Vannak-e angyalok?

Az angyalok életünk láthatatlan szereplői. Ezt bizonyítja szóhasználatunk és képi világunk, amely kifejeződésre jut a műalkotásokban, köztéri szobrokban, zeneművekben és költeményekben, de felbukkannak profánabb formában is, teljesen hétköznapi módon. Például ételek neveiben (angyali szűztekercs, angyalbögyörő) éppúgy, mint a karácsonyi népénekekben („Aranyszárnyú angyal száll a föld felett”). Találkozunk velük az ünnepi szaloncukrokon, a karácsonyfadíszeken, és hozzájuk hasonlítjuk azokat, akik jót tesznek velünk: Te egy angyal vagy! A legtöbben ma is hisznek abban, hogy mindenkinek saját őrangyala van. A Google keresőben az angyal szóra nagyjából 5,2 millió találat jelenik meg.

A kereszténység tanítása szerint egy angyal jövendölte meg Máriának Jézus születését, majd angyal vitte hírül a Megváltó világra jöttét. Az angyalok Jézus földi életében szolgálták őt a pusztában, vigaszt és erősítést adtak neki az Olajfák hegyén. Angyal gördítette el a követ Jézus sírjának bejáratától, majd adta hírül az asszonyoknak a feltámadást. Ráadásul maga Jézus is egyértelműen tanított az angyalok létezéséről, akiket Isten minden ember mellé odarendelt, és akik „az égben szüntelenül látják a Mennyei Atya arcát”. Minden evangéliumban említést tesz róluk (Mt 13:39,41,49; Mk 12:25; Lk 12:8-9; Jn 1:51).

A Biblia összesen 273 alkalommal említi az angyalokat, a Biblia könyveinek felében, 33-ban szerepelnek a 66-ból. Az angyalok héber és arám megnevezése malách, amely hírnököt, hírvivőt, követet, küldöttet jelent. Ugyanez görögül angelosz (hírnök), latinul angelus.

Az Ószövetségben nem csupán az apokaliptikus, hanem a prófétai, történelmi és költészeti könyvek is szólnak angyalokról: 1Móz; 2Móz; 4Móz; Bír; 1Sám; 2Sám; 1Kir; 2Kir; 1Krón; 2Krón; Jób; Zsolt; Préd; Ézs; Ez; Dán; Hós; Zak. 18 könyv összesen 108 alkalommal tesz említést róluk. Minden fontosabb eseménynél jelen vannak: angyalok jelennek meg Ábrahám előtt, hogy fia születését megjövendöljék, vagy Lótnál, hogy kimentsék Szodomából.

Csakúgy, mint az Ószövetségben, az újszövetségi könyvekben sem csak egy adott szerzőre jellemző az angyalok említése, és nem is csak a látnok szerzőkre. Az Újszövetségben összesen 165 alkalommal szerepelnek összesen 15 könyvben (Mt; Mk; Lk; Jn; ApCsel; Róm; 2Kor; Gal; Kol; 2Tessz; 1Tim; 1Pt; 2Pt; Júd; Jel.). Ott vannak tehát az első könyvtől az utolsóig, a Jelenések könyvéig, ahol kitüntetett a szerepük: félelmetes ítélet-végrehajtók, Isten haragjának kifejezői, akik a végidők eseményeit a trombiták megfújásával és a csészék kiöntésével vezetik be.

A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. Szellemi testük van, képesek testben megjelenni a fizikai szférában, és így részt venni földi eseményekben.

Az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan szellemi lények. A Biblia ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből, és valamilyen formában megmutatkoztak az embereknek. Az epifánia, azaz a megjelenés, „felbukkanás” többféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan a sajátja, vagy kiüresítheti magát, és a közönséges emberrel egészen összetéveszthető módon vagy álomban, de akár egy különös sugallatként is felbukkanhat.

A Biblia négy arkangyal nevét nyilatkoztatja ki: Michaél (Ki olyan, mint Isten), Gabriél (Isten hőse), Rafaél (Isten meggyógyított) és Lucifer (a fényhozó), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként sátánná lett. A Lucifer név jelentése ragyogó, fénylő, dicsérő, hajnal fia. Görögül Heószforosz, azaz Hajnalcsillag, ennek latin fordítása a Lucifer név (mindkettő fényhordozót jelent). Lucifer lázadása és bukása után új nevet kapott: sátán, görögül diabolosz, héberül szoton. Jelentése vádló, rágalmazó, ellenálló, ellenség, tévelygő. A Biblia szerint az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba.

Bár az angyalokat a kereszténység a magáénak tekinti, az emberiség kollektív tudatának kezdettől fogva a részei. Az emberek minden időben tudták, hogy vigyáznak rájuk az égi hatalmak, legfeljebb a nevek és a szellemlények hierarchiája változott, vagy éppen a hit külső megnyilvánulásai. Az angyalok minden kultúrával érintkeztek. A rómaiaknál a védelmező házi szellemek szerepét töltötték be. Viking változataik a valkűrök voltak, azok a gyönyörű, erős nők, akik a mennyből ereszkedtek alá azért, hogy a megölt harcosok szellemét a Walhallába vigyék.

Megjelennek a zoroasztriánus (perzsa) hitvilágban, és vannak előzményeik a pogányoknál is. Az angyali világot, a mennyországot először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni. A zoroasztrizmus vagy más néven mazdaizmus a világ egyik legrégebbi vallása, amely az Iráni-felföldön keletkezett. Alapítója egy iráni próféta és hitújító, Zarathustra volt, aki feltehetőleg a Kr. e. II. évezredben élt.

A vallás tanítása alapján a nagy küzdelem a két őselem között a végtelen idők óta folyik: Ahura Mazdá (Ormazd), a fénynek és a jóságnak, valamint Angra Mainju (Ahriman vagy Ahra-Majniu), a sötétségnek, a gonoszságnak és a rossznak a legfőbb szelleme között. A teremtés középpontja az ember, érte fáradozik Ahura Mazda, a jó és Ahriman, a rossz princípiuma. Szabad akaratából következően az ember szabadon dönthet a bölcs és a jó, illetve a rossz és a hazugság birodalma között. E döntésnél nincs magára hagyva, mert az angyalokhoz hasonló halhatatlan üdvözítők, az amesza szpenták segítik. Ők nem önálló isteni lények, hanem Ahura Mazdá megszemélyesített tulajdonságai. Segítenek minden embert, aki hagy magán segíteni, hogy megtalálja a szellemi utat a jóhoz. Ezért állnak az emberek a földön két táborban egymással szemben.

Fent, a magasban, a végtelen fényben trónoló Ormazdot az űr választja el a sűrű sötétségtől, a gonosz Ahriman birodalmától. Ormazd örökkévaló, de Ahriman egy nap elpusztul. A küzdelem a világmindenség történetének 12 ezer esztendejében a legélénkebb. Ez a 12 ezer év négy egyenlő, háromezer éves korra oszlik, az egyes korszakok a két őserő harcának egy-egy szakaszát jelzik. Az első háromezer év a teremtésé, a második háromezer Ormazd akarata szerint telik, a harmadik háromezer év folyamán hol a jó, hol a rossz kerekedik felül. Végül a negyedikben a gonosz szellem (Ahriman) vereséget szenved.

A zoroasztrizmus hisz a mennyben és a pokolban. A mennynek az Aveszta-könyvekben Vahista-ahu a neve. Szó szerint azt jelenti: a legjobb élet. A mennyet úgy írják le, mint a sugárzásnak, ragyogásnak, dicsőségnek a helyét. Az Acsiszta-ahu a pokol. Ez egy homályos, sötét és bűzös helyként jelenik meg.

Amikor a lélek belép jutalma vagy büntetése helyére, nem kerül örökké tartó, megváltoztathatatlan helyzetbe. A véget nem érő pokolbéli büntetés gondolata ismeretlen a zoroasztriánusok számára, hisz a büntetésnek csak egy célja lehet, a megváltoztatás és a javítás. A büntetés – bármilyen kemény legyen is az – az elkövetett bűnök súlyának megfelelő.

A zoroasztrizmus tanítása szerint az élet célja a tökéletes, örök boldogság elérése az Ahura Mazdával való bensőséges kapcsolat révén. Az örök üdvösség megvalósításának eszköze az asa, azaz a szentség. A belső tisztaság a zoroasztrizmus lelke. Tiszta gondolatok, tiszta szavak, tiszta cselekedetek: ez a zoroasztriánus vallás híres alapelve, a zoroaszteri életforma állandóan ismételt szabálya. A zoroasztrizmus azt tanítja, hogy a szentség maga a boldogság, ez Ahura Mazdá legbecsesebb ajándéka, ez a legszebb felajánlás, amelyet az erényes ember tehet az Úr számára.

Szembeötlő a hasonlóság a kereszténység és a zoroasztrizmus között. Mindkettőben megtalálható a mindenséget teremtő egyetlen és jóságos Isten léte. A gonosz a zoroasztrizmus szerint sem Istentől származik, hanem egy neki alárendelt, de magasrendű szellemi lénytől. Mindkettő azt vallja, hogy a jó és gonosz küzdőtere jelenleg a Föld. Közös vonás továbbá az ember szabad választási képessége és az ezzel együtt járó felelőssége.

Már a zoroasztrizmusban is megjelenik az utolsó ítélet fogalma és a halottak feltámadásának tanítása csakúgy, mint a gonosz végső bukása és az örök élet tökéletessége mint végső üdvösség. A pokol motívuma is jelen van mindkét vallásban. További hasonlóság, hogy a zoroasztrizmus és a kereszténység egyaránt úgy véli, a történelemnek kezdete és vége is van, és a végítélet után a jók örökké élnek, a gonoszok pedig megbűnhődnek bűneikért.