Varsó haragszik ránk

Ami történt, annak megvan a maga magyarázata, bár az eset bizonytalanságot kelt a két állam kapcsolatában. Mindehhez tudni kell, hogy a lengyel nemzeti minimum talapzata az orosz- és németellenesség; bár az előbbi rendkívüli erővel hat napjainkban, az utóbbi ha nem is enyhült, kétségtelenül halványult valamit. A 2023-as lengyel választási kampányban Jarosław Kaczyński pártja, a PiS (Jog és Igazságosság) az elnököt egyenesen német ügynöknek nevezte. Az oroszellenességben azonban mindkét meghatározó erő, a PiS és Tusk Polgári Platformja azonos állásponton van.

Az ukrajnai háború előtti időszakban éles emlékezetpolitikai vita zajlott Varsó és Kijev között a legalább százezer lengyel áldozatot követelő ukrán tömeggyilkosság, a brutális volhíniai vérengzés okán.

Ezt azonban elnyomta az a szimpátia, amit az oroszok által megtámadott Ukrajna keltett a lengyelekben. Különös belpolitikai helyzet alakult ki.

A lengyel választók úgy érezhették, mintha Donald Tusk és pártja volna aktívabb a háború, konkrétabban az oroszok és a Putyin-féle politika elleni tiltakozásban. A Polgári Platform és magához vonzott szövetségesei határozottabb, tüzesebb retorikával ítélték el Moszkvát, erre a PiS nem találta a megfelelő választ, nem tudott, de talán nem is akart reagálni. A közelgő parlamenti választás kampánya aztán más kérdésekre, például az igazságügy átalakítására, az abortusz problémakörére, a média helyzetére kezdett fókuszálni. És a pénzre. Hiszen Donald Tusk azt állította, ha Brüsszelnek tetsző választási eredmény születik 2023 októberében, akkor Lengyelország már másnap megkapja azokat a kifizetéseket, amelyeket – a magyarokkal szembeni eljáráshoz hasonlóan – visszatartott Varsóval szemben az unió.

Erről a pénzről azonban csak homályos hírek érkeztek, ezért a Tusk-kormány népszerűsége erősen csökkent be nem tartott ígéretei miatt.

Azzal lépett színre a tavaszi államfőválasztáson Karol Nawrocki, a jobboldal jelöltje, hogy normalizálja a lengyelországi állapotokat, fékezi és visszaszorítja a liberális lengyel kormány törvénysértő hatalmi arroganciáját. Nawrockinak tudnia kellett, hogy élvezi a magyarok rokonszenvét. Több itthoni politikus is úgy nyilatkozott, hogy újra megerősödhet az a lengyel–magyar barátság és politikai, együttműködési készség is, amit Donald Tusk igyekezett szétbombázni. Tusk számos esetben támadta Magyarországot, Brüsszelben például azt ígérte, ő majd megzabolázza a renitens Orbán Viktort, Budapesten pedig lenácizta a magyar kormányfőt.

Joggal remélte azt a hazai nemzeti konzervatív oldal, hogy Nawrocki választási győzelme pozitív változást hoz e téren.

Innen, a változás reménye felől nézve valóban megdöbbentő, hogy Karol Nawrocki lemondta az Orbán Viktorral folytatandó megbeszélést. Azt tudjuk, hogy még Kaczyński pártja, a PiS sem igyekezett megtörni azt a vádaskodó kampányt, amelyet mindenekelőtt Brüsszel indított Magyarország ellen. Karol Nawrocki most munícióval látta el Donald Tuskot, de a magyarországi balliberális médiát és az ellenzéket is.

A lengyel elnök a maga tiltakozó gesztusával megkérdőjelezte vagy inkább hiteltelenítette az EU-n belüli szuverenista erők mozgalmának, alakuló átfogóbb szövetségének értékeit és érdekeit. Nyilvánvaló, hogy Nawrocki politikai identitászavarba került – ez a lengyel elit esetében nem ritkaság –, mert nemcsak a béke esélyét becsülte alá, de így voltaképpen szembekerült a békét szorgalmazó Donald Trumppal is. Jó kérdés, hogy miként lesz ebből erős visegrádi szövetség, merthogy a V4 talpra állítása és megszilárdítása Karol Nawrocki politikai programjának talán legfontosabb eleme.

Mi következik most? Magyarország nem tehet mást, mint vár egy varsói gesztusra, ami az ügy megoldását jelentené. Ezt követelné az a politikai elegancia is, ami egy középhatalom szükségszerű jellemzője kellene hogy legyen.