Versengő magyarok szövetsége

– Amikor néhány napja megjelent a hírekben a komáromi szoborrongálás ügye, a nemzeti érzelmű magyarokban rossz emlékek elevenedtek meg, legtöbbünk már-már a javuló szlovák–magyar kapcsolatokat is eltemette magában. Végül kiderült, hogy egyszerű vandalizmus volt. Hogy látja ön? Van esély a valódi szlovák–magyar kiegyezésre?

– Ez nem csak lehetséges, hanem szükségszerű is. Sok-sok évszázadon át a szlovákság a Kárpát-medence egyik hungarus tudatú népe volt, amely köszönte szépen, jól megvolt a közös magyar hazában. Sokkal hosszabb ideig voltunk barátok és szövetségesek, mint ellenfelek. Közös tragédiánk, hogy ezt az együttélést a XX. században szándékosan tönkretették, és mára világossá vált, hogy egymásra vagyunk utalva. Csak akkor van esélyünk a szuverenitásunk megőrzésére, csak úgy tudjuk megvédeni magunkat a keleti agresszoroktól, az iszlám hódítástól és a nyugati tőke rabságától, ha beismerjük, hogy jobb nekünk egymás mellett, mint egymással szemben.

– Erre a testvériségre van nyitottság a szlovákokban is?

– Egyre inkább igen. A XX. század terheit azonban nem lehet egyik napról a másikra letenni. Egyfajta látens magyarellenesség még mindig érzékelhető, de a felszín alatt marad. A szlovák társadalomnak jelenleg ugyanazok a problémái, mint a magyarnak. Egy fogyatkozó nemzet, amely a józan észre alapozott normalitás mellett az életmódja és kultúrája megvédésére törekszik. Az ország nyugati és keleti fele gazdasági tekintetben elvált egymástól, a főváros liberális, a vidék konzervatív. Sok esetben pedig a felvidéki magyarokat nem a szlovák nemzetiek, hanem a progresszívok támadják, mondván, mi Orbán Viktor meghosszabbított kezei vagyunk Szlovákiában. A helyzet úgy megváltozott, hogy alkalmanként már egy szlovák szélsőjobbot is megjárt képviselő áll ki Orbán Viktor politikája és a felvidéki magyarok mellett.

– Ha már hasonlóságokat említett, a honi és felvidéki liberálisok már hosszú ideje Szlovákia „orbanizálódásától” tartanak.

– Európában sokan nyíltan vagy leplezve, de mintaként tekintenek a magyar miniszterelnökre. Fico ennek a trendnek megfelelően időnként úgy hivatkozott Orbán Viktorra, mint politikai példaképre. Idáig persze hosszú út vezetett a szlovák miniszterelnök számára is, a 2000-es évek derekán még teljesen más volt a véleménye a magyarokról és Magyarországról. Most szuverenistaként Magyarországban látja természetes szövetségesét. Időközben pedig megtanulta a leckét, hiszen néhány éve azért sikerült leváltania az ellenzékének, mert nem volt médiája, ami védelmére kelt volna. A szlovák kommunikációs tér 90 százalékát ugyanis a liberálisok uralják. Amikor orbanizálódásról beszélnek egyesek, akkor valójában a köztévé reformjáról van szó, ami miatt tüntetések zajlanak. A most aggodalmaskodók szájából, akik Budapestet emlegetve Pozsonyban védik a demokráciát és a sajtószabadságot, egy nyikk nem hangzott el, amikor Varsóban sokkal drasztikusabb beavatkozással puccsolták meg a közmédia vezetését.

– Sok esetben úgy tűnik, hogy a felvidéki magyar liberális elit a leghangosabb, ha Magyarország bírálatáról van szó.

– A felvidéki magyarságnak nincs semmiféle elitje, pláne nem liberális. Akik saját magukat azonosítják az említett pozícióban, sosem teljesítették az elit feladatát. Nem látok olyan értelmiségi csoportot, amelyik meghatározó lenne, képessé vált volna arra, hogy irányt mutasson, programot adjon. Akik ma a demokrácia leépítéséről beszélnek, azok valójában saját befolyásuk gyengülését siratják. Megszokták, hogy évtizedekig ők diktáltak, és most ennek a korszaknak vége. A rendszerváltás után a teljes felvidéki magyar intézményrendszert megszállta egy szűk liberális klikk. A média is az ő kezükben volt, a közszolgálati rádió magyar adásától az egyetlen magyar nyelvű napilapig, az Új Szóig mindent leuraltak. Annak ellenére is uralkodhattak, hogy értékrendjükben, világlátásukban, problémaészlelésükben csak kis részben jelenítették meg a felvidéki magyarságot, teljesen elszakadtak a magyar közösségtől, az úgynevezett néptől.

– Ilyen feltételek mellett nem könnyű megteremteni a nemzeti egységet. Pedig anélkül elbúcsúzhat a magyarság a parlamenti képviselettől.

– Egyáltalán nem reménytelen a helyzet, a liberális és a nemzeti tábor a hőskorszakban rengeteg közös ügy mellett működött együtt sikeresen. Ilyen volt a Selye János Egyetem megalapítása és a mečiari érában általában a magyar oktatás ügye. Tulajdonképpen együtt bontottuk le a mečiarizmust. Létrejött ’98-ban az MKP, amiben benne volt a liberális Magyar Polgári Párt és Duray Miklós vezetésével az autonomista Együttélés. Akkor az EU- és NATO-integráció kérdésében is mindenki egyetértett, attól reméltük megvalósulni a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Megjegyzem, a ’90-es években ez egy megalapozott vágy volt. Akkor olyan volt a csillagállás, hogy a liberális és nemzeti oldal képviselői egy irányba húztak. A XXI. században közel sincs így. Mást gondolunk a Fideszről, másként látjuk az uniós intézményrendszer működését, az európai közösség jövőjét vagy jövő nélküliségét. A feladatunk az, hogy megtaláljuk a közös ügyeket.

– Szeptember 29-én elnököt választ a Magyar Szövetség. Az ellenjelöltek személye még nem ismert, de ön biztosan ringbe száll. Mihez kezd a felhatalmazással, ha végül ön mellett dönt a többség?

– Egy modern felvidéki magyar pártra van szükség, ami gyökeres reformot kíván. Amíg pedig nincs egy egyetértő és egymásért tűzbe menő elnökség, hanem egymással versengő és egymást minősítő szereplők uralják a pártot, addig az egésznek az égvilágon semmi értelme. A magyar jogvédelem mellett releváns szakpolitikai munkára is szükség van, ehhez pedig szakemberekre. A belső választókerületi rendszer pedig azokat jutalmazza, akik sokat dolgoznak és eredményeket érnek el. Létre kell hozni egy saját agytrösztöt. A politika ösztönös művészet, de mérhető tudomány is. Számos kiváló szakemberünk van, idehaza és Budapesten is, luxus lenne a tudásukat nélkülözni.

– Tegyük fel, hogy szeptember végén nyer. Mivel akarja mozgósítani a magyarságot, akiket sok esetben a szlovák pártok is magyar képviselőkkel szólítanak meg?

– Tény és való, hogy a legjobb mozgósító erő a szlovák sovinizmus volt, amit természetesen senki nem óhajt vissza. Ennek hiányában kénytelenek leszünk vonzó kínálatot és távlati közösségi célokat az asztalra tenni, mert ezeket a szövetség eddig megspórolta. Mi célul tűztük ki, hogy kezdeményezzük egy olyan státustörvény megalkotását, amely 30 éves adóssága a szlovák politikumnak, és amire alkotmányos kötelezettsége van. Ez nemcsak a magyarság, hanem a ruszinok, a gorálok, a morvák és a többi nemzetiség megmaradásának is garanciája lehetne. A másik egy önkormányzati társulás; belső erőnk, szervezőképességünk segítségével képesnek kell lennünk egy olyan társulást létrehozni, amiben benne van a több száz polgármesterünk, több ezer helyi vagy megyei önkormányzati képviselőnk. Ez lehetőséget adna arra, hogy olyan erővel tudjuk tematizálni a közbeszédet konkrét ügyek kapcsán, amit nem tud negligálni egyetlen kormányszerv vagy kormányzati szereplő sem. Hangsúlyozom, hogy mindezeknek a szakpolitikai kérdésekre adott releváns válaszokkal kell kiegészülniük.

– Politikai szerepvállalásával kapcsolatban két dolgot szoktak a kritikusai felemlegetni. Ezek közül az egyik, hogy 2011-ben elvesztette a szlovák állampolgárságát.

– Amennyiben a szlovák alkotmány szövegéhez ragaszkodunk, akkor én máig szlovák állampolgár vagyok. Annak értelmében ugyanis akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától. Én pedig minden egyes nyilatkozatomban egyértelművé tettem, hogy a magyar állampolgárság felvételével nem áll szándékomban lemondani a szlovákról. Az állampolgársági törvény szövege szerint ugyan aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, az automatikusan elveszíti a szlovákot. Azonban a szlovák kormány is többször meggondolta magát az ügyben. Először akkor, amikor 2016-ban a legjobb szlovák kosaras, a Bundesligában játszó Anton Gavel fölvette a német állampolgárságot, bejelentette, és elvesztette a szlovákot, ezért nem játszhatott a válogatottban. Akkor erre született egy belügyminiszteri rendelet, miszerint aki különös módon hozzájárul Szlovákia hírnevének öregbítéséhez a kultúra, tudomány, sport terén, az visszaigényelheti a szlovák állampolgárságát. Ez volt hatályban egészen a Matovič-kormányig, amely módosította az állampolgári törvényt, lehetővé téve, hogy akinek öt éve van lakcíme annak az államnak a területén, amelynek az állampolgárságát felvette, az visszakérhesse a szlovák állampolgárságát, illetve a továbbiakban ne veszítse el. Így már nincs jogi akadálya annak, hogy visszaszerezzem a szlovák állampolgárságomat.

– A másik vád, hogy túl közel áll a Fideszhez, ami nem teszi lehetővé, hogy a felvidéki magyar közösség egészét képviselje.

– Nem árulok zsákbamacskát, értékrendi alapon valóban a Fidesz áll hozzám a legközelebb. 2014-ben a Fidesz európai parlamenti listáján is szerepeltem, kötődőm ehhez a politikai közösséghez. Ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy megfelelően képviseljem a nem fideszes felvidékieket is. Én határozott lépéseket teszek a Szövetség szabadelvű szárnya irányába is, hogy megtaláljuk a közös pontokat a világlátásunkban. Amikor tehát a Fidesz vagy autonóm felvidéki politizálás kérdés felmerül, a válaszom az, hogy ez nem vagy-vagy kérdés, hanem is-is. Közben nyitott vagyok a magyarországi politikai élet minden szereplője felé, amely a határon túli magyarságra a nemzet részeként tekint. Duray Miklós mondta annak idején, hogy a nemzetpolitika nem lehet pártpolitika. Ezt vallom én is. Miközben senki előtt nem titok, hogy értékrendi tekintetben hol állok, nagyon sok ellenzéki politikus rokonszenvét is elnyertem, vagy olyan civilekét, mint Schiffer András. Azok természetesen nem számíthatnak semmiféle együttműködésre részemről, akik ellenségesek a határon túli magyar közösségekkel.

– Ha három év múlva ismét lesz parlamenti képviselete a magyarságnak, készek lennének koalícióra lépni Fico pártjával?

– Még korai ezt latolgatni. Az elmúlt években több arcát is láthattuk Ficónak, ravasz és pragmatikus politikus. Amikor időszerű lesz, akkor döntünk erről a kérdésről. Egyelőre szlovák értelmiségi körökben keresünk szövetségeseket, mint például a Standard köré szerveződő csoport Jaro Daniška vezetésével. Konzervatívok, lokálpatrióták, a családvédelem területén ugyanazt gondolják, amit mi, és szerencsére nyitottak a magyarok felé a már említett közép-európai egymásrautaltság miatt. A Szövetség elnökeként velük szorosra fűzném a kapcsolatot. A magyar érdekeket csak egy magyar párt tudja képviselni, azt azonban tudomásul kell venni, hogy 2021-ben a kétszázalékos Most – Híd és a négyszázalékos MKP egyesült ugyan, azonban míg a két pártra külön 200 ezer magyar szavazott, a Szövetségre alig több mint 100 ezer. Az hatalmas előnyt jelentene, ha a felvidéki magyar közösség érdekeinek képviseletéhez szlovákok is nevüket adnák. Ezek olyan szavazókat tudnak megszólítani, akiket mi soha. Kölcsönösen előnyös együttműködést kell létrehozni, lehetőleg közös értékekre alapozva.