Van fiatal utánpótlás

– Összedőlt templom – ez fogadta önt a kárpátaljai Beregújfalun szolgálatteljesítés közben, amikor misét szeretett volna tartani a faluban. Hasonlóan „semmisültek meg a templomok” Európában?

– Sajnos kontinensünkön már régóta recseg-ropog a kereszténység, hiszen a közösségi élet fenntartása is kritikussá vált. A német katolikus és protestáns egyházból egyaránt tömegesen jelentkeznek ki a hívők, mert az állam kötelezően beépítette a költségvetésbe az egyházadót, és egy idő után az megfizethetetlenné vált. Mivel a nyugati államok egyre kevésbé segítenek anyagilag az egyházakon, a közösségi épületeket, köztük a templomokat a fenntartásuk érdekében étteremmé, kávézóvá vagy kiállítótérré alakították át, és teszik ezt ma is. Ez sokszor egészen abszurd megoldásokat szül, Angliában például hatalmas csúszdákat létesítettek az épületben, Hollandiában oda nem illő falusi kerítéseket tettek a gótikus templomok köré, szétrombolva ezzel az arculatukat. Az átalakítások ugyan érthetőek, de nem elfogadhatók, hiszen az államnak kötelessége átvenni a történelmi templomok finanszírozását, még akkor is, ha a közösségi élet haldoklik.

– Amit mintha tudatosan akartak volna elérni egyes állami vezetők: 2004-ben a római katolikus Jacques Chirac francia köztársasági elnök nyomására törölték az Európa „keresztény gyökereire” való utalást az európai alkotmány bevezetőjének tervezetéből. Innen számíthatjuk a kontinens elvallástalanodását?

– Ez inkább következmény. A kereszténységtől való elfordulás már a nyolcvanas években tapasztalható volt; amikor Franciaországban jártam kisgyerekként, akkor is előfordult, hogy csak három-négy ember jelent meg a vasárnapi szentmisén. Bár az akkori szocialista blokk országaiban éppen fellendült a keresztény közösségi élet, de az ingázás miatt nem tartott sokáig a virágzás.

– Négy lépcsőfokra épül fel a vallás: hitre, vallásgyakorlásra, a közösségi érzésre, valamint a kultúrára és civilizációra. Mely szinten vannak az európaiak?

– Már az utolsó lépcsőfokot is alig súrolja a kontinens, hiszen a kereszténység történelmi múltját próbálják kiszakítani az európai politikusok. Mintha a nyugati társadalom is úgy érezné, megerőszakolták az „eredeti” kultúráját a régi időkben, ezért visszatérne pogány gyökereihez. Persze megújulási kísérletek azért akadnak, Franciaországban lelkiségi mozgalmak alakulnak, amelyek hasonlítanak például az 1940-ben alapított taizéi szerzetesközösséghez. Párizsi és lisszaboni városmisszióm során fiatal közösségekkel is találkoztam, amelyek bibliai állatokkal járják a várost és terítik a hitetleneket. Ezt a kezdeményezést azért tartom jó ötletnek, mert az állatokat megsimogatják az emberek, és így kontaktusba is kerülnek a hittérítőkkel. Óriási szükség van a fiatalok frissességére.

– Hogyan léphetünk velük kapcsolatba?

– Ez már egy nehezebb kérdés. Az internet világa nem illik bele egy katolikus vasárnapi misébe, hiszen az átszellemüléshez a fizikai jelenlétünkre is szükség van. Pedig az emberi kommunikáció 70 százaléka a kibertérben zajlik. Azonban valahogyan meg kell oldanunk a keresztény tanítás eljuttatását, és a fiatalok bevonását a hitéletbe.

– Pedig többször elhangzott, hogy a valódi keresztény Európa a közép-keleti részen él és virul. 

– Nem teljesen. De tény, hogy a történelmi múltból fakadóan a szovjet rendszerhez vagy a török hódoltsághoz hasonló berendezkedések működését értelmezni tudja ez a régió, Nyugat-Európa viszont szinte csak demokráciában élte le modernkori történelmét. Ezért is lehet, hogy komolyabb ellenállás nélkül állíthattak fel Németországban Marx-szobrot a nyílt utcán. Minket is elért a gazdasági és az ideológiai globalizáció, pedig II. János Pál pápa a rendszerváltozás környékén figyelmeztetett: a kommunizmus és a kapitalizmus egyszer össze fog érni. Talán sejtettük ezt a próféciát, de azt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar bekövetkezik.

– Nem túl pesszimista hozzáállás ez? Lengyelország például az egyik legvallásosabb állam Európában.

– Nemrég voltam Krakkóban egy lengyel körút során, ahol egy templomnyi méretű, drag queent ábrázoló molinóra lettem figyelmes a nyílt utcán; egy netflixes alkotásnak a hirdetése lehetett. Egy mélyen hívő országban eddig ez elképzelhetetlen volt. De más negatív meglepetés is ért: amikor meghallották valahol, hogy magyar vagyok, inkább elhidegültséget, mint meleg fogadtatást tapasztaltam. Sőt bizonyos lengyel körök megfenyegették az ottani magyar konzulátust az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos felfogásunk miatt, amely eddig nem fordult elő. Nyilván az ellentét a ruszofóbiájukból fakad, de egy keresztény ország nem lehet ennyire fanatikus, még ha jó okuk is van rá.

– Pedig a lengyelek 85-90 százaléka vallásosnak mondja magát. Nem beszélve II. János Pál pápa kultuszáról.

– Akinek a „szentatya” jelzőjét kivennék a nevéből, s a szobrát nemrég öntötte le festékkel tüntetők egy csoportja. Ebben a szigorúnak vélt lengyel abortusztörvénnyel szembeni ellenállás és a vélt vagy valós egyházi pedofilbotrányok is közrejátszanak. A vallásra vonatkozó adat nem feltétlenül tükrözi a vallásosságot, hiába mondják annak magukat. Nem mindegy, hogy ezt a kutatást kik készítik. Ennél érdekesebb, hogy az ottani jobboldal mindössze két százalékkal nyert a legutóbbi parlamenti választáson, szóval érzékelhető az átrendeződés politikai és társadalmi szinten. Talán ebben az játszik szerepet, hogy a javuló gazdasági helyzettel párhuzamosan egyre inkább elkényelmesednek az emberek, amely nemcsak a fővárost érinti Lengyelországban, hanem a vidéki településeket is. Gondoljunk bele: tömegével lépnek ki az egyházból a lengyel fiatalok.

– Nálunk is csökken a vallásgyakorlók száma?

– Mint minden európai országot, így Magyarországot is elérte ez a jelenség. Ugyanakkor egyre több fiatal kapcsolódik be a hitéletbe, hiszen ebben a generációban mindig is volt egyfajta érdeklődés a vallás iránt. Normális neveléssel – függetlenül attól, hogy az mennyire vallásos –, természetes ész fényénél eljuthat az ember bizonyos alapvető kérdésekhez, amelyre választ szeretne találni. Ezeket sokszor kisebb rétegű közösségekben találják meg, mivel így egy bensőségesebb, bizalmasabb környezetet éreznek maguk körül. Ezt a műfajt az egyháznak is fel kell fedeznie, szerencsére az Ez az a nap! vagy a Forráspont elnevezésű kezdeményezések nagy sikert aratnak. Ezekből is jól látszik, hogy az egyházi kezdeményezések hangsúlya a városokra terelődik, a falvakban kihalnak a hitüket megélők, és utánpótlás nélkül maradnak. 

– Van igény kisebb vallási csoportokra?

– Egyre nagyobb van szerencsére, hiszen a személyes beszélgetésre mindenkinek szüksége van annak ellenére is, hogy a koronavírus miatt nagyon eltávolodtunk egymástól. A plébániánkon működik egy önismereti csoport, amelyet egy pszichiáterrel közösen tartok. Nem számít, hogy a résztvevők vallásosnak vallják-e magukat, kizárólag az, hogy megismerjük a lelki vívódásait, és közösen cipeljük a terhét. A magyarországi keresztény lelkigyakorlatok, a cursillók is hasonló célt szolgálnak, ahová tömegével jelentkeznek fiatalok. Előfordult, hogy egy-egy ateista noszogatásra elment a cursillóra, majd rögtön meg is keresztelkedett. De egy nem hívő fiatalember, Mátyás korábban az éjszakai életet habzsolta, majd hosszú évekre megbetegedett, s utolsó mentsvárként elment erre a lelkigyakorlatra. Ma már nálam készül fel a keresztelkedésére, s családját, barátait, ismerőseit is bevonja a hitéletbe. Szóval ha nehezen is, de azért van érdeklődés még a kereszténység iránt idehaza.