Újabban nincs hét, hogy valamilyen fórumon ne javasolnák az euró bevezetésének könnyítését a keleti uniós tagállamok számára. Négy hete Gyurcsány Ferenc Brüsszelben vetette fel, hogy a feltételeket teljesítő országok az előírt kétéves várakozási idő helyett azonnal léphessenek be a közös valutarendszerbe. Két hete az Európai Beruházási Bank elnöke tette szóvá, hogy legalább egy évre le kellene rövidíteni a várakozási időt. Múlt héten pedig megszületett a legradikálisabb javaslat. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az új tagállamok Brüsszel megkérdezése nélkül, egyoldalúan is hivatalos pénznemmé tehetnék az eurót.

Recept összeomlás ellen

A Financial Times által kiszivárogtatott jelentés a térségbeli országok kétségbeejtő finanszírozási helyzetével indokolja az expressz sebességet. A keleti uniós tagállamoknak, valamint Törökországnak ugyanis idén 123, jövőre pedig 63 milliárd dollárnyi friss tőkére lenne szükségük gazdasági egyensúlyuk biztosításához, a nagy nemzetközi szervezetek viszont ennek felét sem képesek állni – magánbefektetőkre pedig a tavalyi év óta nemigen számíthatunk.

Az intenzív felzárkózás időszakát élő keletközép-európai országok pillanatnyilag a világgazdaság külső finanszírozásra leginkább rászoruló részét jelentik, s a tőkebefektetések hirtelen befagyása akár az országcsoport összeomlásához is vezethet. Ennek megoldására javasolja az IMF, hogy az érintett országok egyoldalúan vezessék be az eurót.

A tanulmány szerint a lépés megoldaná a költségvetések és az államadósság finanszírozásának problémáját, a devizahiteleknél (és a külkereskedelemben is) megszüntetné az árfolyamkockázatot, alacsonyan tartaná az inflációt. „Az euróra történő átállás óriási előnyöket ígér a devizaadósság problémájának megoldása, a bizonytalanság megszüntetése és a piaci bizalom helyreállítása szempontjából” – idéz a dokumentumból a brit szaklap. Köztudott: az elmúlt fél évben nem a keleti tagországok gazdasági eredményei miatt fordultak el a térségtől a nemzetközi befektetők, és gyengültek legalább 20 százalékot az érintett országok valutái, hanem a feltörekvő piacokat sújtó általános bizalmatlanság okán.

A közös valutát januártól bevezető Szlovákia más megítélése ugyanakkor azt bizonyítja: a tőkebefektetőknek elég az eurótagság, hogy egy-egy államot a fejlett világ megbízható részének tekintsenek.

Bár megnyilatkozásai szerint Brüsszel szigorúan fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, kit enged be az eurózónába, valójában jó néhány állam van, amelyik a hivatalos procedúrát megkerülve, egyszerűen csak becsúszott az övezetbe. Igaz, ezek többnyire olyan miniállamok, mint Monaco, Andorra vagy San Marino, amelyek soha nem is tartottak fenn önálló fizetőeszközt, s – bár hivatalosan nem is uniós tagok – szerves részét képezik a francia, spanyol, illetve olasz gazdaságnak. Cifrább példa Montenegró. A volt jugoszláv tagköztársaság 2002-ben döntött úgy, hogy az eurót vezeti be fizetőeszközként.

Uniós illetékesek akkortájt meglehetősen hűvösen fogadták a döntést, hisz a délszláv köztársaság sem a feltételeket nem teljesítette, sem a közös valuta gyártásának költségeiből nem vette ki a részét. Néhány év alatt azonban megszokták, sőt immár természetesnek veszik, hogy Montenegróban is az otthoni pénzekkel fizethetnek. Legújabban pedig az immár Szerbiából kivált Koszovó is úgy döntött: a közös európai valutát teszi meg hivatalos fizetőeszközévé.

Technikai nehézségek

A nagyvilágban vannak más, nagyobb méretű országok is, amelyek lemondtak az önálló valutáról, hogy jellemzően a dollárt tegyék hivatalos pénznemmé. Ilyen például Equador, Salvador, Panama, Mikronézia, Palau vagy Kelet-Timor. Közös bennük az amerikai gazdasághoz történő rendkívül erős kötődés, valamint a szegénység, amelyet több esetben polgárháborúk idéztek elő. S az, hogy a gazdaság gyengeségének okán a lakosság akkor sem bízna a hazai valutában, ha a kormányok hirtelen elpártolnának a dollártól – minden bizonnyal továbbra is a megbízhatónak gondolt nemzetközi valutába menekítenék megtakarításaikat.

Bármennyire is rossz a helyzet, a keleti uniós tagállamok azért ettől még messze vannak. Magyarországon a leírtak közül csupán az uniós gazdasághoz történő erős kötődés figyelhető meg – a lakosság még nem menekül a forinttól.

Bár néhány héttel korábban épp Gyurcsány Ferenc javasolta az euró gyorsított bevezetését, most elemzők és kormány egyöntetű tiltakozással fogadták a Valutaalap ötletét. A saját valutáról történő egyoldalú lemondásnak ugyanis már a felvetése annyi kérdést és kockázatot vet fel, amelyek önmagukban elegendőek a forint árfolyamának ismételt bedöntéséhez. Hisz azt üzeni a piacoknak: már saját kormányunk sem bízik nemzeti valutánkban. Amit legfeljebb olyan, már amúgy is összeomlott országok tehetnek meg, mint Kelet-Timor vagy Koszovó.

Ám számtalan technikai kérdést is felvet a gyors csatlakozás. Elsőként mindjárt azt: a jelenlegi 300 körüli szinten, vagy az elmúlt években szokványos 250-es árfolyamon váltsuk át az árakat és a béreket euróra.

A jelenlegi helyzetben alighanem az első változat tűnik reálisnak, ebben az esetben viszont hosszú időre bebetonozzuk bérünk és vagyonunk közelmúltban elszenvedett – euróban számított – 25 százalékos leértékelődését. Nem mentesítene teljesen az euró bevezetése a költségvetés és az államadósság finanszírozásának problémájától sem. Igaz, a forint árfolyamkockázata nem rettentené el a befektetőket, ettől azonban – még ha euróban is – ugyanúgy be kéne gyűjteni a magyar hiányt fedezni képes tőkemennyiséget a nemzetközi piacokról. Újabb kérdés: vajon az IMF által ígért visszatérő bizalom, valamint az árfolyamkockázat megszűnése mennyi esést tesz lehetővé a jelenlegi 9,5 százalékos kamatszintből? Vagy esetleg a saját valuta elvetése épp növelné a bizalmatlanságot, s így az állampapírok kamatterhét?

Montenegrónak minden esetre sikert hozott az euró egyoldalú átvétele. Gazdasága a világgazdasági válság előtt évi 6-7 százalékkal nőtt, a (egyébként magas) munkanélküliség csökkent, a költségvetési hiány pedig a GDP 1-2 százaléka között mozgott. S akkor még nem volt szó a legfőbb veszélyről: ha az euró válna a belföldi tranzakciók fizetőeszközévé, az országnak a jelenleginél sokkal nagyobb készletekkel kellene rendelkeznie. Hogy szerezzük ezt meg anélkül, hogy lehetőségünk lenne bankjegyek saját előállítására? Az eurót hivatalosan használó országokban ugyanis a helyi pénzkereslettől teszik függővé az előállított bankjegyek mennyiségét.

A valutát kívülről átvevő országokban azonban csak véletlenül fordulhatna elő, hogy a pénzkereslet és pénzkínálat egyensúlyba kerüljön. A következmény: a jegybanki tartalékok elillanása, akadozó kifizetések, vagy pont fordítva, az árak elszabadulása.

Visszás elvárások

Brüsszel határozottan ellenzi, hogy bármely ország úgy léphessen be az euróövezetbe, hogy ne teljesítse a feltételeket.

– Az euró idő előtti bevezetése megnehezítené az országok számára az eljövendő nehézségek kezelését. Az Európai Központi Bank pénzügyi politikája nem lenne megfelelő az érintett országok számára, nem tudnák elviselni, hogy a folyamatok nem mindig úgy alakulnak, ami költségvetésük számára a legmegfelelőbb – reagált még Gyurcsány javaslatára Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke. S a szervezet lényegében ugyanennek az álláspontnak adott hangot az IMF felvetésére reagálva.

Az eurótagság ugyanis jócskán elvesz egy-egy tagállam gazdasági önállóságából. Ha eurótagok lennénk, nem lenne lehetőségünk a kamatszinttel, az árfolyamokkal, a kibocsátott pénzmennyiséggel szabályozni a gazdasági folyamatokat – az elmúlt években ezek az eszközök igen gyakran segítettek a gazdasági stabilitás megőrzésében.

Elemzők nem győzik hangoztatni: az euró gyors bevezetése helyett a jó módszer a gazdasági mutatók fokozatos közelítése, a közös valutát csak akkor átvéve, amikor az ország már tartósan képes a legfejlettebb országok mintájára működtetni gazdaságát.

Hangsúlyozottan ezt a célt szolgálja az úgynevezett ERM-2 mechanizmus: az eurót bevezetni kívánó országnak nemcsak teljesítenie, de két évig őriznie is kell az egyensúlyi feltételeket, hogy a valutaövezet tagja lehessen.

Minden képtelensége ellenére ugyanakkor az IMF javaslata rávilágít arra, hogy a jelenlegi helyzetben már-már képtelenség tartani az euró bevezetésének kritériumait.

Emlékezetes: Görögországnak egyszer már engedményt tett Brüsszel, ők az elvártnál lényegesen nagyobb – ráadásul meghamisított – költségvetési hiánnyal vezethették be az eurót. Akkor azonban még politikai kérdés volt, hogy minél több országban lehessen a közös valutával fizetni, napjainkban viszont arisztokrata elzárkózás jellemzi az eurózóna tagjait. Amit bizonyít, hogy három évvel ezelőtt Litvániát és Észtországot a görögöknél lényegesen jobb teljesítmény mellett, az elvártnál mindössze néhány tizedszázalékkal magasabb infláció miatt utasították el. A Baltikumban átkozhatják is a napot: idén várhatóan 10 százalékkal esik vissza mindkét ország GDP-je, s csak a nemzetközi szervezetek kölcsönei mentik meg őket az összeomlástól.

Brüsszel álláspontja mégis visszás, hisz a jelenlegi válsághelyzetben nemcsak a Balti Államok, de az eurózóna nagy nyugati tagállamai sem felelnek meg az önmaguk által támasztott követelményeknek. Németország jövőre 4 százalékos költségvetési hiányt tervez, Franciaországé már idén eléri az 5, Spanyolországé a 6, Írországé a 11 százalékot.

Milyen alapon vár tehát el az unió a csatlakozni vágyóktól mindössze 3 százalékos költségvetési deficitet? Vagy amire a Financial Times hívja fel a figyelmet: a kritériumok szerint az infláció nem lehet magasabb a három legalacsonyabb rátájú tagország átlaga + másfél százaléknál. Csakhogy jelenleg a három legalacsonyabb ráta már-már deflációt (árcsökkenést) jelent, ami viszont ellentétben áll az uniós árstabilitásra vonatkozó követelményével. S akkor még nem beszéltünk az árfolyam-ingadozás +/- 15 százalékos sávban tartásáról, amit két évig tartania kellene az euróra pályázó országnak – a forint tavaly júliustól idén márciusig 30 százalékot esett.

Most bánhatja a magyar kormány, hogy az uniós tagság első négy évében elkényelmeskedte az euró átvételét – mennyire más pályát járt be Szlovákia, amely következetesen alárendelte gazdaságát az uniós célkitűzéseknek. Bár most már a magyar politika is törekszik a feltételek teljesítésére (a költségvetési hiányt a GDP 2,9 százalékára, az inflációt 3,4 százalékra ígérik), a kedvezőtlenné vált nemzetközi feltételrendszerben immár sokkal többet kell tenni a sikerért. A kormány nyilatkozatai azt sejtetik, hogy a várható megszorító csomagokkal 2011-re teljesíthetjük az euróbevezetés feltételeit, ami a két év várakozási idő miatt a közös valuta 2013-as átvételét jelentheti.

Ám mindez már nem csak rajtunk múlik.

Kárász Andor

EURÓT HASZNÁLÓ ORSZÁGOK

ország / bevezetés dátuma

Németország 2002

Franciaország 2002

Olaszország 2002

Belgium 2002

Hollandia 2002

Luxemburg 2002

Ausztria 2002

Spanyolország 2002

Portugália 2002

Finnország 2002

Írország 2002

Görögország 2002

Szlovénia 2007

Ciprus 2008

Málta 2008

Szlovákia 2009

Andorra de jure megállapodás szerint

San Marino de jure megállapodás szerint

Vatikán de jure megállapodás szerint

Monaco de jure megállapodás szerint

Montenegró önkényesen

Koszovó önkényesen