Hirdetés

Karácsony Gergely és a főváros korábban azt kommunikálta, hogy szerintük nincs időbeli összefüggés a Lánchíd felújítása és az A-Híd Zrt. részéről Vig Mór cégének (Sunstrike Hungary Kft.) irányába történő kifizetések között.

Ha valaki megnézi a számokat meg az időpontokat, akkor kiderül, hogy az utalások akkor történtek, amikor még le sem zártuk, meg sem kötöttük a szerződést – magyarázkodott az ügy kapcsán még Brüsszelben Karácsony.

Később akkor szólta el magát a főpolgármester, amikor a Magyar Nemzet azt kérdezte tőle, honnan tud a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a sajtóban számlagyáros ügyvédként elhíresült Vig Mór közötti pénzmozgások körülményeiről.

Karácsony Gergely először arról beszélt, a Hír TV oldalán olvasta, hogy mikor történtek az utalások.

Ezt követően aztán beismerte, hogy az idő alatt, amikor Vig Mór cégének számlájára több részletben 1,4 milliárd forint érkezhetett az A-Híd Zrt.-től, egy ideje már szerződésben állt az önkormányzat és a hídépítő cég.

Azonban a Kehi jelentése szerint a megismert adatok alapján látszik, hogy

az A-Híd Zrt. három alkalommal (2020. november 4., 2020. december 9. és 2021. január 19. napján) már a fővállalkozási szerződés megkötését megelőzően is teljesített átutalásokat a Sunstrike Hungary Kft. részére, de már az első átutalás is időben összefügg a közbeszerzési eljárás folyamatával.

 Az A-Híd Zrt. ugyanis első alkalommal a Lánchíd-projekt kapcsán kiírt közbeszerzési eljárás során beérkezett ajánlatok bontását (2020. október 28. napja) követő egy héttel teljesített átutalást a Sunstrike Hungary Kft. részére 71 648 320 forint összegben.

A beérkezett ajánlatok bontásának időpontja azért lényeges egy közbeszerzési eljárás során, mert az ajánlatkérő (ez esetben a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.) a bontást követően látja a beérkezett ajánlatokat, és bár a közbeszerzés végeredményét még nem hirdetik ki, de 

már pontosan lehet látni, hogy az adott közbeszerzési eljáráson melyik cég nyert. 

Az A-Híd Zrt. a Kehi szerint az első utalást a BKK-hoz beérkezett ajánlatok bontását (2020. október 28. napja) követő egy héttel teljesítette Vig Mór cége, a Sunstrike Hungary Kft. részére 71 648 320 forint összegben, azaz egy héttel azután, hogy a BKK már tudhatta, hogy ki nyerte meg a Lánchíd felújításának projektét, csak még formálisan nem hirdették ki a győztest és nem kötöttek vele szerződést.

(forrás)