„Gyakorlatilag a mindennapjaink része volt, hogy azzal szembesültünk, Magyar Péter hogyan próbálja megalázni, az önbecsülésében tönkretenni a feleségét. Mindig érezhető volt rajta egyfajta kisebbrendűségi érzés, sosem tudta feldolgozni, hogy nem belőle lett miniszter”

Hirdetés

– fogalmazott a Mandinernek Varga Judit egykori kabinetfőnöke.

Farkas Vajk korábban név nélkül nyilatkozott a lapnak, Magyar Péter és Varga Judit keddi posztjai után azonban nyilvánosan is felvállalta véleményét.

Ahogyan arról a Demokrata is beszámolt, a volt igazságügyi miniszter kapcsolati erőszakról írt a közösségi oldalán, amivel a Magyar Péter által közzé tett hangfelvételre is reagált.

Farkas Vajk felidézett egy konkrét esetet:

„Már közös munkánk elején kiderült, hogy amit Péter kezelhetetlen viselkedéséről, és ennek okán viharos házasságukról beszéltek, az igaz. Judit úgy érkezett dolgozni, hogy teljesen maga alatt volt, és könnyeivel küszködve nekünk is elmondta, hogyan, milyen válogatott szidalmakkal becsmérelte előzőleg a férje. S hogy ez nem egyedi eset, sőt. Erről aztán többször személyesen is meggyőzödtünk, amikor szem és fültanúi voltunk annak, ahogyan Péter a feleségét szekálja. Sokszor kifejezetten durván beszélt a feleségével és mindenkinek egyértelmű volt, nem tud uralkodni az indulatain. Ezeket nemcsak én láttam, más közeli munkatársak is meg tudják erősíteni. Judit lelkierejét dicséri, hogy kifelé ezekből semmi sem látszott, és egy-egy ilyen veszekedés után is profin végigcsinálta a programokat, tárgyalásokat.”

A volt kabinetfőnök szerint Magyarnak a jobboldali közösség és a felesége is addig volt fontos, amíg hasznot húzhatott belőle.

Korábban írtuk

„Mindig visszatetsző volt, ahogy ahhoz ragaszkodott, hogy az első sorban ülhessen, hogy minél közelebb lehessen a miniszterelnökhöz, még olyan eseményen is, ahova más nem vitt házastársat. Mindent megtettünk, hogy ez így legyen, hogy legalább emiatt ne bántsa Juditot”

– mondta.

„Mi mindig tartottunk egy lépés távolságot, de azt én is láttam, hogy folyamatosan járt be a minisztériumba, és próbált rátelepedni a sajtómunkára. Ez persze feszélyezett mindenkit, leginkább Juditot. Egy reggel az akkori sajtófőnök azzal jött hozzám, hogy még 10 óra sincs, de Péter már több sms-ben ócsárolta a munkáját”

– tette hozzá.

Korábbi munkatársa szerint a tárcavezetőnek óriási energiájába került, hogy a férje okozta mindennapos nehézségek és szenvedés mellett végezze feladatát, a döntéseiben pedig önálló maradjon, külön dicséri a rátermettségét, hogy ez sikerült is neki.

„Erős képként maradt meg ugyanakkor bennem, amikor az áldozatsegítésről egyeztetett, s szakemberek meséltek a lelki abúzusról, pontosan olyan képet vázoltak fel, ahogy Magyar Péter viselkedett, és most is viselkedik Judittal”

– emlékezett.

Varga Judit posztja kapcsán Farkas kitért arra is:

„Én magam nem láttam fizikai bántalmazást, erről ilyen formában nekem nem is beszélt a miniszter, de Magyar Péter egész személyiségébe, viselkedésébe és abba, ahogy képtelen kontrollálni az indulatait, ahogy a feleségével mások előtt is viselkedett, tökéletesen beleillik, hogy akár ilyesmire is sor kerülhetett. Ismerősöktől is hallottam verbális inzultusokról, beleillik a képbe, amit most megtudtunk róla. Ahogy próbálja azóta is hitelteleníteni Juditot, az is sokat elmond.”

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.