Újabb migrációs hullámot válthat ki a rabati folyamat keretében Marrákesben elfogadott nyilatkozat, ezért nem csatlakozott Magyarország a politikai deklarációhoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szijjártó Péter hozzátette: a 31 európai és 26 afrikai ország részvételével megtartott tanácskozáson elfogadott deklaráció ugyanis arról szól, hogy a migráció olyan pozitív folyamat, amelyet ösztönözni kell. Ezért új migrációs csatornákat kell nyitni, és nem lehet jogi státuszuk alapján különbséget tenni migráns és migráns között – ismertette .
    
Mint elmondta, a nyilatkozat szerint – amelyet egyedül Magyarország nem támogatott – az európai országok az afrikaiak álláspontját támogatják. Ez pedig teljesen ellentétes az egy évtizede elindult rabati folyamattal, aminek éppen az volt a célja, hogy az európai támogatásokat olyan fejlesztésekre használják Afrikában, amelyek csökkentik az elvándorlást – hangsúlyozta.
    
Közölte: a magyar kormánynak a választóktól kapott felhatalmazás alapján „kutyakötelessége”, hogy minden alkalommal hangoztassa bevándorlásellenes álláspontját.
    
Arról is szólt: tisztességtelen és méltánytalan az osztrák kormány azon döntése, amelynek nyomán csökkenhet azon Ausztriában dolgozó magyarok családi pótléka, akiknek a gyerekei Magyarországon élnek. Ők ugyanannak az adó- és járulékfizetési kötelezettségnek tesznek eleget, mint az osztrák állampolgárok, ezért az európai szerződések értelmében ugyanolyan mértékű juttatások is illetik meg őket – mondta.
    
Az Európai Bizottságnak (EB) ebben a helyzetben lépnie kell és nem hozhat más döntést, mint azt, hogy az osztrák kormány megsérti az európai jogszabályokat – közölte a tárcavezető.
    
Szijjártó Péter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ugyancsak a Marrákesben elfogadott nyilatkozatot bírálva felidézte, Dimitris Avramopoulos, az EB migrációért felelős biztosa egyenesen úgy fogalmazott: azért kell támogatni a migrációt, mert miközben Afrikában nő a népesség, Európában csökken. Ez a miniszter szerint oda vezetne, hogy az afrikai népesedésből oldaná meg Európa a népesedési kihívásokat.
    
A magyar kormánynak ezzel szemben az az álláspontja, hogy a demográfiai kihívásokat saját magunknak kell megoldanunk a családok támogatásával, a szakképzés és az oktatás modernizálásával – fűzte hozzá.
    
A családi pótlék csökkentésére vonatkozó osztrák kormánydöntéssel kapcsolatban megerősítette azt az álláspontot, hogy európai alapjogot sért Ausztria.
    
Magyar embereket akárhol ér méltánytalanság vagy hátrányos megkülönböztetés, a magyar kormánynak kötelessége fellépnie ez ellen – mondta Szijjártó Péter.

(MTI)