Erdélyhez, Felvidékhez, de még Kárpátaljához képest is rettentően keveset olvashatunk, hallhatunk a délvidéki magyar oktatás helyzetéről. A Demokrata annak próbált utánajárni, hogy milyenek a magyar nyelv hídfőállásai a délvidéki iskolákban.

– A Vajdasági Pedagógiai Intézetnek kötelessége minden délvidéki iskolával foglalkozni, amelyben egy kisebbség nyelvén folyik az oktatás. Délvidéken a magyarok mellett jelentősebb számban élnek horvátok, románok, szlovákok, ruszinok is. Létezik néhány iskola, amely csak egy adott kisebbségé, és sok olyan intézmény van, ahol például magyar és szerb tagozat is működik – mondja Erdély Lenke igazgató Újvidéken. – A délvidéki magyar oktatás megannyi problémával küzd. Tisztán magyar iskola például kifejezetten kevés működik Szerbia-Montenegró területén, azok is főleg 1-4. osztályosak, hiszen szinte mindenütt – még a magyar többségű vidékeken is – beindult szerb tagozat.

– A tisztán magyar iskolákban a magyar szellemiség jobban érvényesül és az itt tanuló diákok szebben beszélnek magyarul, de heti 2-3 órában a szerb nyelvet nem tudják igazán elsajátítani. Ez később hátrányt jelenthet – fejtegeti Erdély Lenke. – A vegyes iskolákban, ahol szerb és magyar tagozat is működik, a többségi nemzet nyelvét általában jól megtanulják a magyar ifjak. Tehát nagy kérdés, hogy a tisztán kisebbségi vagy vegyes iskolák előnyösebbek-e az itteni magyarság megkapaszkodása, megmaradása szempontjából. Mindazonáltal 2003-ban alakultak kizárólag magyar tannyelvű tehetséggondozó középiskolák, amelyek nagy űrt töltenek be. A nyelvi gimnáziumnak Szabadka, míg a természettudományokkal kiemelt óraszámban foglakozó gimnáziumnak Zenta ad otthont. Ezek deklarált célja a tehetséggondozás révén a szakmailag jó felkészültségű, a magyar közösségért tenni akaró magyar értelmiség kinevelése és megerősítése Szerbiában. Egyelőre azonban még viszonylag kevés gyerek jár a két gimnázium első két évfolyamára, mert a többnyire rossz anyagi helyzetben lévő délvidéki magyar szülőknek terhet jelent, hogy a gyermek egy messzi városban tanuljon.

A Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatónőjétől megtudtuk, hogy óriási gond a délvidéki magyar nemzetrész számára, hogy a fiatalok a két tisztán magyar és a több vegyes gimnáziumon kívül csupán egészségügyi és villamossági szakközépiskolákban tudnak magyarul tanulni. Aki más szakmát szeretne középiskolában elsajátítani, az csak szerbül folytathatja tanulmányait. Ennek főleg az az oka, hogy nincsen elegendő szakképzett magyar tanár.

– Gond az is, hogy kevés a magyar gyerek, ami többek között annak tudható be, hogy a délszláv háborúk idején az aktív magyar korosztályból nagyon sokan elhagyták az országot – kesereg Erdély Lenke. – Ezért több magyar iskolát, illetve tagozatot a megszűnés veszélye fenyeget, főleg a szórványmagyarság által lakott területeken. Tudni kell, hogy az oktatási törvény szerint kisebbségi tagozatokon egy osztályba elvileg 15 gyermeknek kell járnia, de a tartományi oktatási titkárság kiadhat engedélyeket, hogy kisebb tagozatok is működhessenek.

– Ez a helyzet nálunk is, a Petőfi Sándor Általános Iskolában, amely idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját – ecseteli a helyzetet Rokvics Erzsébet újvidéki felső tagozatos magyartanárnő. – Ez szintén vegyes iskola, s a 8 magyar osztályba összesen 83 gyermek jár. Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy a magyar kultúrával és történelemmel behatóan megismerkedjenek magyar tagozatos diákjaink. Szerencsére a történelmet új tankönyvekből oktathatjuk. Ezek nagy része szerb szerzők műve anyanyelvünkre lefordítva, de külön magyar mellékletek is tartoznak hozzájuk. A történelmet és a többi tantárgyat is magyarul oktatjuk, kivéve persze az angol-, a német- és a szerbórákat. Szerbül heti 3 órában tanulnak a diákok. Nálunk ez elég, ugyanis vegyes összetételű iskola lévén, a magyar gyerekek kitűnően megtanulnak társalogni szerb társaikkal. Hála istennek, az iskolánkban elég kevés a konfliktus a magyar és a szerb diákok között, sőt sokszor barátság szövődik köztük, amiben a közös iskolai kirándulások szerepet játszanak. Sajnos azonban nem mindenhol ilyen jó a helyzet, ezért is lenne szükség olyan tankönyvre, amelyben a délvidéki nemzetek közös történelmét viszonylag tárgyilagosan mutatják be.

– Ilyen tankönyvön dolgoznak végre a tartományi illetékesek – magyarázza Erdély Lenke. – Jelenleg a magyar tagozatokon az általános és a középiskolákban is tudunk magyar nyelvű munkákból oktatni, hiszen délvidéki magyar szerzők írták az olvasás-, írástanulásához szükséges anyagokat, a magyar nyelv és irodalom, valamint történelmi kiegészítő tankönyveket, a többi könyv viszont magyar fordítás szerb szerzőktől. Akik szerb tagozaton tanulnak, de fakultatív módon magyar anyanyelvápolásra járnak, azok számára is délvidéki magyar szerzők írtak tankönyvet, azonban régóta nagy gond, hogy azokon a szakirányokon, ahol kevés a magyar gyerek, ott bizony nincsenek magyar nyelvű tankönyvek. Ennek orvoslására egy lehetőség kínálkozik: el kell érni magyarországi tankkönyvek behozatalát, különben ezek a diákok eltávolodhatnak az anyanyelvünktől. Ugyanakkor a nemzeti identitást, a magyar nyelv becsületét illetően ambivalens folyamatnak lehetünk tanúi itt, Délvidéken. Az elmúlt másfél évtized történései nyomán ugyanis a magyar fiatalok a szerb helyett inkább a magyar kultúra felé fordultak. Ráadásul Milosevics bukása után változás állt be abban, hogy a mostani diákoknak módjuk van az iskolában is megismerni a magyar történelmet. Az idősebb korosztályoknak ez nem adatott meg.

Az elmúlt években születtek azok a tankönyv-kiegészítők, amelyek a magyar történelmet bemutatják a délvidéki magyar ifjaknak, ám sajnos ezeket nem minden tanár alkalmazza. Az viszont egyenesen a tömeges asszimiláció veszélyét vetíti előre, hogy a tömbmagyarság soraiból is egyre több szülő adja szerb osztályba a gyermekét. Ezeken a területeken még így is több magyar gyerek tanul az anyanyelvén, mint szerbül, de a szórványmagyarság által lakott területeken már egyenesen aggasztó állapotokkal szembesülhetünk. Ezért a Vajdasági Pedagógiai Intézet már több programot kidolgozott, amelyek révén minden délvidéki nemzetiséggel tudatosítjuk, hogy anyanyelvükön kell – és lehet – tanulni a gyermekeknek, mert ez a jövőjük szempontjából is hasznosabb.

– Bizony, a szórványmagyarság a Zombor központú Nyugat-Bácskában drasztikusan fogyatkozik – állítja Szakács Csaba, a Vajdasági Magyar Szövetség nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke. – Bár rendre tartunk iskolai beiratkozási kampányokat, a szülők egy részét csak nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk meggyőzni a magyar iskola fontosságáról. Számos olyan település akad, ahol a magyar gyermekek 30 százalékát szerb osztályba íratják a szülők. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy a gyerek jobban érvényesül később, ha mindvégig szerb nyelven tanul, másrészt tartanak attól, hogy a magyar nyelven való továbbtanulást néhány év múlva nem tudják majd finanszírozni a családi költségvetésből. Az utóbbiban azért sok az igazság, mert mifelénk sokan nem győzik fizetni a gyerekek ingázását vagy kollégiumi költségeit.

A költségek pedig sajnos nagyok, hiszen a középfokú magyar vagy akár vegyes iskolák megannyi településtől messze esnek. Az is gondot jelent, hogy akik elszigetelt szórványmagyar közösségben élnek és az iskolában az anyanyelvükön tanulnak, azok a szerb többségű vidéken tényleg el vannak vágva.

– Gyakran felhozzák a szülők, hogy egyes iskolákban nincs elég magyar szaktanár. Az is biztos, hogy a szélsőséges szerb politikai erők által uralt Nyugat-Bácska kevéssé vonzó a fiatal tanároknak.

Szakács Csaba úgy véli, mindezek miatt lenne szükség egy nagyon komoly szórványprogramra, amely révén a veszélyeztetett magyar közösségeket pozitív diszkriminációban részesítené Budapest, illetve – erejéhez mérten – az adott régió magyar politikai elitje.

– Nagy királyaink mindig a végvárakat erősítették meg, s most is ilyesmire mutatkozik égető szükség – emeli fel a hangját a nyugat-bácskai politikus. – Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a délvidéki szórványmagyarság eltűnik, akkor veszélybe kerülnek a tömbben élő nemzettársaink is, hiszen többek között a politikai érdekképviseleti lehetőségek is beszűkülnek egy ilyen forgatókönyv esetén. Többek között ezért kell komolyan venni a szórványmagyarság problémáját, és nem csupán nálunk, hanem például Erdélyben is. Számos teendő kínálkozik: a szórványban állást vállaló tanárokat prémiummal lehetne támogatni, a gyermekeket és szüleiket pedig ajándékkönyvekkel, nyári táborokkal és egyebekkel kellene ösztönözni.

– A budapesti kormányok nem dolgoztak ki szórványprogramot, ezért mi a magunk eszközeivel próbálunk meg valamelyest segíteni – hangsúlyozza Maurer Oszkár, az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki illetőségű elnöke. – Nyugat-Bácskába nemrégiben juttattunk el 700 könyvet, és már összegyűlt az újabb szállítmány, de a roppant kiterjedésű Bánságban szintén borzasztóan bizonytalan a magyar nyelv pozíciója, így ide is szeretnénk szállítani több száz könyvet. A Bánságot azért jártuk végig, hogy felmérjük a magyar oktatási helyzetet, és hihetetlen élményekben volt részünk. A Deliblát homokvilágában például felfedeztünk egy 150 lakosú magyar falut, Emánuel-pusztát, amelyről csak nagyon kevesen tudnak, még Délvidéken is. De megemlíthetem a térképeken is látható Fejértelepet, ahol 400 magyar él. A két falut csak példaként hoztam fel a megannyi délvidéki település közül, ahol ugyan számosan élnek nemzettársaink, mégsem tanulhatnak anyanyelvükön az iskolában a magyar gyerekek. A megoldást a szórványközpontok jelenthetik. Minden térségben kell egy 3-4 értelmiségiből álló csapat, amely a környéket járva egyéni megoldási modelleket dolgozhatna ki. A legfontosabb a helyi értelmiség kinevelése, ugyanis falvanként legalább egy magyar végzettségű elhivatott emberre szükség van. Csak így lehet beindítani magyar iskolákat vagy tagozatokat, amelyekből aztán magyar középiskolákba lehet menni. Egyértelmű, hogy az alap- és a középfokú magyar tannyelvű oktatási intézmények egymás nélkül halálra vannak ítélve.

Délvidéken a leendő magyar értelmiség kineveléséhez természetesen elengedhetetlen magyar tannyelvű egyetemi, főiskolai karok, illetve szakok léte is. Jó néhány ugyan működik már a tartományban, de ezen a téren is bőven akad gond.

– Mintegy 3 ezer magyar anyanyelvű hallgató tanul az Újvidéki Egyetemen, illetve kihelyezett karain, ami nem rossz arány a 280 ezres délvidéki magyarságot tekintve, de rengeteg a tennivalónk, hogy életképes, elhivatott magyar értelmiséget neveljünk ki – vázolja a délvidéki magyar felsőoktatás helyzetét Csányi Erzsébet egyetemi tanár, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium vezetője. – Ehhez el kell érnünk, hogy a magyar hallgatók az újvidéki egyetem összes karán lehetőséget kapjanak államilag finanszírozott részleges anyanyelvi képzésre. Így magyarul és szerbül is kitűnően elsajátíthatnák a köz- és szaknyelvet.

Szükség volna egy önálló magyar vagy egy multietnikus egyetemre Délvidéken. Ennek Szabadkán lenne a csírája az a tanítóképző kar, amelynek a délvidéki tartományi képviselőház ugyan zöldutat biztosított, de Belgrádban már egy éve jogviták folynak vele kapcsolatban. Egyelőre még vita tárgyát képezi a délvidéki magyarok között, hogy Szabadkán többnemzetiségű vagy önálló magyar egyetemet kellene-e működtetni, de az tény, hogy szakképzett magyar oktatóból nagyon kevés van. Ezért bármelyik egyetem is indul be, egy ideig magyarországi vendégtanárokat is alkalmazniuk kell majd.