Varga-Bajusz Veronika beszédében kitért arra, hogy a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózata mostanra országos lefedettségű lett. Ötvenhat tanintézmény tartozik hozzá, amelyekben a Nemzeti Tehetség Program esszenciája jelenik meg – fogalmazott. Közlése szerint az idén arra helyezték a hangsúlyt, hogy a program „egy jól látható, mérhető és beazonosítható” adatalapon működő támogatási rendszer legyen.

Hirdetés

Ennek érdekében megújították és egységessé tették az elektronikus pályázati űrlapokat, megteremtették annak lehetőségét, hogy értékelni tudják a támogató rendszer eredményességét – részletezte. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy kiemelten támogatják a természettudományos szakterületeket.

A tehetséggondozásra nem kiadásként, hanem befektetéséként tekint a kormány. A legkiválóbb befektetés a jövőbe a fiatal tehetségek támogatása – emelte ki.

Varga-Bajusz Veronika a kezdeményezés anyagi hátteréről elmondta, hogy annak egy részét a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiból biztosítják, ennek összege az idén már meghaladta a 2,5 milliárd forintot.

Korábban írtuk

A programok teljes társadalmi konszenzus mellett folytatódnak, a tehetséggondozás nemzeti ügy – jelentette ki az államtitkár. Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a programokban nemcsak tanulók juthatnak támogatáshoz, hanem iskolák is, illetve az ösztöndíjakra pedagógusok is pályázhatnak. A Minősített Tehetséggondozó Műhely címet az idén hét tanintézmény képviselői vehették át.