Hirdetés

– A Ments Életet Alapítvány baráti kezdeményezésként jött létre. Amikor 2011-ben felkerestük a Szent László Kórház Hematológiai Intézetét, a beteg gyermekekkel való találkozás annyira megérintett minket, hogy úgy döntöttünk, a súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekek megmentéséért fogunk dolgozni – idézi fel a kezdeteket Budai László, az alapítvány kuratóriumának alelnöke. Így indult el a Váltsd valóra te is egy beteg gyerek álmát elnevezésű program, amely most is ugyanúgy működik, ahogy az elején: a kórházakkal és a családokkal való kapcsolatfelvétel után összegyűjtik a gyermekek kívánságait, és egy történetbe ágyazva megosztják őket a Facebookon, így keresve adományozókat a kívánság valóra váltásához. Az alapítvány kezdetben évente mintegy tíz álmot valósított meg, de ahogy egyre több kórházzal vette fel a kapcsolatot, úgy gyűlt össze egyre több kívánság, és ezzel együtt a segítő emberek – vagy ahogyan az alapítvány hívja őket: az álomvarázslók – létszáma is gyarapodott.

Álomvarázslók

Ma már évi száz álomnál tartanak. A gyerekek többsége valamely tárgyat szeretne: laptopot, mobiltelefont, okostévét, tabletet, Xboxot, kerékpárt, sokan viszont inkább egy életre szóló élménnyel gazdagodnának. Munkájukat sok sportoló segíti, mert az ilyen kívánságok nagy része a velük való találkozásról szól. A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Gulácsi Péter rendszeres kapcsolatban van az alapítvány munkatársaival, sok álom valóra váltásában segédkezett, és több alkalommal is átadta a Puskás Arénában lévő skyboxát a gyermekeknek, akik így egy felejthetetlen meccsélménnyel gazdagodtak. Külföldi sztárokat is sikerült már megnyerni az ügynek: szervezett az alapítvány találkozást a labdarúgó Gareth Bale-lel és a négyszeres Forma–1-világbajnok Sebastian Vettellel is. Az egyik legszívszorítóbb kívánságteljesítés az volt, amikor Rúzsa Magdi egy beteg kisgyermek kórházi ágya mellett énekelt. A kislány annyira megilletődött, hogy az elején az ágy sarkába rejtőzött, de a félórás koncert végére már az énekesnő ölébe bújt.

– Ahogy egyre több álom valósult meg, úgy vált előttünk is nyilvánvalóvá, hogy egy súlyosan beteg gyermeknek nem feltétlenül laptopra vagy mobiltelefonra van a legnagyobb szüksége. Éveket tölt a kórházban, lemarad a többiektől, így az neki a legnagyobb segítség, ha támogatjuk a közösségbe, a társadalomba való visszailleszkedését – folytatja Budai László.

Erre a célra hozták létre az Álomiskola-programot, amelynek során különféle terápiákkal, személyiségfejlesztő tréningekkel, sportolási lehetőségekkel olyan plusz sikerélményt nyújtanak a gyermekeknek, amelynek köszönhetően újra teljes értékűnek érezhetik magukat.

Korábban írtuk

Az adományozók között van szegény és jómódú, alkalmazott és cégvezető, mindenéle társadalmi hátterű ember. Egy vállalkozó például ha csak teheti, Ferrarival viszi a gyerekeknek az adományokat. Nem azért, hogy felvágjon vele, hanem mert tudja, minden gyermek vágya, hogy egy ilyen autóban üljön. Az alapítványt több közéleti személyiség is rendszeresen támogatja, mint például Németh Szilárd honvédelmi, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár vagy Mikola István volt egészségügyi miniszter. Áder János köztársasági elnök magánemberként adományozott nagyobb összeget. Az állandó támogatók között van egy házaspár, akik Németországból hazaköltözvén négyszemélyes apartmant nyitottak egy Baranyai megyei kistelepülésen. Ők havonta kétszer három napra ingyenes szállást kínálnak az alapítvány által támogatott családoknak. Az alapítvány természetesen minden felajánlást szívesen fogad, így például állatkerti belépőket vagy színházjegyeket is.

Idén indult az Álomkommandó-program, amely a legnehezebb anyagi helyzetben lévő családokon próbál segíteni.

– A hosszas kezelések nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is nagyon megviselik a szülőket. Drámaian csökken a család jövedelme, mert minden pénzüket a kezelésre költik, és teljesen elszegényednek. Az ilyen családoknak nemcsak egy-egy háztartási eszköz, de a mindennapi élelem beszerzése is gondot okozhat, ezért óriási segítség nekik egy mosógép, egy hűtőszekrény vagy tűzifa, élelmiszercsomag – magyarázza Budai László. Az alapítvány nemcsak a szülőkre, de a család minden tagjára, azaz az egészséges testvérekre is gondot fordít, hiszen nekik is sok minden kimarad az életükből azzal, hogy a szülők gyakran kénytelenek ott lenni a kórházban a beteg gyerekük mellett. Működik egy olyan terápiás program is, amely a hosszú éveket egymástól távol töltő testvéreket szoktatja vissza egymáshoz.

A domonyvölgyi Lázár Lovasparkban minden évben családi napot rendeznek, amelyen nemcsak a beteg, hanem a meggyógyult gyermekek és családtagjaik is részt vesznek. Az ötszáz fős élménynapon különféle programokkal – lovas bemutatók, színházi előadások – látják vendégül a családokat. A szülőknek is fontos a részvétel: találkozhatnak sorstársakkal, és kicsit kiszakadva a napi gondokból, egymást megerősítve térhetnek vissza a küzdelmes hétköznapokba.

Álomhotelek

Álomvarázslók mellett léteznek álomhotelek is, amelyek azzal érdemelték ki ezt a címet, hogy a vendégeik körében önként pénzgyűjtést szerveznek. A szobákban egy rövid tájékoztató anyagot helyeznek el az alapítványról, és távozáskor megkérdezik, szeretnék-e 300 forinttal támogatni a beteg gyermekek gyógyulását. A visszajelzések alapján nagyra értékelik a vendégek, hogy a szálloda nemes ügyet támogat. Az alapítvány az így befolyt összegből mintegy hatezer gyermek digitális oktatását tudja finanszírozni (a kórházban, majd utána otthon, a steril szobában éveket eltöltő gyermekek online tananyag segítségével tanulnak).

Jelenleg két álomhotel van: a budapesti Auqaworld, illetve a siófoki Sungarden, de az alapítvány reményei szerint számuk a jövőben bővülhet.

Az alapítvány működésének és a további bővülésnek alapvető feltétele a rendszeres támogatók megléte. Sajnos a koronavírus miatt sok olyan adományozót veszítettek, akire korábban folyamatosan számíthattak, ám a válság miatt megcsappant a bevételük. Ahogy nehéz elképzelni egy karácsonyi ajándékozást karácsonyfa nélkül, úgy az álmok is nehezen valósulnának meg az alapítvány nélkül, szemlélteti Budai László. A kiterjedt kapcsolatrendszer miatt az alapítványi munkát lehetetlen civilként végezni, ugyanis mintegy hatszáz családdal és negyven rendszeres adományozóval állnak kapcsolatban. Ebből kifolyólag működési költségük sem elenyésző összeg, ezért erre is szívesen fogadnak adományokat.

Bár az Álomvarázsló-program önjáró, ami azt jelenti, hogy miután a Facebookra kikerül a felhívás, jelentkeznek a segítők, akik megvalósítják a kívánságot, vannak az úgynevezett csendes álmok, amikor a szülők nem szeretnék, ha a segélykérésük felkerülne a közösségi oldalra. Bármilyen hihetetlen, egyesek még az ilyen családokra is irigyek, ezért sokan nem akarják a kérésüket nagy dobra verni. Az ilyen kívánságokat az alapítvány saját forrásaiból kell megvalósítani, mint ahogy az összes többi programot is.

Budai László

Az adományozás öröme

A Ments Életet Alapítvány abban különbözik a többi hasonlótól, hogy az adományozó is kap élményt, az ajándékozás örömét.

– Van olyan felajánlónk, aki rendszeresen felhív, hogy ajánljunk neki egy megvalósítandó álmot, mert újra jótékonykodni szeretne. Van, aki már tíz valóra váltásában segített. Azt tapasztaltuk, hogy aki egyszer átélte az adományozás örömét, az időről időre újra át szeretné élni. Van, aki olyan anyagi körülmények között él, hogy szinte kötelességének érzi visszajuttatni valamennyit a vagyonából, és van, aki úgy érzi, vakvágányra futott az élete, és az adományozással szeretné újra egyensúlyba hozni – mondja Budai László.

Az álomvarázslók között találni olyan szülőket is, akiknek meggyógyult a gyermekük, és adományozással fejezik ki hálájukat a sorsnak vagy Istennek. Két testvér a családja nevében szeretett volna ajándékozni. Elkérték családjuktól a karácsonyra szánt pénzt, és egy beteg kislánynak vettek belőle ajándékot. Amikor megmutatták az átadásról készült felvételt, mindenki azt mondta, hogy ilyen szép karácsonyuk még soha nem volt.

Több hasonló történet is van. Valaki a születésnapi ajándék, egy házaspár pedig nászajándék helyett kérte azt, hogy a rájuk szánt összeget hadd fordítsák egy beteg gyermek támogatására.

Kaspár Attila, az alapítvány főtitkára azt idézi fel, amikor először vittek a Balatonra beteg gyermekeket nyaralni.

– Bevallom, féltünk az első közös programtól, milyen lesz súlyos, sok esetben halálos beteg gyermekkel és a szüleikkel találkozni, tudunk-e örömöt hozni az életükbe egy balatoni vitorlázással. Nem túlzás, ha azt mondom, a kirándulás után egy méterrel a föld felett jártunk, mert annyi pozitív élményt kaptunk ezektől a kis hősöktől, akik az életükért küzdenek. Megható volt látni, ahogyan a gyermek tartja a szüleiben a lelket, és nyugtatja őket, hogy ne aggódjanak értük, mert biztosan meggyógyulnak.

Budai László hozzáteszi, az első gyermek elvesztése annyira megviselte, hogy megfordult a fejében, abbahagyja az egészet. Amikor azonban az elhunyt kisfiú édesanyja elmesélte neki, milyen sokat jelentett a gyereknek a segítségük, hogy kisfia állandóan az ő programjaikról beszélt, rájött, mégis van értelme folytatni, hiszen akinek nem adatik meg a gyógyulás, azt is egy életre szóló élménnyel tudják gazdagabbá tenni.