Veres János személye elleni támadásnak tartja a sajtóban megjelent híreket, melyek szerint már akkor is hamis számlák alapján igényeltek vissza áfát Kabai Károly cégei, amikor ő is tulajdonosa volt az egyik fémvásárló társaságnak. A pénzügyminiszter hozzátette, az állam már visszakapta azt az 55 millió forint áfát, amit hamis számlák alapján igényelt vissza Veres János és Kabai Károly közös cége, a Bogát Ferr Kft. még a 90-es évek elején. Azt nem árulta el, hogy ki és mikor fizette vissza az összeget. A visszafizetés egyébként magát az áfacsalást nem enyhíti. Az SZDSZ csak remélni tudja, hogy a Verest ért vádak mögött nincs valóságtartam.

Az ügy kirobbanásakor Veres János még tagadta, hogy tudott arról: korábbi cégei ellen adócsalásért büntetőeljárás indult, és hogy jogosulatlanul igényeltek volna vissza áfát. Vasárnap Nyíregyházán, egy erőmű felavatása után azonban már azt állította, hogy az összeget azóta visszafizették.

Veres érintettségéről a Heti Világgazdaság írt először: egy könyvszakértői véleményre hivatkoztak, amelyből kiderül: az adócsalásért elítélt üzlettársával közös cége, a Bogát Ferr Kft. fiktiv számlák alapján igényelt vissza 55 milló forint áfát a 90-es évek elején. A pénzügyminiszter – aki a pénzügyminiszterség mellett az MSZP országos elnökségének tagja – azt már nem árulta el, hogy ki és mikor fizette vissza az összeget.

Veres szerint nem a céget, hanem annak ügyfeleit vizsgálták annak idején és egyébként is személye elleni támadásnak tartja az ügyet.

A pénzügyminiszter pontosan ezt mondta: „A vizsgálatok lefolytak, a vizsgálatok személyemet nem érintették, ezért nem értem, hogy miért feltételezi bárki azt, hogy a céget egyébként nem érintő vizsgálatoknak rám nézve lenne negatív hatása. Én azt gondolom, ez abszolút mértékben negatív beállítás és rossz feltételezés: nem a céget vizsgálták, hanem a cég bizonyos ügyfeleit vizsgálták, ezért azt gondolom, hogy ez semmi más mint egy személyes támadás.”

Az SZDSZ csak remélni tudja, hogy az állítások mögött nincs valóságtartam

Szombaton az SZDSZ országos tanácsának elnöke még azt mondta: egyértelmű, hogy mit kell tennie egy pénzügyminiszternek, ha adó-, illetve számlacsalás gyanúja vetődik fel korábbi cégével kapcsolatban, a liberálisok elnöke azonban már nem fogalmazott ennyire egyértelműen. Kóka János szerint csak remélni tudják, hogy ezek mögött az állítások között nincs valóságtartam és ezeket a kérdéseket pedig Veres Jánosnak érdemes feltenni, hiszen ő tudja megválaszolni, hogy mi történt a 90-es években az általa vezetett vagy tulajdonolt cégekben.

(hírTV)