Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása

Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív
A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott séta egyik résztvevője mécsest gyújt Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál 2018. augusztus 23-án

A sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. A szovjet vezető, Joszif Sztálin azután döntött a megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal a kölcsönös biztonsági garanciákról folytatott tárgyalásai, miközben a tábornoki karban végzett tisztogatás nyomán meggyengült Vörös Hadsereg a Távol-Keleten harcban állt Japánnal. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő német Führernek, Adolf Hitlernek is kapóra jött, aki így akadálytalanul vihette végbe az agressziót.

Az 1939. augusztus 23-án Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által Sztálin jelenlétében aláírt dokumentum azonnal életbe is lépett. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.

A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát, s a háború kitörése után ennek alapján zajlott le a területi osztozkodás.

A titkos kiegészítő jegyzőkönyv meglétét – amelynek szövegét Nyugaton már 1946-ban közzétették – a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta. Mindez csak elodázta az összecsapást: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, a Molotov-Ribbentrop-paktum hatályát vesztette.

A náci Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdekszférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, amelyek különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.

2008 júniusában az Európa lelkiismerete és a kommunizmus címmel Prágában megrendezett nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő így fogalmazott: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre.

A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői azt javasolták, hogy augusztus 23-át, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának napját nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.

Az EP 2009 áprilisában fogadott el erről állásfoglalást. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar és litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.

Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros EU-elnök Lengyelország fővárosában, Varsóban egy uniós kormányzati szintű konferencián abban egyeztek meg, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform októberi, prágai alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá, Magyarországot a Terror Háza Múzeum képviseli az együttműködésben. 2012-ben az európai emlékezetintézetek vezetői Budapesten írtak alá közös nyilatkozatot egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek bemutatása. 2013-ban Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól. 2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. A 2015-ben Tallinnban rendezett konferenciát elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek.

A 2016-ban Pozsonyban rendezett Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű konferencián az uniós igazságügyi miniszterek hangsúlyozták: készek mindent megtenni azért, hogy visszaszorítsák a növekvő radikalizmust és szélsőségességet. Budapesten 2017-ben is emlékmenetet tartottak, amelynek résztvevői a Kossuth tértől a Cipők a Duna-parton emlékmű érintésével vonultak a Terror Háza Múzeumhoz. 2018 júniusában Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel Óbudán a szovjet megszállás (a kommunista diktatúra) áldozatainak emlékművét. 2019-ben az emléknapon több európai közszolgálati televízió mutatta be a varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENSR) kezdeményezésére készült, az európai totalitárius rendszerek nevében elkövetett erőszak és üldöztetés elszenvedőinek sorsát felidéző rövidfilmeket, ezek egyike az 1956-os magyar forradalom legfiatalabb áldozata, Mansfeld Péter emlékét idézte.

Az Európai Parlamentben 2018 áprilisában mutatták be a totalitárius diktatúrák áldozatainak a hagyományokkal szakító emlékműtervét, amely az európai intézményeknek otthont adó brüsszeli kerület egyik terén készül el. Az emlékhelyet a tér kövezetén alakítják ki, kockáiba vésve a diktatúrák fogvatartottjainak, áldozatainak kézírásos leveleit.

A náci és a szovjet rezsim milliók életét követelte – írta Vera Jourova európai értékekért és Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztos, a totalitáriusés tekintélyelvű rendszerek áldozatainak augusztus 23-i emléknapja alkalmából pénteken közzétett állásfoglalásában.

A biztosok azt írták nyilatkozatukban, hogy az augusztus 23-án, 81 évvel ezelőtt megköttetett Molotov-Ribbentrop paktum sötétségbe borította Európát, felosztotta Közép- és Kelet Európát a náci és szovjet nagyhatalmak között. Ez több millió európai alapvető jogainak megsértéséhez és halálához vezetett. Emlékeztettek a „rémisztő múlt” tanulságaira, tiszteletüket rótták le az elnyomó rendszerek áldozatai és azok előtt, akik akkor egy jobb jövőért harcoltak. Kiemelték, hogy a szabadság nem magától értetődő, hanem egy olyan érték, amelyért meg kell harcolni és nap mint nap kell oltalmazni.

„Ezt a szabadságot választottuk, amikor aláírtuk az európai szerződéséket: a méltóságteljes élet, a nemzetek irányításának és saját jövőnk meghatározásának szabadságát. Továbbra is álljunk ki ezen értékek mellett” – írták az uniós biztosok.