Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozik a sajtónak az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülése előtt Luxembourgban október 8-án
Hirdetés

Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva kiemelte, az uniós tanács olyan fontos témaköröket vitat meg, amelyek Európa alapműködését érintik.

Ezek között a miniszter elsőként a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós terv végrehajtásának áttekintését említette, amellyel kapcsolatban azt mondta: „szomorú tényként rögzítem”, hogy Magyarország még csak nyolc százalékát kapta meg a neki járó támogatásoknak.

A tanácsülés ukrajnai háborúból fakadó gazdasági és pénzügyi hatásokkal kapcsolatosan tervezett vitájával kapcsolatban közölte, a miniszterek megbeszélése kiterjed a Kijev számára folyósítani tervezett, az ország helyreállításának támogatását célzó 50 milliárd euró értékű segélycsomagra is. „A jól előkészített napirendi pont” döntéssel nem zárul, arról a tagállamok unió mellé rendelt nagykövetei írásbeli eljárás útján fognak dönteni – tájékoztatott.

Elmondása szerint a pénzügyminiszterek tanácsa véleménycserét fog folytatni az európai szemeszter 2024-es ciklusából levont tanulságokról, hogy még több eljárási folyamat jövőbeli sikerét biztosítsa. A szakminiszterek emellett klímavédelemmel kapcsolatos nemzetközi egyeztetéseket készítenek elő az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 29. éves (COP29) novemberi ülésére, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) Washingtonban folytatni tervezett megbeszélésekre is – mondta.

Korábban írtuk

Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a pénzügyminiszteri tanácsülés megbeszélései, valamint döntései egy erősebb és ellenállóképesebb Európát eredményeznek.