Varsóban megkoszorúzták az 56-os magyar emléktáblát
A magyar és lengyel himnusz elhangzása után Wittner Mária, a varsói ünnepségsorozat díszvendége köszönetet mondott a lengyeleknek, akik az 1956-os forradalom alatt és után minden nép közül a legtöbb segítséget adták a magyaroknak, pénzt gyűjtöttek, vért adtak, és segélycsomagokat küldtek. Hangsúlyozta, hogy az idei ünnep különleges, mert három eseménynek is kerek évfordulója van: 555 éve volt a nándorfehérvári diadal, 55 éve történt az 1956-os forradalom, és 5 éve, az 50. évfordulón a karhatalom fellépett a Budapesten ünneplők egy részével szemben.
Wojciech Bartelski, Varsó-Belváros polgármestere, az emléktábla társkezdeményezője arról beszélt, hogy a magyar forradalom elbukott, de erkölcsi győzelmet aratott, és egy nagy lépést jelentett a közép-európai népeknek a szabadság felé vezető útján, amelyen a végső győzelmet a lengyelek aratták.
Nikola Rudzka 12 éves varsói iskolás lány elszavalta Józef Rusznica lengyel költő Két békegalamb című, a magyar forradalomról írott versét. Az 1956-os magyar forradalom lengyel szimbóluma az emléktáblán is látható könnyező galamb volt.
Ezt követően a varsói magyar nagykövetség, lengyel állami intézmények, önkormányzatok, katonai és civil szervezetek, lengyel-magyar baráti társaságok, a Varsói Egyetem magyar tanszéke és mások helyezték el az emlékezés koszorúit. Az ünnepségen mintegy százan jelentek meg.
Ugyancsak pénteken tudományos konferenciát rendeztek a varsói Magyar Kulturális Intézetben A kommunizmus nehéz öröksége Lengyelországban és Magyarországon címmel, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete közreműködésével.
A forradalom évfordulója alkalmából péntek délután fogadás volt a varsói magyar nagykövetségen.
(MTI)