Láthatóan repedeznek a magyar társadalom korlátai. A veszprémi vérfürdő sokkolta az országot, pedig bármilyen tragikus is, egyáltalán nem kirívó esetről van szó. Magyarországon mára rendszeressé vált az erőszak, falvak, városok váltak szinte élhetetlenné. A román játékos brutális meggyilkolása és szerb, illetve horvát csapattársának életveszélyes megsebesítése azonban elemi erővel vágta Európa arcába: Magyarországon nagyon nagy baj van.

A veszprémi kézilabdások egy játékostársuk kisfiának a születését ünnepelték a Patrióta lokál nevű szórakozóhelyen, ahol eddig tisztázatlan okokból beléjük kötött egy harmincfős cigány csoport. A szóváltásból verekedés lett, majd a klub előtt a 26 éves Marian Cozmát szíven, a segítségére siető horvát Ivan Pesicset hátba szúrták, csapattársukat, a szerb Zarko Sesumot pedig hátulról úgy fejbe rúgták, hogy ő is életveszélyes sérüléseket szenvedett. Cozma a mentőautóban belehalt a sérülésbe, Pesics szerencsésebb volt, csupán az egyik veséjét veszítette el. Sesum koponyaalapi töréssel fekszik kórházban, állapota stabil. Amit minden helyi lakos tényként kezel, hogy cigányok voltak a tettesek, de nem veszprémi romák. A Demokratának nyilatkozó egyik asszony szerint az éjszakai alvilági körökben ismert védelmi pénz van a háttérben.

– A tetthely nem diszkó, inkább étteremnek nevezném. Nagyon kulturált szórakozóhely – mondta kérdésünkre egy helyi taxis. – Biztos, hogy nem veszprémi cigányok voltak az elkövetők. A negyven kilométerre található Enyingről és a tíz kilométerre lévő Berhidáról jöttek. Állítólag egy nagy darab férfit kerestek, aki előző este megverte egy barátjukat vagy rokonukat. Hajtóvadászatot indítottak utána, belevetették magukat az éjszakai életbe, hogy megtalálják ezt a férfit. Így kerültek a Patriótába, ahonnan fizetés nélkül akartak távozni. Amikor a pultoslány ezt szóvá tette, fogták a fejét, és beleverték a pultba. Cozma csak a pultoslányt szerette volna megvédeni, így keveredett velük összetűzésbe – magyarázta a férfi.

A Patrióta Lokál Veszprém belvárosában található, a Virág Benedek utcában. A környék szűk utcáival a budai vár hangulatát idézi. Az utca bejáratánál posztoló két rendőrnek egy középkorú férfi széles karmozdulatokkal magyarázza, szerinte hogyan kellene elbánni a gyilkosokkal.

– Uram, ezt meg sem hallottam – feleli a rendőr.

A rendőrség a szórakozóhely bejáratától mintegy ötvenméternyire szalagkordonokat húzott fel, így a gyászolók a mécseseket és a virágokat csak egy szomszédos épület tövében tudták lerakni. A szemerkélő eső és a hideg szél ellenére folyamatosan érkeztek a megemlékezők. Fejet hajtanak, keresztet vetnek, leguggolnak és gyertyákat gyújtanak.

Pár lépéssel arrébb öt középkorú férfi beszélgetett egymással.

– Bár élnek Veszprémben cigányok, a lakótelepen és a vasútállomás környékén, de nincs etnikai jellegű konfliktus a városunkban. A veszprémi cigányokkal semmi probléma nincsen – mondja egyikük.

– Amikor piac vagy vásár van, mindig jönnek berhidai cigányok, akik zsebtolvajkodnak. Őket innen telepítették ki Berhidára, és ott lakást kaptak. Némelyikük még arra is lusta volt, hogy kimenjen tűzifát lopni, ezért a parkettát szedte fel – teszi hozzá beszélgetőpartnere.

– Amikor Szlovákiában pár évvel ezelőtt kitört egy roma éhséglázadás, kivezényelték ellenük a katonaságot. Csak az emberi jogok prókátorai szónokoltak, de komoly retorzió nem érte emiatt az országot, pedig akkor már az unió tagja volt – hívja fel a társaság figyelmét sokatmondóan egy harmadik férfi. – Erdélyben száz napot kell igazolniuk, hogy dolgoztak, és csak akkor kapnak segélyt. De nem pénzt kapnak, hanem jegyet, amit beválthatnak élelmiszerre, tűzifára. Ha a boltban lopáson kapják, többet oda be nem teheti a lábát – mondja felemelt hangon.

Az utcából kifelé jövet egy férfi állít meg, azt kéri, mindenképp írjuk meg, hogy „valamilyen miniszter” épp most tesz látogatást a kórházban. Ezt az ott fekvő édesapja mondta neki. Mint később megtudjuk, a sérülteket Gyenesei István, önkormányzati miniszter látogatta meg, aki bejelentette, a három kézilabdázó családjának anyagi támogatást nyújt a tárca. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter is Veszprémbe utazott, ahol kijelentette, hogy Magyarország nyugalmát, a polgárok biztonságát érte támadás vasárnap hajnalban.

A Veszprém Arénát, Magyarország harmadik legnagyobb vidéki sport- és rendezvénycsarnokát idén júliusban adták át. A város határán fekvő, háromszintes épület homlokzatán fekete zászló leng, Cozma fekete-fehér fényképe előtt mécsesek százai pislákolnak. Az arcokról egyszerre sugárzik kétségbeesés, döbbenet és tanácstalanság. A havas eső miatt kinyitott esernyőkre sokan gyászszalagot tűztek. Egy asszony arról mesél a körülötte állóknak, hogy sikerült beszélnie egy fiatalemberrel, aki a szórakozóhelyen dolgozik.

– Az a tíz-tizenöt roma, akik Somogy megyéből érkeztek, védelmi pénzt akartak behajtani. Tudták, hogy a Patriótában nincs biztonsági személyzet, ezért a tulajdonostól védelmi pénzt követeltek, cserébe felajánlották, hogy megvédik a helyet: azaz nem provokálnak verekedéseket és a balhés embereket távol tartják. Ez főleg a siófoki szórakozóhelyeken bevett szokás – mondja, majd hozzáteszi, nem igaz, hogy Cozmára azért támadtak rá, mert összetévesztették azzal a személlyel, akivel a cigányoknak elszámolnivalójuk volt.

A beszélgetésbe bekapcsolódik egy fiatal hölgy is, aki elmondja, hogy nyomozó a férje, és nyugodjunk meg, biztosan elkapják a tetteseket, mert a térfigyelő kamerák sok mindent rögzítettek.

– Veszprém város önkormányzata együtt gyászol önökkel. Veszprém városa gyászol, a sportvilág gyászol, Magyarország gyászol – kezdi beszédét Debreczenyi János, Veszprém polgármestere. – Olyan országban akarunk élni, ahol a becsületes emberek nyugodtan élhetnek és dolgozhatnak. Olyan országban akarunk élni, amely országban egyetlenegy hazánkfia, mert a gyilkosok is magyar állampolgárok voltak, nem vet rossz fényt a hazájára.

Az addig méltóságteljesen gyászoló, mintegy kétezres tömeg a polgármester beszédét hangos fütyüléssel és kiabálással szakítja félbe:

– Cigányok voltak, nem magyarok! – kiabálják.

– Olyan országban akarunk élni, ahol nem ismétlődik meg az olaszliszkai eset. Ahol a rendőrség teszi a dolgát és elfogja a gyilkosokat. Arra kérem önöket, ne engedjenek teret indulataiknak, mert ez csak azoknak a malmára hajtja a vizet, akik ezért a tragédiáért felelősek – próbálja hűteni az indulatokat Debreczenyi.

Mocsai Lajos az MKB Veszprém vezetőedzője azzal próbálta csitítani az egyre jobban zúgolódó tömeget, hogy a megemlékezésnek kegyeletteljesnek kell lennie.

A rendőrség lapzártánkig a harminc támadóból három férfit gyanúsított meg a gyilkossággal: Raffael Sándort, N. Győzőt és Sztojka Ivánt. Raffael és Sztojka arcképeit a rendőrség nyilvánosságra hozta, mindketten cigányok. Raffaelt és N. Győzőt már vasárnap késő este sikerült elfogni Ausztriában.

Lass Gábor

„A cigány maffia ölte meg” – Kommentárok a román és a szerb sajtóból

„A cigány maffia végzett vele”

(Prosport, román sportlap)

„Petrica (Petre Cozma, Marian édesapja – a szerk.) olyan ember, aki sír és szenved ugyan, de maga fogja keresni az igazságtételt. Akik megölték a fiát, nem maradnak büntetlenül…, amennyire én tudom, a kézilabda-játékos apja elhatározta, hogy a támadók nyomába ered.”

(Rares Jurca, Marian Cozma legjobb barátja az Evenimentul Zilei román napilapban)

„Marian Cozma halála egy gyűlöletes gyilkosság, melyet nem is cigányok, nem is magyarok hanem »nem emberek« követtek el.”

(Gandul, román napilap)

„A román a magyar ölében halt meg, míg a szerb és a horvát együtt szenvednek a kórházban.”

(Gazeta Sporturilor, román napilap)

„Megnéztük a felvételeket, melyeken világosan látszik, hogy Cozma a barátnője mellett áll, odamegy hozzá három-négy ember és sértegetni kezdik. A jelenlévő 7-8 csapattársam el akarta kerülni a bajt, ezért elhagyták a szórakozóhelyet, azonban a kijáratnál bevárták őket a támadók. Cozmát kétszer szíven, Pesicet hátba szúrták, Sesumot pedig akkor ütötték meg, amikor megpróbálta helyre tenni Cozma nyelvét, hogy megmentse az életét.”

(Marko Vujin, a Fotex hátvédje a Blic szerb napilapban)

Negyven felbujtó

1999 augusztusában Zámoly község cigánytelepén az ott lakók agyonverték Csete Ferenc 21 éves csákvári fiatalembert. 2000-ben a gyilkosságnál jelen lévő családok számos tagja Franciaországba utazott, ahol Magyarországról is érkező támogatással 2001-ben politikai menedékjogot kértek és kaptak. Negyven magyar értelmiségi nyílt levélben köszönte meg a köztörvényes bűnözők befogadását. Ezek az emberek, amikor egy köztörvényes bűncselekményt figyelmen kívül hagytak annak érdekében, hogy egy általuk hangoztatott elmélet – a magyarok rasszisták – valódiságát bizonyítsák, s áldozatnak tüntették fel a bűnösöket, valójában felbujtották az itthoni cigányság bűnözésre hajlamos rétegeit arra, hogy a többségi társadalom tagjait a kisebbségi jogok fedezékében bántalmazzák, minősített esetben akár meg is öljék őket. Ezért ezek az emberek személyükben felelősök Marian Cozma haláláért, Ivan Pesics és Zarko Sesum sebeiért.

Lionel Jospin úrnak, a Francia Köztársaság kormánya elnöke részére

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Március 8-án értesültünk arról, hogy az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait. Úgy véljük, ebben a döntésben a francia menedékjogi hatóság tárgyilagos tényfeltáró munkája, megfontolt mérlegelése mellett jelentős szerepet játszott a francia társadalom szolidaritása, amely különböző szervezeteknek és közéleti személyiségeknek a kérelmezőket támogató akcióiban és nyilatkozataiban nyilvánult meg. A francia nemzet tiszteletreméltó hagyományai közé tartozik, hogy menedéket nyújt azoknak, akiket hazájukban politikai, faji vagy társadalmi okból üldöznek. Franciaország védelmében az évszázadok során – s legutóbb az 1956-os forradalom leverését követő időszakban – számos magyar részesült. E védelemért a magyar nemzet hálával tartozik Franciaországnak.

Elkeserítőnek tartjuk, hogy ma, több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után, még mindig vannak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kell tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Hisszük, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára. Az európai integráció folyamata nem zárulhat le addig, amíg az ország félmilliós roma népessége nem teljes értékű polgára a magyar társadalomnak. Amíg a mindenkori kormány nem tesz meg mindent a jogi és társadalmi egyenjogúság megteremtéséért. Amíg a rasszista kijelentéseket és a rasszista cselekedeteket – származzanak akár a közhatalom képviselőitől, akár magánszemélyektől – nem követi a társadalmi felháborodás kifejezése s indokolt esetben büntetés. Amíg a romákat következmények nélkül érhetik olyan jogsérelmek, amelyeket a többségi társadalom polgárai nem tűrnének el.

Alulírottak levelükkel köszönetüket szeretnék kifejezni a zámolyi romák ügyét támogató személyeknek és szervezeteknek, s egyúttal az egész francia nemzetnek, amely ismét felkarolta azoknak az ügyét, akik menekülni kényszerültek.

Budapest, 2001. március 9.

Tisztelettel: Ascher Tamás főrendező; Bársony János kisebbségkutató; Bíró András alternatív Nobel-díjas; Daróczi Ágnes újságíró; Eörsi István író; Esterházy Péter író; Faludy György író; Ferge Zsuzsa szociológus, egyetemi tanár, az MTA és az Európai Akadémia tagja; Fischer Ádám, a Mannheimi Opera művészeti igazgatója; Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője; Furmann Imre ügyvéd, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója; Gombár Csaba társadalomkutató; Grunwalsky Ferenc filmrendező, operatőr; Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár; Havas Gábor szociológus; Hegedűs B. András közgazdász, szociológus; Hell István újságíró; Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke; Jancsó Miklós filmrendező; Kemény István szociológus; Kende János operatőr; Kende Péter politológus, a C. N. R. S. volt kutatási igazgatója, az MTA tagja; Kenedi János kritikus; Kertesi Gábor közgazdász, egyetemi tanár; Kis János filozófus, egyetemi tanár, Közép-európai Egyetem; Kóczé Angéla, az emberi jogi oktatási program igazgatója, European Roma Rights Center, Budapest; Konrád György író; Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke; Lengyel László közgazdász, politológus; Ludassy Mária eszmetörténész, egyetemi tanár; Nádas Péter író; Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, egyetemi oktató (ELTE, Közép-európai Egyetem); Orsós Éva, a Mediátor Alapítvány igazgatója, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal volt elnöke; Szikinger István ügyvéd; Tamás Gáspár Miklós filozófus; Ungváry Rudolf író; Vásárhelyi Miklós sajtótörténész