormányfő próbál bűnbakot, tettestársat keresni sikertelenségéhez. Azt is mondta már, hogy az emberek ostobák, hiszen nem értik meg, hogy miniszterelnökként mit is akart valójában cselekedni. A tűzijátéknál az időjárás, a kormányzati negyed esetében a Fővárosi Önkormányzat volt a vétkes. Mindenki, csak éppen Gyurcsány nem! A szocialistáknak csak a hatalom megtartásához kell az összefogás. Az is világos, hogy a miniszterelnöknek fogalma sincs arról, hogy mit kellene tenni az ország válságának enyhítése érdekében. Volt egy mondás hajdanán, amely úgy szólt, hogy „Hegyeshalomnál megállítjuk a világgazdaság hatásait”. Az elmúlt hat évben, a szocialisták kormányzása alatt, egyetlenegy dolgot sikerül megállítani a határon, de azt nagyon: a fejlődést. Miközben a környező országok gazdasága folyamatosan erősödött, mi egyre inkább lemaradtunk. Nyilvánvaló, hogy a még hivatalban lévő kormányfő teljesen tanácstalan a megoldást illetően.

– Tanácstalan?

– Ez még a kedvezőbb lehetőség. Az is lehet, hogy egy ámokfutó őrülttel van dolgunk, és ez az, ami rosszabb. A szocialisták tartoznak annyival a nemzetnek, hogy a vezetőjüket elküldik egy elmeorvosi vizsgálatra. Néhány nap alatt el lehet végezni az analízist, és akkor eldől, hogy baj van a toronyban, vagy nincs. Mert ha nincs, akkor már csak egy megfejtés lehetséges: a kormányfő a végtelenségig tehetségtelen és ráadásul a hazugság megszállottja.

– A 25 milliárd dolláros hitelkeret, amelyhez hozzájutottunk a Világbanktól, a Valutaalaptól és az uniótól, nem segíthet az országon?

– Ha rossz a diagnózis és rossz a terápia, akkor nem. Egy hitel akkor lehet segítség, ha azt átgondoltan, körültekintően és célirányosan fektetik be. Fontos, hogy befektetik, és nem pedig szétosztogatják. A felvett kölcsön, ha szokás szerint elherdálják, csak még nagyobb nehézségek elé állítja a gazdaságot és az egyes embereket egyaránt. De higgye mindenki, nem a megszokott tehertétel elé. Nagyon nagy baj lesz belőle. Emberek ezrei fogják elveszíteni a munkájukat, az esélytelenség és a kilátástalanság lesz úrrá mindenen. Pedig mi 2004-ben Európához és nem a nyomorgó Afrikához csatlakoztunk. Ám az a kormányfő, aki naponta 230 ezer forint készpénzt költ el, annak fogalma sincs arról, mennyiből él egy tisztességes átlagember, egy család vagy egy nyugdíjas és hogyan érinti az embereket a megszorítás.

– Akkor tehát a Fidesz nem kíván összefogni a szocialistákkal?

– A szocialisták csak a nyilvánosság előtt akarnak összefogni velünk, de amint kikapcsol a kamera, azonnal befejezik a tárgyalást. Lekerül az arcukról a nyájas mosoly. Utána jön a linkelés, a ravaszkodás, zsarolás és az erőszak. Amennyiben végre belátnák, a Fidesznek az az elsődleges célja, hogy legyőzzük a válságot, nagyon szívesen adnánk nekik tanácsokat. Hozzá kell tennem, hogy nincsenek illúzióim. Eddig is felkínáltuk a segítségünket, ezután is fel fogjuk kínálni. Eddig sem fogadták el, és ezek után se teszik.

– Mi a megoldás az ország problémáira?

– Először is meg kell szüntetni a bizonytalanságot és annak kiváltó okait. Magyarországnak új miniszterelnökre, új kormányra, új tervekre és az ebből adódó új lendületre van szüksége. Le kell faragni a felesleges állami kiadásokat, meg kell szüntetni azt a bürokráciát, amely béklyóba köt minden vállalkozást. Nem kell százmilliókat költeni a sokszor emlegetett kormányzati propagandára, milliárdokat elszórni a meg sem épülő kormányzati negyed előkészítésére, milliókért átfesteni az újonnan vásárolt kormányzati Audikat, nem kell negyvenezer forintot fizetni óránként a kormányszóvivői internetes oldalt telepítő informatikusoknak és így tovább… Mérsékelni kell az adókat és a járulékokat úgy, ahogy Európában már annyi helyen megtették. Csak így, átfogó, hatékony intézkedésekkel lehet megfékezni a már megindult elbocsátási hullámot, csak így és csakis így lehet lendületet adni a magyar gazdaságnak. Nem a családi pótléknak és a nyugdíjaknak kell először nekiesni és azon spórolni…

– Lát arra esélyt, hogy ebből bármi megvalósul a szocialista kormány vezetése alatt?

– A szocialisták egyértelműen a túlélésre játszanak, ennek megfelelően igyekeznek a legtöbb döntést az országgyűlést kikerülve meghozni. De feltehetjük azt a kérdést is, hogyan lehetséges, hogy miközben az egész világ időben észlelte a világgazdasági válság előszelét, mi sokáig azt hallottuk a pénzügyminisztertől és más kormánypárti politikusoktól, hogy Magyarországot nem éri el a recesszió. Változásra van szükség, és a változás útjában egyedül a kormány áll.

– Az egyetlen kiút az előrehozott választás?

– Azt ugyan látja a kormányfő, hogy összefogásra van szükség, csak közben nem veszi észre, hogy az emberek leginkább ellene szeretnének összefogni. Magyarország polgárai egyszerűen unják a gyurcsányizmust. Ez a szocialista kabinet már régesrég elveszítette a társadalom és többé-kevésbé a magyar országgyűlés többségének a támogatását is. Ez persze nem véletlen. Nincs olyan eredmény, amire 2006 óta büszkék lehetnének. A falvakban a megélhetés szinte lehetetlen, égbe szökött a bűnözés, a rendőrség tehetetlen és a jog sem védi a tisztességes embert. Felszámolt kórházak, iskolák, vasútvonalak, a kamatterhekbe belerokkanó családok. A helyzet így teljességgel reménytelennek látszik. Igen, csak az előrehozott választás jelenthet elmozdulást a holtpontról. Csak így lehet hazánknak becsületes, tettre kész kormánya, amely külföldön és belföldön egyaránt a magyarok érdekét képviseli. Ha Gyurcsány Ferenc nem lenne egy gyáva alak, akkor nem menekülne a megmérettetés elől.

– Korábban felmerült az is, hogy Gyurcsány Ferenc megbukhat, ha nem megy át a parlamentben a jövő évi költségvetés.

– A szocialistáknak minden pénzt megér, hogy meglegyen a szavazattöbbség. Felmerül a kérdés, mi húzódik az MDF botránysorozata hátterében. Biztosat nem tudunk, de az országház folyosóin milliós összegekről szóló pletykákat lehet hallani. Úgy érzem, a szocialisták „trükkök százaival”, de meg fogják tudni vásárolni a költségvetés elfogadását.

– A Fidesz hogyan készül a következő hónapokra?

– Van egy mondás a kollégáim körében, amely úgy szól, hogy „akár már holnap”. Magyarul akár már holnap is lehetnének a választások, mi készen állunk. Ami aktuális feladat, hogy készülünk a ferencvárosi időközi választásra, ami januárban esedékes. Sikerült egy remek embert felkérnünk a jelöltségre, dr. Bácskai János személyében. Győzni megyünk oda, mert reményt kell adnunk az embereknek, hogy egyszer vége lehet ennek az egész rémálomnak, és nemcsak egy budapesti kerületben, hanem az egész országban. Éreznie kell mindenkinek, hogy az első adandó alkalommal el tudjuk és el is fogjuk zavarni ezt a tehetségtelenségen, ostoba, mameluk kormányt.

Bándy Péter


KUBATOV GÁBOR

1966-ban született Budapesten.

1997-ben végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán műszaki- és gépjármű-kárszakértőként, ezután önálló vállalkozóként dolgozott a vendéglátás, a kereskedelem és a lakossági szolgáltatás területein.

A polgári körök indulásakor kapcsolódott be a közéletbe.

2002-2006-ig a budapesti XXIII. kerületi Fidesz-szervezet elnöke, 2006 nyara óta a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója.

2006 óta országgyűlési képviselő, a Kulturális és sajtóbizottság tagja.

Nős, három gyermek édesapja.