Végre nyugalom van

– Hirtelen megnövekedett, méghozzá látványosan a pedagógus szakra jelentkező hallgatók száma. Minek tulajdonítja ezt?

– Ennél örvendetesebb hírt el sem tudtam volna képzelni. Nagyon vártuk már a létszámnövekedést. De nemcsak a hallgatók száma nőtt, hanem várhatólag azoké is, akik a diploma után a pályán helyezkednek majd el.

– Igen, a Kádár-rendszerben a tanítóképző, tanárképző főiskolákat afféle értelmiségiröptetőnek tekintették. Egyes felmérések szerint csak a végzősök ötven százaléka választotta a katedrát…

– Így volt. Ne legyünk szégyenlősek, valljuk be, hogy a pedagógusbérek látványos emelkedése komoly szerepet játszott a hallgatói létszámnövekedésben. És itt van még az a két jogszabály-módosítás is, ami hatással lehet a jelentkezésekre. Az egyik, hogy a pedagógus végzettségűek a korábbinál jóval rövidebb idő alatt szerezhetnek meg egy másik szakot. A másik, hogy akinek nincs pedagógusdiplomája, legyen az például vegyész, fizikus vagy biológus, annak csak a pályához szükséges pedagógusi ismereteket kell megszereznie, hogy katedrára állhasson.

– Sokan úgy tudják, befejeződött a pedagógusok fizetésemelése, amit egyébként senki sem ellenez. De jövő januárban újabb lépcső következik…

– Most a diplomás-átlagkereset 72 százalékán áll a pedagógusbér. A jövő januári emeléssel érjük el a sokat említett 80-at. Messziről indultunk, itt volt az ideje az emeléseknek. Van, aki keveselli a nyolcvan százalékot? Én mindig azt mondom, hogy figyelembe kell venni a pedagóguspályához kapcsolódó kedvezményeket is. Úgy gondolom, hogy ezek kiegyenlítik azt a húszszázalékos különbséget. Hiszen adott a munkahely biztonsága, adott a pályára jellemző kiszámítható, tervezhető időbeosztás, a szabadság mértéke, és ott van a tanítás élményszerűsége is. Tovább javítaná a helyzetet, ha csökkenne kissé a kötelező tanítási órák száma. A mostani 24-ről le kellene menni mondjuk 22-re. A húsz évvel ezelőtti követelmény 20-22 óra között volt. Ígéretet kaptunk, hogy a 22 óra tartósan meg is maradna.

– Fizetésemelés… Nőtt ezzel a pálya társadalmi megbecsültsége? Volt már lejjebb is, mint ahol ma áll…

– Igen, volt. Nyilván a pedagógusoknak is megvan a maguk felelőssége annak kapcsán, hogy az emberek mit gondolnak róluk, az iskoláról és a pályáról. Önmagában viszont az, hogy a fizetésük a diplomásátlagbérhez közelít, és már nem a minimálbérhez kell viszonyítanunk, jelzi a változást. A korábbi pályaelhagyók közül, illetve azok közül is, akik nem írták alá az új életpályatörvényt, egyre többen jelzik, hogy visszatérnének.

– A közvélemény jelentős része azt mondja, rendben, megkapják a tanárok a jogos fizetésemelésüket. De vajon odaadóbb, innovatívabb munkát végeznek-e majd ezért? Ezt szolgálja, hogy a tanítóknak, tanároknak vizsgázniuk kell a Nemzeti alaptanterv ismeretéből? Voltak olyan pedagógusok, akik kifogásolták a rendelkezést. A fizetésemelést persze nem…

– Több helyen is elmondtam, illetve véleményként el is küldtem a döntéshozóknak, hogy a NAT-képzés és -vizsga sajnos több évet késett, hiszen négy éve vezették be hivatalosan. Amennyiben színvonalas anyag kerül elénk a továbbképzésen, az ettől függetlenül hasznos lehet. Különösen azoknak, akik most kezdik a pályát, vagy tértek vissza az intézményekbe.

– Nézzük a falvakat! Mit jelent ma ott a pedagógus a közösség életében?

– Ahol iskola, óvoda van, ott ezek az intézmények szerepet kell hogy vállaljanak a település életében. Ez így természetes. Nem szabad ezt politikai alapon értelmezni. Nem értem, miért tiltakoznak egyesek folyamatosan az ellen, hogy a helyi ünnepségeken, falunapokon fellépjenek az iskolások. Ezt sokszor kapcsolatba hozzák a polgármester politikai hovatartozásával. De nem erről van szó. A település szerves része az iskola, és nagyon is feladatai közé tartozik egy ünnepség, egy koszorúzás, egy fenyőállítás megszervezése, és menjenek el a diákok egy nyugdíjasklubba, és adjanak műsort az időseknek. Ezen nem lehet, de nincs is értelme változtatni.

– Vihart kavart a mobiltelefonok tiltása. Már több országban bevezették, nálunk miért lett ebből ekkora ügy?

– A valóságban árnyaltabb ez a probléma, mint ahogy a médiában keringő, ellentétes előjelű vélemények mutatják. Hogy foglalkozzunk-e az iskolai mobilhasználattal, az nem lehet kérdés. Valóban több ország betiltotta már, és a kutatások arra utalnak, hogy a teljesen szabad iskolai mobilhasználat káros a diákok fejlődésére. Másfelől az is kétségtelen, hogy a mobil elválaszthatatlan része lett az életünknek. Matematikát tanítok, ahol viszonylag rendszeresen használtunk ilyen eszközt. Tehát azt mondom, az árnyaltabb szabályalkotás szerencsésebb lett volna. A tanárok most is engedélyezhetik a mobilhasználatot, ez igaz, de más a helyzet az általános iskola alsó tagozatában, és megint más a középiskolában. Itt azért különbséget tettem volna. A középiskolák esetében inkább az intézményre bíztam volna a mobilhasználat szabályozását, mert azért nem egészen életszerű az, hogy reggel háromnegyed nyolckor begyűjtöm a telefonokat, nyolckor meg kiadom, mert kezdődik a matekóra. Aztán a végén újra elveszem a készülékeket, de később megint ki kell adni őket, mert a fizikaórán is szükség lesz rájuk. Egyébként a mobilhasználatot itt, a győri Révai Gimnáziumban mi már jól működő módon szabályoztuk.

– Most egy gimnázium szemszögéből nézi a kérdést. De mit csinálna az általános iskola alsó tagozatában?

– Ott a saját osztálytermükben maradnak a gyerekek a tanítás ideje alatt, az osztályfőnökükkel együtt. Nincs ok a készülékek újra és újra történő kiadására, a teremben tudják tárolni a mobilokat. Remélhetőleg nemsokára elkészülnek azok a tárolók, ahova az alapvetően vándorló és sok esetben csoportbontásban tanuló diákok elhelyezhetik őket, és amik alkalmasak a telefonok megőrzésére.

– Azért nyilván lesz néhány vagány lány és fiú, akit nem ijeszt meg a rendelkezés, és hoz magával egy másik mobilt is…

– Lesz, persze. Lebeszélném a gyerekeket a trükkökről; talán van, aki nehezen érti meg, de mindez az ő érdekükben történik. És erősíti a közösségüket is. Természetesen kell egy kis érettség, hogy belássák, mennyire fontos az óra alatti koncentráció, a tanulás értelmében vett fegyelem. Bár beszéltem a kétségeimről, maximálisan egyetértek az intézkedés szellemiségével. Szerintem inkább a rendelet szövegszerű megvalósítása okozhat nehézségeket.

– Azt mondta, fegyelem. Vajon az iskolákban elszaporodó erőszak nem akadálya-e annak, hogy még többen jelentkezzenek pedagógusnak?

– A rendszerváltás környékén, amikor láttuk, hogy súlyosan csökken a gyerekek száma, nem túl jó kompromisszumokat kötött az iskolák egy része. Féltek, hogy elviszik tőlük a gyerekeket, ami az intézmény fennmaradását, ezen keresztül a pedagógusok egzisztenciáját is veszélyezteti. Ezért elnéztek olyan kilengéseket, amiket nem kellett volna elnézni. Nyilván maga a társadalom is változott és változik, látjuk, hogy már más neveltséggel érkeznek az iskolába a gyerekek, ráfogjuk mindezt a rohanó világra, a digitalizáció hatalmára. Sajnos nem jellemző már, hogy a család együtt töltse a hétvégét, esténként közösen vacsorázzon vagy nézze a tévét. A gyerekek már nem is tévéznek. Amúgy a szülők sem. A családoknak nincsenek közös élményeik, és ami megdöbbentő, a szülők kevésbé ismerik a gyerekeiket, mint régebben. Sokszor nem is nagyon tudnak nekik tanácsot adni életük fontos kérdéseiben. Ezért a gyerekek neveltségi szintje is lecsökkent. És még véletlenül sem mondom azt, hogy rosszak volnának. De mit látnak a médiában? Azt, hogy a beszólogatás, egymás cikizése jópofa. Csakhogy ez egy pont után már nem az ugratás, hanem a bullying szintje, és a határ nem mindenkinél ugyanaz, ezért nehéz észrevenni.

– Növekszik valamivel a tanárok eszköztára a rend fenntartására? Állítólag a mobil tiltása is ilyen…

– Lehet, hogy az. Egyébként a pedagógus alapvetően a személyiségével tud hatni a gyerekekre. Mondom ezt akkor, amikor érezzük, hogy a szülői tekintély, a tanár tekintélye, egyáltalán, a felnőttek tekintélye sokkal alacsonyabb a mai fiatalok körében.

– Az iskolaőröknek sincs tekintélyük? Bevált ez az intézmény?

– A Pedagógus Kar az elejétől fogva kérte, hogy ne legyen kötelező ez a forma. Ha egy iskola kéri, akkor alkalmazzák. Úgy látom, bevált az intézmény. Ahol problémák adódtak, ott az iskolaőr pusztán a jelenlétével is képes megakadályozni a súlyosabb konfliktusokat, rendbontásokat. Személye egyfajta visszatartó erő. Elnőiesedett a pedagógusszakma. Ahol csak nők tanítanak, ott néhány erősebb, netán túlkoros fiú úgy érezheti, hogy itt majd ő lesz a király… Körülbelül ötszáz iskolában szolgál ma iskolaőr.

– Magyarország legértékesebb nyersanyaga lakóinak tehetsége. És ma minden korábbinál inkább szüksége van kreatív, alkotó emberekre. Működőképes az iskolai integráció jelenlegi formája? Vagyis az a szemléletmód, hogy a tehetséges diákok felhúzzák magukhoz a leszakadókat, ha egymás mellé ültetjük őket?

– A társadalom egyik legnyomasztóbb gondja, ha tömegesen kerülnek ki az iskolából olyan emberek, akiknek nincs birtokában az önfenntartás képessége. Ha széles rétegek szorulnak segélyekre, az nagy baj. Általában az integrációval szembeni kifogás az, hogy a gyengébb tanulók visszafogják a tehetségesebbeket. Csak egy megoldást látok: azt, hogy legyen pedagógus, aki a tanítási időn túl képes foglalkozni a lemaradókkal. És ugyanez igaz a tehetségekre is. Legyen az szakkör, egyéni korrepetálás, bármi. Ezeket a foglalkozásokat természetesen bele kell számítani a munkaidőbe. Meg kell adni az esélyt mindenkinek. Igen, megvan az előnye annak, hogy az egyik húzza maga után a másikat, de a képességek eleve meghatározzák az előrejutás lehetőségét és mértékét. Kompenzálni kell a hátrányokat és előrevinni a tehetségeket.

– Vagyis pluszenergiák kellenek. Milyen modellek láthatók erre nyugaton? Hallani például, hogy a svéd oktatási rendszerben kéttanáros osztályok is működnek…

– A differenciált munkát akkor lehetne megvalósítani itthon, ha például egy pedagógiai asszisztenst állítanánk oda az órát tartó tanár mellé. Van, ahol van rá lehetőség, de sajnos még nem terjedt el széles körben.

– Mennyire motiváltak a mai fiatalok? Sokan kritizálják a Z generációt, mondván, ezek már nem fogják előállítani a nyugdíjunkat…

– Nem értek egyet. Ha olyan dologról van szó, amivel fel tudjuk kelteni a mai fiatalok érdeklődését, akkor elköteleződnek. Itt, a Révaiban szinte minden diáknál ilyen például az idegen nyelv. Nekünk nem kell sokat papolnunk a nyelvtudás fontosságáról. De ha valaki szakmát tanul, és megjönnek az első sikerélményei, süt egy jó tortát, felrak egy masszív falat vagy megnyitja a csapot, amit ő szerelt fel, érzi és érti, hogy értéket teremtett, azaz motivált lesz. Csak rá kell vezetni erre az élményre.

– Igen, de ezernyi más hatás is éri a fiatalokat. Mondják, hogy szabadosak, felelőtlenek, öntörvényűek…

– Én nem vettem észre ilyesmit a diákjaink esetében. Ha már hatás, ezért is fontos a pedagógus, illetve a szülői ház szerepe és a társadalom üzenete. Meg kell mondani, hogy a kereskedelmi tévék kínálata, a sok valóságshow és reality a maga vulgarizmusával, celebkultúrájával nem a legjobb embereszményt sugározza a fiataloknak. Sajnos a tévék azt mutatják, hogy szerepelni egy valóságshow-ban már elég az életre szóló sikerhez.

– Átesnek-e valamilyen pszichológiai vizsgálaton a pedagóguspályára készülő hallgatók? Időnként kirobban valamilyen pedofilbotrány vagy kiderül, hogy illető alkatilag is alkalmatlan rá, hogy fiatalokkal foglalkozzon.

– Mindig felvetődik a kérdés, hogy szükség van-e ilyen vizsgálatra. Azzal viszont, hogy a korábbinál lényegesen hosszabbak lettek felsőoktatási szinten a tanítási gyakorlatok, megoldódott a probléma. Mert fél év alatt ki kell derülnie annak, hogy az adott hallgató pszichológiailag is alkalmas-e a pályára. Azt mondják a pedagógusképző intézmények, hogy ez a legbiztosabb mérési módszer.

– Vita folyik arról, hogy szüksége van-e egy iskolának saját pszichológusra.

– Az biztos, hogy egyre több az olyan diák, aki valamilyen speciális problémával küszködik, de ezeket mi, tanárok nem tudjuk kezelni, illetve megoldani. Ezért az iskolapszichológusoknak sokkal nagyobb szerepet kellene adni. Ez azért is fontos lenne, mert látható, hogy egyes gyerekek sokkal nehezebben nyílnak meg saját szüleiknek, mint egy bizalmat keltő külső személynek.

– Mi a tapasztalata azokkal a határokon túlnyúló kirándulásokkal, amelyeket a kormány támogat?

– Nagyon sikeres kezdeményezés. A mi diákjaink mindig nagy élményekkel térnek haza, hat rájuk a táj és a felismerés, hogy odaát is magyar szót hallanak, ott is vannak magyar közösségek, tánccsoportok, zenekarok. Sokszor elmondják, hogy az együtt vagyunk érzése ébred fel bennük.

– Az új életpályatörvénnyel lépett be a pedagógusok életébe a teljesítményértékelés, vagyis a TÉR rendszere. Sokan tartanak tőle, hogy ezt az igazgatókra bízta a jogszabály, azok pedig azokat értékelik majd jobban, akik lojálisabbak hozzájuk. Nyilván a pedagóguskarban is felvetődött ez a kérdés…

– Persze, beszélünk is róla. Szerintem az a fontos, hogy az értékelés átlátható módon történjen. Tegye egyértelművé az igazgató, hogy milyen értékskála alapján dönt, hogyan pontozza a kollégák teljesítményét, és ez legyen világos mindenki előtt. Remélem, az igazgatók vezető munkatársaikat is bevonják a teljesítményértékelésekbe, mert ez erősíti az átláthatóságot, és nagyobb bizalmat kölcsönöz az eljárásnak. Nehéz egzakt módon értékelni a pedagógiai munkát, vannak és lesznek is benne szubjektív elemek. Ez elkerülhetetlen.

– Megnyugodott-e egy kicsit a pedagógustársadalom, enyhült-e az a manipulatív pártbefolyás, amit a nagy pedagógustüntetések esetén is tapasztaltunk?

– A 2022–2023-as év, különösen a tavaszi etapja nagyon zilált, felfokozott és rossz hangulatú időszak volt. Erről a politika is tehet, de tehet a média is, ahol rémképeket kreáltak a szerkesztők az új jogszabállyal, a pedagógusbérekkel és egyéb ügyekkel kapcsolatosan. Ezért is fontos, hogy a jogszabályalkotó minél átláthatóbban és nyilvánosabban tegye a dolgát. A média szereti a hatásvadász, bombasztikus híreket, és vannak emberek, akik csak a címekből tájékozódnak, végig sem olvassák a cikkeket. Amikor aztán kiderült, hogy az új életpályatörvény után sem működnek majd másként az iskolák, mint addig, akkor látható lett, hogy sokkal kevesebben utasították vissza a jogszabályt, mint ahogy egyesek várták. Aztán jött a bérről szóló miniszterelnöki bejelentés, ami megint csak csillapította a pedagógusszakma hangulatát, mint ahogy az is, hogy az állami fenntartó példás gyorsasággal cselekedett.