Valóban bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter, a jegybank vizsgálatot folytat
A Magyar Nemzeti Bank egy 2023-as részvényügylet miatt több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt folytat vizsgálatot – értesült az Index. A lap szerint az ügyben erre a hétre Vogel Evelint is beidézték tanúként.Magyar Péter egy alkalommal a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan papírokat, melyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akció miatt az értékük jelentősen megnő – írta saját értesülésként csütörtökön az Index
A lap részletesen beszámolt az esetről. Még 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket.
A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
Az lap forrása hangsúlyozta, hogy ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának a felügyelőbizottsági tagja volt. A lap forrása szerint a Tisza Párt vezetője jelentős bevételre tett szert az ügylettel.
„A Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvények kapcsán azonban több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Az ügyben erre a hétre Vogel Evelint is tanúként beidézték”
– írta az Index forrása, aki szerint két kérdés is felvetődik az ügyben.
Az egyik, honnan tudta Magyar Péter, hogy Opus-részvényeket kell vásárolni péntek délután, mert azokat hétfőn drágábban el lehet adni? A másik, Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottsági tagjaként értesülhetett-e arról Magyar Péter, hogy tőzsdezárás után az üzletember többségi tulajdonában álló Opus részvény-visszavásárlási programot jelent be, amely hatással lesz hétfőtől az árfolyamra?
Az Index úgy tudja, az ügyben hivatalos eljárás folyik.