Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Varju László (DK) azt mondta: 2025 első féléve bebizonyította, hogy sem a jobboldali kormánynak, sem a jobboldali ellenzéknek nincs válasza a milliókat sújtó megélhetési válságra, lemondtak a társadalmi jólét megvalósításáról, a mélyszegénységben élőkről. Szerinte ezért a baloldalnak továbbra is fontos feladatai vannak, küldetése, hogy segítsen a nehéz helyzetben lévő embereken. A DK nélkül nincs kormányváltás – jelentette ki.

„Tisztelt Magyarország! Mi, baloldaliak Mária mellett állunk” – jelentette ki egy devizakárosult nőre utalva.

A 2026-os költségvetést megszorítónak nevezte, amely szerinte azoknak kedvez, aki nagy vagyonnal és hatalommal rendelkeznek, de mindenki mást cserbenhagy.

A családi pótlék megduplázását, a 250 ezer forint alatti nyugdíjak emelését követelte, valamint 4 millió forintos vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési, épületszigetelési támogatást és országos bérlakásépítési program bevezetését sürgette.

Zsigó Róbert: Ön államtitkár volt abban az időszakban

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára úgy reagált: Varju László államtitkár volt a Gyurcsány-kormányban, amikor megszüntették a 3 éves GYES-t, elvették az otthonteremtési támogatásokat és a 13. havi nyugdíjat, valamint egekbe emelték az rezsiárakat. Abból, hogy baloldal mit old meg, elegük van az embereknek, és ez a véleményük az elmúlt 15 évben nem nagyon változott – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a DK már jelezte, hogy nem szavazza meg a jövő évi költségvetést, azaz nem támogatják a családi adókedvezmény megduplázását és az anyák szja-mentességének lépcsőzetes bevezetését sem.

Közölte: a nyugdíjak vásárlóértékét továbbra is megőrzi a kormány, amely árréscsökkentéssel is küzd a túlzó áremelésekkel szemben. Emlékeztetett: emellett 30 ezer forintos élelmiszerutalványt ad a kormány a nyugdíjasoknak, hogy segítsen a megélhetésben. Közölte: a Magyar Posta július 29-től kézbesíti mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak az utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet majd felhasználni.

A felszólalást és a viszontválaszt az alábbi videóba beletekerve tudják megtekinteni: