Valós probléma volt a kamupártok indulása
Komoly visszhangot váltott ki az ellenzéki oldalon a múlt kedden Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott, kamupártokat célzó törvényjavaslat. Az előterjesztés előírná az országos listát állítani kívánó pártok számára, hogy legalább kilenc megyében és a fővárosban, a korábbi huszonhét helyett ötven egyéni választókerületben indítsanak jelöltet. A javaslat fontosságáról, az ellenzéki kritikákról és a bizniszpártok demokratikus károkozásáról Tóth Eriket, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét kérdeztük.
– Miért tartotta fontosnak a kormány, hogy most nyújtsa be a törvénymódosítást?
– Eddig mindösszesen két országgyűlési választáson tudott a 2011-es szabályozás vizsgázni, ráadásul a két választáson tapasztalt kamupárt-jelenség is eltérő képet festett: 2014-ben az összes leadott érvényes hazai szavazat három százalékát szerezték meg, 2018-ban ennél kevesebbet, de a huszonhárom országos listát állító szervezetből csupán öt tudta a mandátumszerzési küszöböt megugrani. Ugyan ez nem jelenti azt, hogy a további tizennyolc országos listát állító szervezet mindegyike kamupárt lett volna, de a mandátumszerzési küszöb alatt maradt listák száma feltűnően magas volt. A törvényalkotási felelősség szempontjából hiba lett volna már 2014 után elemi változtatásokat javasolni ezen jelenség miatt, mert azok kapkodást és kiszámíthatatlan jogszabályi környezetet sugalltak volna. Ellenben két választás tapasztalatai alapján már lehet felelős és megalapozott javaslatot kidolgozni egy valós problémára. Az időzítés megfelelő, ugyanis az országgyűlési választásról szóló törvényt a választást megelőző év január 1-ig lehet módosítani.
– Korábban összpárti konszenzus volt a kamupártokra vonatkozó szigorítások ügyében, továbbá az ellenzék álláspontja az volt, hogy a sok kis párt indulása a Fidesz érdeke, ugyanis megosztja a vele szemben fellépő politikai erőket. Azonban most az ellenzék attól tart, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat szűkíti a lehetőségeiket.
– A benyújtott javaslat mindössze annyiban érinti az ellenzék 2010 óta tervezett összeborulását – amire 2022-ben minden egyéni választókerületben számítani kell – hogy a három listás megoldást, melyet egyébként egyik szereplő sem favorizált, ilyen formában nem teszi lehetővé. Azonban mind az egylistás, mind a két külön listás indulás feltételeit nyitva hagyja továbbra is. A kritikák emiatt sokkal inkább a kormánnyal szembeni általános ellenzéki bizalmatlanságnak, mintsem a törvényjavaslat kamupártokat ellehetetlenítő hatásának a hiányából fakadnak. Hiszen, ha visszanézzük a 2014-es vagy 2018-as ellenzék háztáji vereség-magyarázkodását, úgy több helyütt is felsejlik a kamupártok megjelenésének, mint a vereség egyik okának a megfogalmazása. Azt ugyan nem állítom, hogy a szabálymódosítás épp ezért valósulna meg, de kétségkívül egy az ellenzék számára is fontosnak tartott problémára reflektál. Emellett, ha a „nagy” ellenzéki pártok valóban olyan mélyen beágyazottak országszerte, mint ahogy azt gondolják – akár külön, akár együtt nézve –, úgy nem jelenthet nekik gondot huszonötezer ajánlás összegyűjtése.
– Ön hogyan definiálná a kamupárt fogalmát?
– Általánosan elfogadott politológiai definíciója ugyan nincs a kamupártoknak, azonban könnyen meg lehet rajzolni az ilyen szervezetek kontúrjait a gyakorlati tapasztalatok alapján. Az én megítélésem szerint kamupártnak tekinthető minden olyan politikai csoportosulás, amelynek nem célja a parlamenti érdekképviselet biztosítása az őt szavazatukkal megtisztelő állampolgárok egy csoportjának. Az ilyen szervezetek jellemzően a költségvetési források megszerzése érdekében lépnek be a politikai versenybe, önös érdekből. A kamupártokat és a választói proteszthangulatot kihasználó szervezeteket azonban nem szabad egymással összekeverni. Az elsődleges megkülönböztető jegy a törvényi előírásoknak való megfelelés a választási kampányidőszakban. A kamupártok anyagi-adófizetői kárt is okoznak indulásukkal, hiszen a központi költségvetésből nekik jutó állami támogatásokat nem minden esetben megfelelően és szabályszerűen használják fel. Ugyanakkor generálnak demokratikus károkat is, hiszen növelik az elvesző szavazatok mennyiségét, ami egyben a választási rendszer demokratikus legitimációját is gyengítheti. Láthattuk ezt 2014-ben is, amikor az összes érvényes hazai szavazat három százaléka jutott ilyen pártokhoz.
– Jelenleg is visszafizetési kötelezettség van a pártokon, amennyiben nem érik el az egyszázalékos küszöböt. Ez nem bizonyult elég biztosítéknak a kamupártok indulásának megakadályozására?
– A visszafizetési kötelezettség 2014 óta fennáll, 2018-ban pedig annyi változott, hogy a pártok vezetői személyesen is felelnek a párt tartozásaiért, azonban ez sem volt elegendő minden esetben a visszaélések kiküszöbölésére. Ezek a pártok ugyanis rendszerint sem a kampánytámogatási törvénynek, sem az áfatörvénynek, sem pedig az egyéb gazdálkodási előírásoknak nem tudtak megfelelni. A probléma komolyságát mutatja, hogy 2014 után összesen kilenc szervezet esetében merült fel a költségvetési csalás vádja, vagyis a biztosítékok újragondolásának szükségessége már akkor is láthatóvá vált. Az egy másik kérdés, hogy végül „csak” az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében jutott el a vizsgálat feljelentésig költségvetési csalás miatt. A mostani módosítás tehát egy valós demokratikus problémára reflektál a fent bemutatott intézkedések megfogalmazásával. A valódi kérdés az, mindezek a garanciák 2022-ben elegendők lesznek-e ahhoz, hogy eltántorítsák a spekulációs célból elindulni vágyó szervezeteket a szavazók megtévesztésétől. Erre legkorábban nem 2022-ben, hanem az azt követő országgyűlési választásokon kaphatunk választ. Az azonban látható lesz, hogy a most ismert releváns pártokon túl hány olyan országos lista tűnik fel a színen, amely korábban is minimum gyanús volt.
– Schiffer András szerint nem a választási törvény, hanem a választási eljárásról szóló törvény módosítására volna szükség.
– A választási eljárásról szóló törvény ajánlási rendszerének átalakítása, magyarán az adott egyéni választókerületben élő állampolgárok korlátlan ajánlási lehetőségének újragondolása, a demokratikus verseny szándékos leszűkítésével járna, amely se nem cél, se nem jó eszköz a probléma megoldásához. Arról nem is beszélve, hogy a 2014 előtti eljárási törvény eddig is túlzottan bürokratikus és sok helyütt kevésbé ellenőrizhető elemeket tartalmazott, kiemelném ezek közül az ajánlószelvényt, ugyanis Schiffer András javaslata erre irányul. Az ezen szabályokhoz való visszatérés, tehát az ajánlási rendszer korlátozása emiatt nem biztosítaná a törvényjavaslat kamupártokat visszaszorítani célzó hatását. Egyébként pedig, az ajánlások rendszerszintű hamisítását feltételezők számára érdemes felidézni, hogy az ezekkel való visszaélés büntetőjogi tényállás Magyarországon. Nem az ajánlási rendszerrel van tehát probléma, hanem az országos listaállítás feltételeivel és költségvetési forrásaival rosszindulatú módon visszaélő szervezetek felbukkanásával.
