Schmitt Pál a polgári oldal választási stratégiájáról

Nem gondolom, hogy Budapest dönti majd el a tavaszi választások végeredményét, mindenesetre mi egyértelműen a győzelemre készülünk. Minden megyéből, minden egyes választókerületből a maximumot kell kihoznunk – mondta lapunknak Schmitt Pál, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke.

– Nemrégiben ön mutatta be a Fidesz budapesti jelöltjeit; akadnak közöttük olyanok, akik új választókerületbe kerültek, s vannak korábban még nem indult jelöltek is. Miért volt szükség a változtatásokra?

– Aki utánanézett már, a 176 választókerületben kik lettek az elnökök, illetve a jelöltek, az láthatja, hogy rengeteg helyen van változás, nem csupán a fővárosban. A döntéseket gondos mérlegelés, személyes megbeszélések, többirányú információszerzés, egy adott körzet analízise, a korábbi választási eredmények figyelembevétele után hoztuk meg. A harminckét budapesti képviselőjelöltünk között vannak rutinos országgyűlési képviselők és fiatalabbak is: az átlagéletkoruk 44 év, ami a nagypolitikai színtéren, úgy érzem, jellemzően fiatalnak számít, mégis elég idősek ahhoz, hogy komoly tapasztalatokkal bírjanak akár a városvezetéssel, akár a közigazgatással vagy éppen az országgyűlési munkával kapcsolatban. Úgy tekintek a tavaszi választásokra, mint korábban a saját sportversenyeimre: egy mérkőzésnek csak optimistán lehetett nekivágni, csak akkor, ha elhittem, hogy képes vagyok a győzelemre. Meggyőződésem, hogy mind a harminckét jelöltünknek megvan az esélye és a lehetősége, hogy nyerjen. Óva intek mindenkit attól, hogy bármelyik városrészt, bármelyik kerületet is leírja magában – legyen szó akár egy lakótelepről, akár egy kertvárosról. Mindenütt magyar emberek élnek, ugyanolyan, a várost vagy a saját életüket érintő gondokkal találkoznak, ezeket pedig részben a városnak, részben a mindenkori kormánynak meg kell oldania. Meggyőződésem, hogy nem léteznek bevehetetlen fellegvárak.

– A Kormányzás 2006 januári, szokatlanul nagy mintavétellel készült, részletes felmérése a polgári oldal számára mégis igen sötét képet festett a fővárosi esélyekről. Kell-e, és ha kell, hogyan lehet eltérő módon kommunikálni országosan és Budapesten, illetve a hegyvidéki és a csepeli szavazókkal?

– Vallom azt, hogy nincs egy egységes főváros, hanem városrészek összessége létezik. Valóban sokféle szempontból sem lehet Békásmegyert Soroksárral vagy Kőbányát Pesthidegkúttal egy az egyben összevetni, az adott környezetben kell őket értékelni, vagyis olyan stratégiát kell használni, amellyel az egyes városrészekben élőket tudjuk megszólítani. Nincs tehát általános fővárosi kommunikáció – ha lesz, azt majd a főpolgármester-jelöltünk alkalmazza, az önkormányzati választások előtt lesz fontos olyan kérdéseket is felvetni, vajon épült-e új híd, elkészült-e a budai szennyet elvezető csatorna, épült-e metró, fejlődött-e a közlekedés, olcsóbb lett-e az energiaellátás, biztonságosabb-e a város ma, mint négy éve volt. Számos olyan terület van, amelyekkel kapcsolatban számvetést kell készíteni – olyan dolgok, amelyekkel minden budapesti polgár mindennap szembesül. Egyelőre azonban elsősorban az emberek képviseletéről van szó, s mindenhol olyan jelöltet állítottunk, aki az adott kerületet nagyon jól ismeri, lehetőleg ott is él és nagy az elfogadottsága. Határozottan úgy érzem, hogy Budapesten is szép eredményt érhetünk el, mert a Nemzeti Konzultáció fővárosi beszélgetésein egyértelműen kiderült, hogy az itt élők is változásért kiáltanak: a fiatalok és az idősek, a munkavállalók és a vállalkozók, az egyedül élők és a nagycsaládosok. Ez részben budapesti, részben országos problémákra vezethető vissza. Az európai parlamenti választáson, amelynek eredményét akár egy igen pontos közvélemény-kutatásnak is felfoghatjuk, a Fidesz érte el a legjobb eredményt a fővárosban, ez pedig mindenképpen bizakodással tölthet el bennünket. A város lakossága sajnos azóta is csökken, változatlanul rendkívül rossz a közlekedés, rettentő nagy a kosz, rossz a közbiztonság. Egy nagyváros pedig általában hatalmas vonzerővel bír, a lakossága jellemzően növekszik, hiszen kulturális és egzisztenciális lehetőségeket, kihívásokat, munkalehetőséget nyújt. Budapest pedig mintha egyre inkább taszítaná az itt élőket.

– Közel négy esztendővel ezelőtt sokan egyetértettek abban, hogy az újkori demokrácia történetében ön volt a polgári oldal első valóban esélyes főpolgármester-jelöltje. Az azóta eltelt években kiderült, vajon miért maradt mégis alul Demszky Gáborral szemben?

– Ahogy ez sajnos már szinte szokásossá vált, a polgári oldal jelöltjére kígyót-békát kiabáltak; azt állították rólam, nem ismerem a várost, alkalmatlan lennék erre a posztra, nem is vagyok valójában független. Ám mikor még ennek ellenére is jobban álltam, mint a vetélytársam, a szocialisták hirtelen saját jelöltjük, Gy. Németh Erzsébet helyett teljes mellszélességgel Demszky Gábor mellé álltak, s megpróbálták menteni, ami még menthető volt. Úgy tűnik, számukra az jelentette a legnagyobb veszélyt, hogy én leszek a főpolgármester, s minden tőlük telhetőt elkövettek ez ellen. Egyedül 36 százalékot értem el, s úgy érzem, ezt nem csupán megismételni, de megerősíteni is lehet, hiszen szervezettségben ez a Fidesz már nem az a Fidesz, ami 2002-ben volt. Nem csak Budapesten, de országosan is nagyon sokat jelent a tizenegyezer polgári kör segítsége, léteznek már tagozatok, akik a társadalom legkülönbözőbb csoportjait képesek elérni; vagyis az utolsó hetven napnak olyan szervezettséggel vágunk neki, amely mindenképpen biztosítja, hogy minimum egyenlő eséllyel versenyezzünk Budapesten is.

– Ha ez Budapesten így lesz, akkor – 2002 példáját figyelembe véve – a Fidesz megnyeri a választásokat.

– Nem gondolom, hogy Budapest dönti majd el a tavaszi választások végeredményét, mindenesetre mi egyértelműen a győzelemre készülünk. Minden megyéből, minden egyes választókerületből a maximumot kell kihoznunk. El kell érnünk, hogy azok a biztos választók, akik velünk szimpatizálnak és bíznak bennünk, elmenjenek szavazni, s meg kell győznünk a bizonytalanok minél nagyobb részét – akár országos, akár kerületekre vagy városokra lebontott programmal – arról, hogy a jelöltjeink személye garantálja a jó irányú változásokat. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem az embernek kell eljutni a politikushoz, hanem éppen fordítva: a politikusnak az emberhez. Nincs is más lehetőségünk, tekintettel arra, hogy a média nagyobbik része nem közvetíti az üzeneteinket, illetve ha mégis, akkor rendszerint eltorzítva. Ez azonban nem újdonság: a Nemzeti Petíciót egymillió-háromszázezer ember írta alá, majd megkérdeztünk hétszázezer polgárt arról, kit látnának szívesen a köztársasági elnöki székben, elindítottunk egy széles körű nemzeti konzultációt, amelynek során több mint egymillió ember véleményét ismertük meg. Hadd ismételjem meg: a Fidesz szervezettsége mára jóval nagyobb, mint a politikai vetélytársainké, a négy évvel ezelőtti helyzettel pedig szinte össze sem lehet hasonlítani. Szövetséggé alakultunk, valódi néppárttá váltunk, az embereket pedig nem úgy próbáljuk megszólítani, hogy egy elképzelt célkeresztbe beállítjuk az ördögi ellenfelet, hanem arról beszélünk, amit meg szeretnénk és meg tudunk valósítani.

– Mostanában talán nem mindig egyértelmű azonban már az sem, ki a valódi ellenfél. Mennyire foglalkoztatja önöket az, hogy egy-egy felbukkanó, magát jobboldalinak mondó politikai szervezet hány szavazatot tud begyűjteni, mennyire tudja esetleg a Fidesz ellen hangolni az alapvetően jobboldali érzelmű szavazók egy részét?

– Ideje lenne, ha végre tanulnánk a saját hibáinkból. Már kétszer előfordult, hogy elsősorban a polgári oldal megosztottsága okozta a vereséget. A közvélemény-kutatások egyértelművé tették, hogy mára két nagy, egymásnak feszülő erő alakult ki, s ha magas lesz a részvételi arány, akkor még a jelenleg parlamentben lévő pártoknak is igen kétséges az újbóli bejutása. Számokban kifejezve ez 70 százalékos részvételi aránynál minimum kétszáznyolcvanezer szavazatot jelent. Ennyit nagy valószínűséggel még az SZDSZ és az MDF sem tud szerezni. Reményeim szerint legalább abban egységes tud lenni a polgári oldal, hogy mindannyiunk elsődleges célja a valódi változás.

– 2002-ben úgy tűnt, éppen néhány ezer, szinte a semmiből felbukkanó szavazó döntötte el a választások végeredményét. Most a magas részvételi arány mégis a polgári oldalnak kedvezne?

– Akkoriban a korábban kevés érdeklődést mutató szavazói rétegek mozgósítása a szocialisták erejét, aktivitását és elszántságát dicsérte. A Fidesz akkor későn szállt be a versenybe, s két hét alatt még így is majdnem képes volt megfordítani az eredményeket. Összesen ötvenhatezer szavazat döntött. Ha ezt levetítem a 176 szavazókörre, az egyenként összesen háromszáz szavazatot jelent. Ma azt mondom, nem háromszázzal, de területenként legkevesebb ezer szavazattal tudunk majd többet hozni. Úgy látom, az emberek pontosan érzik, mit jelent az, hogy négyévente lehetőségük van a demokrácia kínálta legfontosabb eszközzel élniük, ebből következően pedig én magas részvételi arányra számítok.

Somorjai Viktória