Varga Judit új pozícióban
Új szerepet vállalt Varga Judit, volt igazságügyi miniszter.Ő lett a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnöke.
A program szakmai vezetőjeként Hal Melinda klinikai szakpszichológus, az MCC vezető kutatója és a Bajai Szent Rókus Kórház pszichológusa dolgozik majd.

Lelki védőpajzs a családokért
A kezdeményezés a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Belügyminisztérium, a KINCS és a Nemzeti Mentális Egészség Alapítvány együttműködésével valósul meg.
A program vezető partnere a Bajai Szent Rókus Kórház – írja a Magyar Nemzet az amve.hu beszámolója alapján.
Varga Judit a közösségi oldalán is megszólalt új feladatáról:
„Anyaként nap mint nap látom, mennyi hatás éri a családokat, különösen a gyerekeket. A világ rohan, a digitális tér zajos, és az ember lelke könnyen elfárad. A lelki védőpajzs számomra azt jelenti, hogy tudatosan védjük a belső világunkat – azt a részt, ahol a hitünk, az értékeink és az identitásunk él.”
Hangsúlyozta: a program célja, hogy a test, a lélek és a szellem egységben maradjon, és az ember megőrizze stabilitását a gyorsan változó világban.
A hit, a család és a nemzet összetartó ereje
Varga Judit szerint, ha az ember identitásának alapjai – a hit, a család, a nemzethez tartozás és a személyes szerepek – összhangban vannak, akkor nemcsak egyénileg, hanem nemzeti szinten is védettebbek leszünk.
„A fiataloknak ma különösen fontos megérteni, hogy a gyökerek nem korlátozzák, hanem megtartják őket” – fogalmazott.
Úgy véli, ennek a kapcsolatnak a kialakításához szükség van egymásra figyelésre, a közös felelősségvállalásra és akár egy kis házimunkára is, hiszen az apró tettek is erősíthetik a családi összetartozást.
„A legfontosabb a személyes példamutatás”
A volt igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy számára a legfontosabb értékek a hit, a család és a közösség szolgálata.
Úgy látja, ha a családi és személyes identitás összhangban van, akkor sem a média, sem az értékvesztett világ nem sodorhatja el a fiatalokat.
„A legfontosabb a személyes példamutatás és az érzelmi nevelés” – szögezte le Varga Judit.
