Szikra Levente kiemelte: a választási eljárás Magyarországon kiválóan és alaposan szabályozott, bevált módon működő rendszer. Ennek fontos része az is, hogy mindenkit megillet a jogorvoslat lehetősége, aki jogsértést tud bizonyítani – mutatott rá.

Hirdetés

Mint írta, Vitézy Dávid ezzel a jogával élve fellebbezett a főpolgármester-választás eredményével szemben, amit a Nemzeti Választási Bizottság jogilag megalapozottnak talált, ezért újraszámolja az érvénytelen szavazatokat.

„A demokrácia és a jogállam rendes működését látjuk, azonban Karácsony Gergely főpolgármester napok óta próbálkozik azzal, hogy aláássa a választási eljárás társadalmi elfogadottságát. Ennek érdekében attól sem riadt vissza, hogy nagyon súlyos és valótlan állításokat fogalmazzon meg a választási szervek munkatársaival szemben, bűncselekménnyel vádolva őket” – fogalmazott Szikra Levente.

Azt írta: a valóság az, hogy a Nemzeti Választási Iroda jogszerűen értesítette az összes érintett helyi választási bizottsági delegáltat arról, hogy felbontják az urnákat és összegyűjtik az érvénytelen szavazatokat.

Korábban írtuk

A legtöbb kerületben meg is jelentek az ellenzéki delegáltak, akiknek joguk van ellenőrizni ezt a folyamatot. Néhány helyen ugyanakkor ezt nem tették meg, és ezt a főpolgármester megalapozatlan vádaskodásra használja, holott a jelek szerint a saját delegáltjaik nem érezték elég fontosnak, hogy megjelenjenek.

A jelenlétük hiánya sem változtat ugyanakkor azon a tényen, hogy a szavazólapok lezárva, felbonthatatlanul tették meg az utat az újraszámlálás helyszíne felé, így a visszaélések lehetősége kizárt – olvasható az elemzésben.

Szikra Levente úgy fogalmazott: „egy szó, mint száz, a jogorvoslat folyamata törvényesen zajlik, a szükséges garanciákat a választási szervek mindenhol biztosítják”.

Szerinte ennek fényében különösen visszás, hogy a hivatalban lévő és jelen állás szerint még első helyezett főpolgármester-jelölt a fideszes jelölt visszalépésére és a garanciák hiányára vonatkozó hamis állításokra alapozva szeretne új választást, amellyel egyébként valójában csak saját elkötelezett támogatóit hergeli a választás törvényes folyamata ellen.

„Úgy tűnik, egy dolog sosem változik: a baloldal szerint csak az a választás demokratikus, amit ők nyernek meg” – írta Szikra Levente.