Véget ér a börtönbiznisz

Orbán Viktor a két héttel ezelőtti kormányinfón úgy fogalmazott, az emberek igazságérzete sebet kapott, és tarthatatlannak nevezte, hogy az állam pénzt fizesen a bűnözőknek. A miniszterelnök elmondta, az elmúlt években jelentősen javultak a börtönviszonyok, ezért a magyar állam nem hajlandó tovább „bűnözőknek fizetni, akármilyen jó ügyvédeket fogadnak fel”. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arról beszélt, a magyar állam addig nem fizeti ki a börtönök zsúfoltsága miatt megítélt kártérítéseket, amíg Brüsszel európai szinten nem rendezi az ítélkezési gyakorlatot. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig jelezte, új szabályozás megalkotására van szükség, amelyben az áldozatok kártérítési joga fog előnyt élvezni.

A kormány határozott álláspontja az, hogy a „börtönbiznisz” tudatos visszaélés az uniós és a magyar joggal, károsítja az államot és rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Völner Pál egy nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bűnözők és ügyvédek milliókat tegyenek zsebre úgy, hogy mindenféle mondvacsinált üggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, az esetek jelentős részében egyértelműen a balliberális oldalhoz, illetve a Soros-szervezetekhez kötődő ügyvédek járnak el, mint például Magyar György és ügyvédi irodája. Mindez igencsak sokba van az adófizetőknek: eddig összesen tizenkétezer pert indítottak, és már a tízmilliárd forintot is eléri az összeg, amit az államtól kipereltek.

Csökkenteni az állam anyagi terheit

Az Országgyűlés 2016. október 25-én fogadta el a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltsága miatti kártalanításról szóló törvényt. A jogszabály előírta, napi 1200–1600 forint jár az elítéltnek, ha fogva tartásának általa megjelölt időszakában valóban nem biztosították számára a törvényben előírt feltételeket. Akkor még a balliberális sajtó is belátta, hogy a jogszabály célja a kifizetések összegének, ezáltal a magyar állam anyagi terheinek csökkentése.

A 168 Óra a törvénymódosítás kapcsán arról számolt be, hogy a kártérítések már addig is többmilliárdos kiadást jelentettek Magyarországnak, de a folyamatban lévő ügyek elbukásával ez az összeg több tíz milliárdosra emelkedne. „A kormányzat nem azt várja, hogy az elítéltek ezentúl nem indítanak majd eljárást, hanem azzal számol, hogy ez a jövőben kevesebbe kerül majd az államnak. A minisztérium úgy kalkulál, hogy az idehaza megítélt összeg akár 60-70 százalékkal is alacsonyabb lehet a strasbourgi tarifáknál” – fogalmazott a baloldali lap. Akkoriban az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó kártérítési ügy a Zuschlag Jánosé volt, akinek hatéves raboskodása során elszenvedett jogsérelmei miatt ötmillió forintot ítélt meg a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az Index akkor a törvény létjogosultságát bizonyítva még azt is kiszámolta, az új magyar szabályozás szerint az egykori szocialista képviselőnek csak 3,3 millió forint járna. A kormányellenes sajtó 2016-ban tehát még teljes mellszélességgel a törvény mellett állt, bizonygatva, hogy a magyar költségvetés jelentős összegeket tud így megtakarítani.

Strasbourg szellemében

Az emberölés bűntettének minősített esetében jogerősen bűnösnek talált és 15 évi szabadságvesztésre ítélt Szél László 2006-ban első magyarként azért fordult az EJEB-hez, mert zárkájában az egy főre jutó terület alig haladta meg a három négyzetmétert, miközben az Európai Unió illetékes szervének ajánlása szerint egy fogvatartottnak minimum négy négyzetmétert kötelező biztosítani. Szél László öt évig több cellában is lakott, de a legnagyobban is csak 3,15 négyzetméter személyes élettere volt, a vécét pedig csak egy függöny választotta el a helyiség többi részétől, ráadásul a mellékhelyiség csak egy méterre állt az asztaltól, ahol a rabok ebédeltek. Körülményeit elsősorban az magyarázta, hogy a magyar börtönök telítettsége akkor 150 százalékos volt. Az EJEB 2011-ben úgy ítélte meg, hogy Magyarországon nincs meg a törvényi feltétele a jogorvoslatnak, így 12 ezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára. A precedensnek is beillő ügy miatt is kellett a 2016-os törvényt megalkotni, amelyről immár az EJEB is megállapította, hogy alkalmas a panaszosok sérelmeinek orvoslására, így felfüggesztette a folyamatban lévő magyar ügyeket. A törvényre tehát az uniós elmarasztalások miatt volt szükség, Strasbourg és az európai ajánlások szellemében, megteremtve ezzel a jogi feltételeit annak, hogy az elítéltek kártérítési igényeiket ne Strasbourgban, hanem a magyar hatóságoknál terjesszék be.

Múlt héten az Indexen megjelent írásában Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke mégis azt állította, hogy a „kártalanítás rendszerét ugyanaz a kormány hozta létre, amely most elfogadhatatlannak nyilvánította”. Ez a megközelítés azonban, mint látható, teljesen figyelmen kívül hagyja a tényeket.

Több ellenzéki lap amiatt háborodott fel, hogy a kormány állításuk szerint nekimegy az ügyvédtársadalomnak. Pedig korábban a balliberális orgánumokban is számos cikk született a börtönbizniszről. A 444.hu még az új törvény elfogadása előtt hívta fel a figyelmet egy gyanús nemzetközi szervezetre. „A bortonkarterites.com kifejezetten arra szakosodott, hogy összegyűjtse a börtönben ülő vagy már szabadult magyar, illetve román rabokat, és egészen Strasbourgig repítse őket. Tökéletes üzlet: a silány börtönkörülményeket tekintve szinte garantált a siker” – írták akkor, kiemelve, hogy „nem galamblelkű” civil szervezetről van szó, hanem „minden hájjal megkent ügyvédek nemzetközi csapatáról”. A 168 Óra már idézett cikkében pedig arról írt, hogy „néhány ügyvéd hamar rátalált a biztos jövedelemforrásra, akadnak olyan magyar irodák, amelyek több száz elítéltet képviselnek”.

Automatizált számítás

Miután az EJEB 2015-ben a Varga és társai kontra Magyarország ügyben (Varga Lajos olyan zárkában töltötte nyolc hónapig tartó fogva tartását, ahol mindössze 1,8 négyzetméternyi mozgástere volt) kimondta, rendszerszintű a probléma, a magyarországi kérelmek valóságos lavinája indult meg Strasbourg felé. Amikor az Országgyűlés 2016-ban elfogadta a törvényt, több mint nyolcezer ügy várt elbírálásra. Az EJEB gyakorlata ugyanis az, hogy a nagyon hasonló ügyekben automatikusan hirdeti ki az egyenítéleteket. A szervezet 2016-ban jelezte is a magyar kormánynak, hogy minden egyes eset várhatóan tíz-tizenötezer eurójába fog kerülni a magyar adófizetőknek, azaz a nyolcezer ügy mintegy 80-120 millió euróba, ez mai árfolyamon számolva 30 milliárd forint lett volna. Völner Pál rámutatott: a strasbourgi bíróság által jelzett várható és a magyar jogorvoslati rendszer alapján kifizetett összeg között jelentős a különbség. A 2017-ben bevezetett törvénynek köszönhetően jóval kevesebbet kell fizetnie a magyar államnak, mint ha nem hozta volna meg a törvényt.

A jogszabály tehát elérte akkori célját, viszont a hazai bíróságok azóta is futószalagon gyártják a raboknak kedvező kártérítési ítéleteket. A rendelkezésre álló adatok szerint 2017-től 2019 februárjáig a hazai bíróságok összesen 5210 ügyet bíráltak el, és összesen 4,708 milliárd forint kártérítést ítéltek meg. Kadlót Erzsébet, a Magyar Kriminológiai Társaság elnöke szerint a kártérítés megítéléséről a hazai bíróságok úgy döntenek, hogy ellenőrzik, hány fős zárkában volt elhelyezve a fogvatartott, abban hányan voltak, és mekkora a cella alapterülete. Ezek a számok viszont sokkal inkább arra engednek következtetni, hogy a bíróság nem mérlegeli a körülményeket, mert a nagy ügyszám miatt – fenti adatok szerint havonta kétszáz – nincs rá kapacitása, és automatikusan, vizsgálat, tanúk kihallgatása nélkül állapítják meg a kártérítést. Varga Judit is utalt rá, hogy az igazságügyi tárca felülvizsgálja az ítélkezési gyakorlatot is, mert futószalagszerűen, automatizált számítással minden panaszosnak megítélik a kártérítési összegeket.