Nem akármilyen vesztegetési botrány ügyében került a vádlottak padjára Vig Mór, akit a közelmúltban sok száz milliós számlagyár irányítása miatt vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – értesült a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Vig Dávid régi szereplője a Soros-hálózatnak

Vig Mór az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Utóbbi régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is.

A vesztegetési üggyel kapcsolatban, a fellelhető bírósági határozatokból kiderül, hogy a történet szálai egészen 2016-ig vezethetők vissza, amikor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon (mai nevén Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság) eljárás indult szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt egy férfi ellen, akinek védelmét Vig Mór látta el.

A vád szerint, miután a nemi erőszak ügyében a sértettet tanúként hallgatták ki, a rendőrség épülete előtt Vig Mór azt az ajánlatot tette az áldozatnak és az ügyben ugyancsak tanúként szereplő barátjának, hogy ad nekik 400 ezer forintot, amennyiben a hölgy visszavonja terhelő tanúvallomását és a következő kihallgatásán már azt állítja: önként ment bele a szexuális együttlétbe.

Ezt követően az Amnesty-vezér testvére többször kereste telefonon az érintetteket, majd megbeszélték, hogy egy gyorsétteremben találkoznak. A találkozón Vig ismét felajánlotta, hogy 400 ezer forintot ad a nőnek és barátjának, amennyiben előbbi azt mondja a rendőröknek, hogy nem történt nemi erőszak. Ezt az ajánlatot azonban egyik tanú sem fogadta el, és fenntartották korábbi vallomásukat – áll a vádiratban.

Több fórumot is megjárt Vig Mór ügye

Vig Mór ügye több fórumot is megjárt, a végső, jogerős döntést 2022. január 25-én a Kúria hozta meg, amely vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és egy év börtönbüntetésre ítélte Vig Mórt. A szabadságvesztés végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztették. Viggel szemben 300 ezer forintig terjedően vagyonelkobzást is elrendeltek, illetve öt évre eltiltották az ügyvédi foglalkozástól is. Utóbbi válasz arra, hogy Vig ügyvédi tagsági viszonya miért szűnt meg tavaly.

Ezt erősíti a Magyar Ügyvédi Kamara megkeresésünkre küldött válasza is, amiben általánosságban leírták, hogy „az ügyvédi tevékenység megszüntetésére általában vagy egy foglalkozástól eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet, vagy a kizárást kimondó kamarai fegyelmi határozat alapján, illetve egyéb igazgatási okból (például tagdíj nem fizetése) kerül sor.” A fent taglalt büntetőügyet figyelembe véve tehát egyértelmű, hogy Viget a jogerős ítélete miatt tiltották el a praxisától.

Több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával csaptak le

A jogász nevét egy november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a közvélemény – emlékeztet a Magyar Nemzet. A házkutatások után az adóhatóság több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával csapott le Vig Mórra, akinek letartóztatását a bíróság el is rendelte. Nem sokkal később az is kiderült, hogy nem ez a férfi egyetlen ügye: Vig egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk