Egyedi, átfogó jellegű vizsgálatot indított először a Transparency International Magyarország (TIM) tevékenységével, majd az Átlátszóval kapcsolatban a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH). A TIM nyomán a hivatal jelezte, honlapjukon közzétett beszámolóik alapján külföldről támogatott szervezetnek minősülnek, éves költségvetésükben a külföldi támogatások aránya jelentős; valamint a törvény értelmében a hivatal minden olyan szervezetet vizsgál, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak.

Hirdetés

Márpedig a Transparency neve gyakorta merül fel politikai ügyekben, az úgynevezett baloldali térfélen.

A TIM ezzel szemben alkotmányjogi panasszal élt, szerintük az Alaptörvénnyel összeegyeztethetetlen a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrejötte és tevékenysége, továbbá a szuverenitásvédelmi törvény több rendelkezése is. „A Szuverenitásvédelmi Hivatal eljárása nyilvánvalóan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát” – fogalmazott a jelentős külföldi forrásokból gazdálkodó szervezet.

Korábban írtuk

Erre reagált most a Mandinernek a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

„A TIM által benyújtott panasz alkotmányjogi értelemben teljes nonszensz. Lépésük azért is érthetetlen, mert az elmúlt hónapokban több vizsgálati bejelentést is tettek, amivel elfogadták a hivatal működését”

– írták.

A Transparency mellett az Átlátszó kapcsán is átfogó vizsgálatot indított a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Erre a portál kiadója úgy válaszolt, nincs válaszadási kötelezettsége a hivatal által feltett kérdésekre, mert „a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység” a pártpolitikai vagy önkormányzati politikai ügyekben kifejtett politikai kampánytevékenységet jelent, az Átlátszó pedig nem folytat ilyen tevékenységet. A Bokodi Tamás Richárd (Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője) által jegyzett levélben ugyancsak olvasható, csak olyan információkat osztanak meg a hivatallal, amelyeket bárki más megkeresésére is megadnának, azok pedig a honlapjukon is elérhetők.

A Mandiner ennek kapcsán is érdeklődött a hivatalnál, ahonnan azt a választ kapták,

„Azzal, hogy akadályozni próbálják a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkáját, nem tudják ellehetetleníteni azt. A válaszadás megtagadása ugyanakkor azt jelzi, hogy nem kívánják átláthatóvá tenni működésüket.”

Válaszukban hangsúlyozták, a folyamatban lévő vizsgálatokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal le fogja folytatni, annak ellenére, hogy az érintettek ezt akadályozzák, a jelentéseket pedig meg fogják küldeni az érintett szervezeteknek.

„Az azonban már most látszik az összegyűlt információk és tapasztalatok alapján, hogy további, a magyar szuverenitást erősítő jogszabályok lesz szükség, ezeken a hivatal dolgozik”

– fűzték hozzá.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.