Németországot bombázták a felszabadító hatalmak. Alig maradt ép épület a hatalmas országban. Drezdát a szó szoros értelmében a földdel tették egyenlővé, mint ahogy főváros, Berlin is romokban hevert. A bombázások nem kíméltek egyetlen német települést sem.

Németország azonban szerencsésebb volt a sokkal kisebb pusztítást elszenvedő Magyarországnál. Bár a német népnek ezen túlmenően hatalmas jóvátételt is kellett fizetnie, s el kellett tűrnie, hogy a bolsevista propaganda évtizedeken át az úgynevezett „náci fasiszta” gúnyképével terrorizálja a partizánfilmekben a kommunista terror úgymond felszabadított áldozatait, bár évtizedeken át megosztottságban kellett létezniük, egy dologban vitathatatlanul előnyösebb helyzetbe kerültek: belső ellenséggel nem kellett számolniuk.

Ennek köszönhetően Németország két évtized alatt talpra állt, és főként annak kommunistáktól mentes nyugati részében a helyreállítás során föl sem merült az a beteges gondolat, amely viszont máig érvényesül a magyarországi műemlékvédelem gyakorlatában, hogy ugyanis a történelmi jelentőségű műemlékeket romos állapotukban kell konzerválni. A németek ezzel a torz – semmiféle józan érvvel alá nem támasztható – elmélettel szemben azt vallották, a jeles épületeknek úgy kell állniuk megint, ahogy fénykorukban álltak. És a legtöbb esetben még arra a fontoskodóan pitiáner előírásra sem ügyeltek, hogy a helyreállítás során láthatóvá kell tenni, meddig ér a romos állapot, s honnantól tart a helyreállított.

Ők azt vallották, amint a történelemben a maga idejében a kortárs látta, úgy kell láttatni most is a műemlékeket, feltéve, hogy van kellő adat az eredeti állapot helyreállítására. Összeállításunkban ezért a Baden-Württenberg tartományban látható várakat és kastélyokat állítottuk párba az úgymond „helyreállított” magyarországi romokkal. Azt nem reméljük, hogy összeállításunk láttán a nemzeti öntudat megvetői elszégyellik magukat, abban azonban reménykedünk, hogy a hazáját és népe történetét szerető józan olvasó elgondolkodik végre azon, hogy miért nem lehet a magyar várakat még mindig helyreállítani.

Hogy miért nem állhat teljes pompájában Visegrád fantasztikus vára, miért kell teljesen vagy részlegesen romokban hevernie Nógrádnak, Hollókőnek, Kőszegnek, Szigligetnek, Sümegnek és a többinek szerte a Kárpát-medencében. Szeretnénk, ha az olvasó elábrándozna azon, milyen is volna, ha a magyar várak eredeti szépségükben pompáznának, mint német testvéreik ezeken az oldalakon.

Azt szeretnénk, ha merészen álmodozna az olvasó. Azt szeretnénk, ha ön, amikor ezeket az oldalakat nézegeti, elképzelné maga elé a büszke és sudár erdélyi várkastélyokat, a Balaton-felvidéki dombok csúcsán magasodó várakat, és mindazt az épített szépséget, amely a miénk. A képzelet csodálatos gyógyhatással rendelkezik, mert előbb-utóbb megszüli az akaratot. Abból pedig cselekvés lesz. Éppen úgy, ahogy a porba vert Németországban történt. Föl a fejjel, Magyarország!

Mindent vissza! – A várak újjáépítése újraélesztené a nemzeti öntudatot is

Talán az a baj, hogy még mindig létezünk. Talán azért kell a magyar váraknak romos állapotban maradniuk, hogy soha egyikünknek se jusson eszébe arra gondolni, valaha erősek és hatalmasak voltunk. A magyarság történelme roppant gazdag. De nem ezt mutatja a hazánkban található sok várrom. Rájuk nézve inkább az jut az ember eszébe: talán nincs is múltunk… A várak legtöbbje biztos pusztulásra ítélve hallgat. Gazdájuk, az összeomlani készülő állam, s kezelőjük, az összeomló önkormányzat tehetetlen. Mintha még mindig háború volna. Háború a nemzeti büszkeség, a nemzeti emlékezet ellen. Tudományos köntösben, mert most ez a politikailag korrekt.

Sümegen él Papp Imre. Eredeti foglalkozása villamosmérnök, de volt ő már az egyik budapesti szálloda műszaki igazgatója is, aztán traktorokat gyártott, majd visszajött szülővárosába, Sümegre és belevágott a vár felújításába. Hogy miért? Papp Imre azt felelte erre, sok minden köti őt a várhoz. Gyerekkori élményei, Sümeg sűrű történelmi levegője, no meg a várban búvó lehetőségek…

Az 1950-es években tárták fel először a romos sümegi várat, majd egy tíz évig tartó pepecselő konzerválás következett. Ennek végén az állam átadta a bús romot a megyei idegenforgalmi hivatalnak. Az azonban nem tudott mit kezdeni vele. Papp Imre szerint nagyon sok magyarországi vár jutott hasonló sorsra. Az akkori állásfoglalás szerint ugyanis a várak a feudalizmus jelképei voltak, összeegyeztethetetlenek a szocializmus ideológiájával.

Sümegen további harminc évig pusztította kényére-kedvére a szocialista nemtörődömség a vár hétszáz éves kőfalait. Ez a tétlenség majdnem annyit ártott, mint ama hírhedt XVIII. századi császári rendelet, amely megengedte az erődítések körüli települések lakóinak a várfalak lerombolását és a kövek elhordását.

Ha megfagy a víz

A Papp család 1989-ben kapta meg a sümegi vár üzemeltetésének jogát a városi tanácstól. Hamar elment azonban az a tőke, amit a felújításra szántak, s amit még a traktorgyártás idején halmoztak fel. Már korábban megvolt azonban Papp Imre fejében a várjátékok, lovagi játékok, színházi előadások és a zenei koncertek gondolata. 1990-ben rendezték az első színházi előadást és az első Sümegi Várjátékokat is, 300 szereplővel. Az így keletkező bevételeket forgatta vissza Papp Imre a vár felújításába. Jellemző, hogy amíg korábban csupán 5 ezer ember nézte meg évente a sümegi vár romjait, a megkezdett felújítás után, 1996-ban már harmincszor annyi, 150 ezer látogatója volt az erődítésnek!

A hazai várak esetében az időjárás jelenti a legnagyobb veszedelmet. Az őszi esővíz befurakodik a falak tetején található kövek közé, a fagyban aztán jéggé változik, a jég pedig szétfeszíti a köveket. A Papp család konzerválta a várfalakat, rendbe hozta a kaputornyot, múzeumot alakított ki egyik-másik tornyában, helyreállította a vár kápolnáját, lovagi éttermet nyitott a vár istállójában, ahol középkori ételekkel és italokkal várta a vendégeket, sőt az étteremmel átellenben beindított egy kis borozót is. És közben gazdagodtak a programok: bajvívás, íjászat, középkori játékok, színi előadások. Napjainkra kibővült a birodalom, a lovagi játékok jelentős részét már odalent, a várhegy tövében levő szabadtéri színházban rendezik, és üzemeltetnek ott egy csárdát, amely alatt egy tágas lovagterem található – ugyancsak előadások és bajvívások céljaira is -, a csárda mellett kocsimúzeum, hadigép-kiállítás, arrébb pedig egy szálloda, a Hotel Kapitány. Most épül hozzá egy 80 ágyas wellnesscentrum törökfürdővel, miegyébbel. A turisták pedig egyre nagyobb tömegben érkeznek. Sümeg befutott.

Miután a vár egy 270 méter magas hegycsúcsra épült, Papp Imre üzembe állított két átalakított szovjet katonai UAZ-t is, ezek a pirosra festett, vidám kinézetű, úgynevezett vártaxik viszik fel azokat a vendégeket az erődítés kapujához, akiknek nincs kedvük vagy erejük felgyalogolni.

Sümeg a régi lesz

Az idegenforgalom növekedő bevételeit továbbra is a vár felújításába forgatja vissza Papp Imre és családja. Állami támogatásra nem számíthatnak, az eltelt esztendők alatt csupán a Fidesz-kormány Széchenyi Terv-pályázatából kaptak 40 millió forintot. De így is szépen halad a munka. Szemre is nagy változás, hogy a tornyok piros cserepes tetőt kaptak és a falak egy része fölé is szép, favázas, szintén piros cserepes fedél került. Ezek nyújtják a legbiztosabb védelmet a falak köveinek az időjárás viszontagságai ellen, egyúttal a valahai várfal illúzióját keltik, mellesleg a körbefutó fedett fafolyosók lesznek a jövőben a várban zajló hadijátékok és színházi előadások nézőterei is.

Papp Imre elmondta, minden lépésnél meg kellett harcolnia az Országos Műemléki Felügyelet szakembereivel, egyeztetni kellett minden kalapácsütésről, minden kanál habarcsról. Ám változott a helyzet. Úgy tetszik, a műemlék-felügyelet felfogta, hogy mivel nincs és egyhamar nem is lesz kormányzati pénz a várak felújítására, hajlik az engedményekre. A Papp család esetében ez különösen fontos, hiszen ők nem kisebb dolgot határoztak el, mint hogy visszaépítik a várat annak XVI. századi állapotába.

Folynak a tervezések, egyeztetések. Ez hatalmas, milliárdos léptékű munkának ígérkezik, de a vár valaha volt pompájában áll majd a hegyen. Ahogy állnak várak – lakhatóan, megcsodálhatóan – Ausztriában, Németországban.

A makett már megvan, ott látható fenn a vár egyik kiállítótermében, a faragott címertárlat szomszédjában. Papp Imre filozófiája ez: összekapcsolni a műemlékek és a történelem szeretetét az idegenforgalommal.

– Nincs tengerünk – mondja -, de vannak váraink. Használjuk őket!

Tomka Gábor történész szerint vita folyik arról, visszaépíthető-e eredeti állapotába egy vár, vagy ez már a történelem szellemének megsértése. Tomka Gábor, amikor tudható, hogyan festett a vár eredetileg, a visszaépítés mellett érvel.

– Legtöbbjük minden korszakban másként nézett ki – teszi hozzá a történész -, hiszen évszázadokon át folyamatosan átépítették és bővítették őket.

Tomka Gábor mint történész egyébként a jelmezes várjátékokat, lovagi tornákat is pártolja. Szerinte ezekkel újra funkciót kaphatnának a hazai várak, ha hiteles módon, méltó díszletek között zajlanak ezek a játékok.

Szigliget rom marad

Páratlanul gazdag a magyar várrendszer, elegendő, ha csak arra gondolunk, hogy ez a vonal védte meg Európát a török terjeszkedéstől. Vannak várak, amelyek részben visszaépítve pompáznak napjainkban. Például Eger vára. Vannak azonban, amelyek a szó szoros értelmében eltűntek az elmúlt évszázadokban. Erre Kanizsa a példa.

A Balaton melletti Szigliget vára is nagy és szép vár – volt. A pannonhalmi bencések kezdték építeni 1260-ban, két évvel később IV. Béla visszavette tőlük. Hosszú történelme során volt hadivár és lakóvár egyaránt. Végül I. Lipót 1702-ben született rendelete a lerombolandó várak közé sorolta.

A XX. században Mezey Artúr volt az a megszállott ember, aki igyekezett a vár ügyét kézbe venni. 1991-ben ő lett a megalakuló szigligeti Váralapítvány elnöke. A vár ma romjaiban látható, s egy 2012-ig húzódó, sokoldalú program keretében szeretné rendbe hozni az alapítvány, amely egyébként csak a vár konzerválására, a romos állapot megőrzésére kapott engedélyt a műemlékvédelemtől.

Mezey Artúr szerint a hivatalt fogva tartják az úgynevezett Velencei Charta előírásai, noha ezt már rég meghaladta az idő.

– A Váralapítvány mindent visszaépítene – mondja Mezey Artúr.

Még azt is megtették Szigligeten, hogy az önkormányzat megvásárolta a legöregebb falusi házakat, s a falaikban található várköveket visszavitte a hegyre, beépíteni. Mezey Artúr szerint a vár tornyai, pontosabban azok romrészei eredeti magasságukban maradtak meg, ezeket mindenképpen vissza kellene építeni. Csakhogy a műemlékvédelem Szigligeten még a tornyok sipkázására sem adott engedélyt, tehát valami megfontolásból kifejezetten romként akarja megőriztetni a várat.

Így az alapítvány csak kisebb lépésekkel haladhat előre, most például az egykori sütőház és várkonyha helyreállítására pályázott. Egyébként akárcsak Sümegen, itt is csupán a Fidesz-kormány adott 40 millió forint segítséget a felújításokhoz, az állam azóta levette a napirendről a várak ügyét.

A különbség égbekiáltó. Ha a különleges helyzetű, a Balaton felett magasodó, karcsún égbeszökő Szigligeti vár egy üzlet volna egy főutcán, akkor Sümeg vára csak egy csendes mellékutca boltjának felelne meg. De mégis, mintha fordítva lenne. Sümegre tódul, Szigligetre épp csak szivárog a látogató. Nincs meg az a mindent körbeölelő vállalkozói rendszer, mint Sümegen. Nincs vállalkozó, aki bekapcsolódna a munkába, de ha volna, elűzné onnan a rideg műemlékvédelem. Az eredmény? Évente 90 ezer látogató tekinti meg a szigligeti várromot. Ennek többszöröse Sümeget. Sümeg lüktetve épül, Szigliget vegetál. Ez lenne a műemlékvédelem?

Történelem a falakban

A Nógrád megyei Nógrádon is szép vár – állt valaha. A 60 méter magas kúpon már a honfoglalás előtt is volt erődítés. A vár a középkorban élte virágkorát, ekkor folyamatosan építették és bővítették. 1685-ben pusztult el: belevágott a villám a lőporraktárába. A vár ma az állam tulajdonában van, de a helyi önkormányzat kezeli. 2003-ig érkezett némi állami támogatás a várban végzendő munkákra. Azóta semmi. A várat csak részlegesen tárták fel. Se víz, se villany, rendezvényekre, előadásokra gondolni sem lehet. Pedig jelentkezett néhány hagyományőrző csoport.

– Nógrádban ma az iskola és az óvoda működtetése is komoly nehézséget jelent – mondja Szórágy Gyuláné polgármester – sajnos nem a vár a legfontosabb gond.

Mégis pályáztak felújítási pénzekre, az anyag szakmai része dicséretet kapott, a pénz viszont elmaradt. Nógrád így is megharcolta a maga csatáit a műemlékvédelemmel. A polgármester asszony szerint egy követ sem lehet nélkülük arrébb tenni.

Bizonyos kiegészítéseket végeztek azért Nógrádban, rendbe hozták a régi falakat, sipkát kapott az egyik torony. Itt azonban olyan visszaépítésről, mint Sümegen, még álmodni sem álmodnak. Pedig szemmel láthatóan emészti az idő a várat, amely a magyar erősségek egyik legszebbike volt valamikor.

És íme, a legmeghökkentőbb ellentmondás a műemlékvédelmisek torz logikájában. Éppen a romok konzerválása a veszélyes út, mert az időjárás lassan, de biztosan pusztít. Ezzel szemben a történész szerint a visszaépítés nagy előnye az, hogy az újraépített falak között zajló élettel – előadásokkal, lovagi tornákkal, egyebekkel – lehet a legbiztonságosabban megvédeni a várakat. Mindenki tudja, hogy az üres lakás gyorsan tönkremegy, ha viszont laknak benne, az állaga sokáig ép marad. Nem véletlen, hogy Papp Imre előadásokat tart a várfelújításról, s a hozzá kapcsolódó vállalkozások működtetéséről, idegenforgalom és történelem kapcsolatáról. Hátha akadt itt is, ott is egy-egy megszállott ember…

Akárhogy is alakul azonban, az állam nem maradhat ki a várak felújításából, visszaépítéséből. Lépnie kell, ahogy tette ezt annak idején a Fidesz-kormány a Széchenyi Terv keretén belül, amikor 16 erősség rendbehozatalára adott pénzt. Különben – néhány korlátolt elme gyér örömére – felfalja az enyészet a hazai várakkal együtt a falaikban őrzött történelmünket is, és a világ a magyarokban valami beteges, romló, szerencsétlen, alapjában véve kellemetlenül életképtelen populációt lát majd.

Ha valaki úgy vélné, hogy ez túlzás, látogasson el a budai Vár Dísz terére. Ott a „rom állapotában megőrzött” volt Honvédelmi Minisztérium falait még mindig második világháborús belövések nyomai csúfítják el. Az ablakok szétrohadtak… a tátongó űrt a műemlékvédelmisek keretre feszített vászonnal takarták el, s a vásznakra a valahai ablakok s az azokat védő rácsok sziluettjét festették. Ez volna a műemlékvédelem? És ha ezt a szégyent műemlékvédelemnek nevezik, meddig tűrjük még?

————————————

Régi pompában

A Felvidéken több pompázatos vár és várkastély maradt épségben, elég csak Zólyom, Vöröskő, Késmárk, Krasznahorka, Árva vagy az 1920-ban Lengyelországhoz került Nedec várára utalni. Mindazonáltal néhány nagy jelentőségű erődítmény szerencsétlenül járt, ezek közé tartozik Szepes, Pozsony vagy Trencsén vára. Míg azonban Szepesváralja felett ma is Közép-Európa egyik legnagyobb kiterjedésű romja terpeszkedik, addig Pozsony és Trencsén ősi várait helyreállították, igazi turistalátványossággá alakították az utóbbi évtizedekben.

A pozsonyi várban 1802-ben katonai laktanyát rendeztek be, 9 év múlva viszont óvatlan katonák akkora tüzet raktak, hogy szinte az egész épületegyüttes leégett. Csupán egyetlen szárnya maradt meg, amely a második világháborúig kaszárnyaként működött. A vár romjaiból még az 1940-es évek második felében is hordtak el köveket a pozsonyiak. Restaurálásához végül 1958-ban fogtak hozzá, és a helyreállított épület kulcsát 1968-ban adták át Ludvík Svobodának, Csehszlovákia akkori államfőjének.

Aki az elmúlt években járt az egykori magyar koronázóvárosban, az tudja, hogy Pozsony dunai látképének legmeghatározóbb része a méreteivel is tiszteletet parancsoló vár, amelyben a Szlovák Nemzeti Múzeum több kiállítása helyet kapott. A legérdekesebb traktus a koronatorony, amelyben évszázadokon keresztül őrizték a Szent Koronát, és természetesen innen vitték az óvárosi Szent Márton-dómba a koronázás alkalmából. A torony alsó szintjén a Szent Korona másolata és néhány pozsonyi koronázási emlék tekinthető meg, a felső szintről pedig kitűnő kilátás nyílik Pozsony varázslatos környékére. Trencsén – Csák Máté hajdani fészke – a Felvidék nyugati részének legimpozánsabb vára, remek fekvésének és az utóbbi évtizedekben sikerre vitt helyreállító munkálatoknak köszönhetően.

Trencsén büszkesége a többszöri rekonstrukció jóvoltából visszanyerte eredeti formáját és fényét. A felvidéki vár nagy része az 1790-es tűzvész során elpusztult, ám a XIX. század második felében és a XX. században fokozatosan újjáépítették.

Az igazi turistaattrakciónak számító várban májustól szeptemberig hétvégenként középkori várjátékokat tartanak, sőt évről évre augusztus végén tartják meg a lovagi bemutatókból álló trencséni várünnepet, amelyre több száz kilométerről is érkeznek érdeklődők.

————————————–

Velencei Charta

A műemlékeket restauráló építész feladata, hogy elvégezze az épület konzerválását és a töredékes régit kiegészítve új egészet alkosson. Egy régi építmény sokféle módon lehet töredékes. Lehet a szó fizikai értelmében, de esztétikai értelemben is lehet töredékes, amikor a véletlen folytán az értékes eredetinek rossz összhatású részlete marad ránk. És itt érkezünk el a műemléki helyreállítások azon pontjához, amelynek az alkalmazása máig megosztja a szakmai közvéleményt.

Az európai műemlékvédelemmel kapcsolatos szakmai ajánlásokat a Velencei Chartában fogalmazták meg 1964-ben. Betartása nem kötelező, nem von maga után semmi szankciót, ha valaki más véleményen van. Az európai műemlékvédelem elveiben és alkalmazott módszereiben ma sem vált egységessé, és a Velencei Charta előtt is, után is megmaradtak bizonyos törekvések, amelyek elhatárolódnak tőle.

Ha kontrasztosan fogalmazunk, akkor két irányzat áll egymással szemben a műemlékek megőrzésének kérdésében. Az egyik semmit sem tenne hozzá a megmaradt eredeti objektumokhoz, azt úgy védené meg, ahogy van. A másik irányzat követői megfelelő kutatás után a műemlékeket helyreállítják azzal a céllal, hogy az építménynek valamilyen funkciója legyen.

Ha olvasóink külhonban járva felfigyeltek a műemlékek hasznosításának mikéntjére, jó pár példát találtak arra nézvést, hogy gyakran úgy helyreállítottak egy-egy régi várat vagy kastélyt, lakóházat, hogy ma idegenforgalmi vagy egyéb funkciót tölt be. Szállodát üzemeltetnek benne, múzeumot rendeztek be, némelyikben újra laknak, de egyben látogatható is. Hogy magyar vonatkozása is legyen, példaként fölhozhatjuk a híres magyar zongoraművész, Cziffra György Liszt Ferenc Auditóriumát a francia Senlis-ben. A művész házaspár 1975-ben vette meg a teljes pusztulás szélén álló műemléket, amely akkor fizető autóparkolóként működött. A 993-ban alapított királyi kápolnát később VII. Lajos részben lebontatta és 1177-ben építtette föl a ma is látható templomot. A restauráció megindulása előtt régészeti feltárásokat végeztek a templomban, amely szerint minden kor nyomot hagyott az építkezésen. Meglepően ép maradt az a II-III. századi római őrtorony, amelyet Adelaid királyné – Capet Hugo felesége – beépíttetett az általa alapított királyi kápolna szentélyébe. A szentélyben került elő Adelaid királyné homokkő szarkofágja és a királyné földi maradványa.

A Cziffra házaspár jóvoltából a templomot helyreállították és a művészetek szolgálatába állították. A X. századi, egy hajóból álló épület a tiszta gótika szép példája. Senkit sem zavar, hogy a templom megvilágításáról a világhírű szürrealista művész, Joan Miró által tervezett üvegablakok gondoskodnak. A szentélyben áll egy zongora, és a templomot hangversenyekre használják. Az altemplomban képzőművészek állítanak ki. Tehát új funkciót kapott a romos X. századi templom. Hasonló megoldást másutt is találunk külhonban, nagyon sok esetben nem is jut a látogatók eszébe, hogy a szépen kialakított múzeum épülete valaha romokban hevert és később állították helyre.

A középkor legfontosabb világi építményei a várak voltak. Laktak benne, ugyanakkor védelmi célokat is szolgáltak. Európa fő útvonalai általában követték a folyóvölgyeket, ez az oka annak, hogy például a Rajna mentén és a Szajna alsó folyásánál annyi várkastély épült. Többen közülük meglehetősen épen maradtak meg a háborúk során, de sokat a megmaradt tervek vagy feltárások alapján állítottak helyre.

Hazai példaként említhetjük a mindenki által ismert budai Várat. A budai városképben megjelenik egy nagy rondella, egy nagy kaputorony és egy buzogánytorony; számos olyan építészeti elem, amelynek legalább a fele nem maradt ránk. A helyreállítást irányító építész a városkép szempontjából fontos elemnek tekintette újraépítésüket.

Hankó Ildikó

——————————————-

Jobb időkre várnak

Műemlékállományunk legnagyobb része mára elkeserítő állapotba került. Sok értékes épület pusztult és tűnt el a történelem viharaiban. Megfelelő kormányzati döntés és forrás hiányában az elmúlt 15 évben ez a tendencia tovább folytatódott. Egyedül az Orbán-kormány tekintette feladatának történelmi emlékeink, váraink és kastélyaink védelmét. A Széchenyi Terv keretében 2001-ben nagyszabású várrekonstrukciós program kezdődött.

Kovács Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának tagja, a várak, kastélyok, kúriák albizottság elnöke úgy véli, már a program kidolgozásakor is az utolsó órában voltunk.

– A magyar várak romos állapotban vannak. Ezért a programalkotókkal közösen úgy gondoltuk, hogy nemzeti örökségünket nem hagyhatjuk tovább pusztulni, hiszen idegenforgalmi szempontból sem engedhető meg az elhanyagolt műemlékek látványa. A Széchenyi Terv keretében az első tervek szerint tíz év alatt 16 magyar várat szerettünk volna megmenteni az enyészettől, hetet közülük az eredeti formájában építve újjá. A várak 2011-re, a Rákóczi Szabadságharc leverésének 300. évfordulójára készültek volna el – foglalja össze a program lényegét a fideszes honatya.

A nagyszabású terv kuruc várakat említ, ezért is hivatkoznak 2011-re, a Rákóczi-szabadságharc leverésének 300. évfordulójára. Kovács ugyanakkor úgy véli, a várak jelentős részének nem volt komoly szerepe a kuruc időkben, mint ahogy az sem igaz, hogy a Habsburgok rabolták volna le a várainkat. Sokkal inkább az a valószínű, hogy idővel veszítettek hadászati jelentőségükből, s így a javítgatásukra senki sem költött annyit, amennyi szükséges lett volna.

– A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), amely a program elkészítésére megbízást kapott, tizenhat várat javasolt felvenni a tervbe. A KVI hét várat az eredeti formájában állított volna helyre. A kiszemelt várak között szerepelt Ozora, Boldogkő, Siklós, Szigetvár és Vaja vára. A fennmaradó kilenc vár nem épült volna újjá, hanem romként állították volna helyre úgy, hogy közben megőrizzék a műemléket a pusztulástól – fűzi hozzá az albizottság elnöke, aki elmondta, hogy a beruházás finanszírozásánál az állam vállalta a költségek 60 százalékát, az önkormányzatoknak csak a fennmaradó 40 százalék biztosítása lett volna a feladatuk. Ám még így is félő volt, hogy a helyi önkormányzatoknak nem áll rendelkezésükre a teljes összeg. Ebben az esetben a meglévő anyagi lehetőségeiket regionális, területfejlesztési és PHARE-forrásokkal egészíthették volna ki.

Hogy mekkora összegekről van szó? A gyulakeszi Csobánc vár 8 év alatt 155 millió forintból szépülhetne meg, a füzéri vár 7 év leforgása alatt 300 millió forintból állna újra eredeti formájában, Regéc várára pedig 7 év alatt 293 milliót költöttek volna. Tíz évig tartana és 500 millió forintba kerülne a sümegi vár rekonstrukciója és ugyancsak tíz évig dolgoznának a siklósi váron is, ami 950 millió forintba kerülne. Emellett a programalkotók úgy gondolták, hogy költeni kellene a jó állapotúnak mondható és jelentős idegenforgalmat lebonyolító egri és a diósgyőri várra is. Az előbbire 5 éven át összesen 240 milliót, míg az utóbbira a négy évig tartó felújítás alatt összesen 447 milliót.

Két év alatt a 16 várból tízet sikerült részlegesen vagy teljesen felújítani. A leglátványosabb talán az egri vár rekonstrukciója volt. De teljesen kész Ozora vára és fölépült a vajai vár is, Szigligeten is elkezdték a romok konzerválását. Teljes egészében felújították a diósgyőri vár négy bástyáját és befejeződött a Déryné-ház rekonstrukciója is. Látványos fejlődés ment végbe Füzéren és Szigetváron, ám az utóbbinál még hiányzik 200 millió forint. A kormányváltást követően a Széchenyi Terv és a kassza kiürült. A jelenlegi kormánykoalíció pénzügyileg ellehetetlenítette és ezzel gyakorlatilag meg is szüntette a program folytatását. A várak jobb időkre várnak.

Hernádi Zsuzsa