Világok harca 2.

A világ a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben sem volt nyugodtabb hely, mint manapság, noha a Szovjetunió és az Egyesült Államok vaskézzel igyekezett rendet tartani a saját befolyási övezetükhöz tartozó országokban. A világháború után a Közel-Keleten létrehozott mesterséges államalakulatok területén a különböző nemzetiségű és vallási identitású csoportok továbbra is élet-halál küzdelmeket vívtak, kiváló lehetőséget adva a nagyhatalmaknak, hogy egymás rovására növelhessék befolyásukat. Kína szintén igyekezett beavatkozni az események menetébe, Irán pedig regionális középhatalomként arra törekedett, hogy megőrizze pozícióit a térségében. Mindezeken felül Franciaország, Anglia, Németország és Törökország sem akart kimaradni a pozícióépítésből. A világ titkosszolgálatai turbó üzemmódra kapcsoltak.

E küzdelmekhez és a nemzetközi felforgatáshoz azonban fegyver is kellett, így a XX. század egyik legjövedelmezőbb üzletága lett a csempészés, hiszen a nemzetközi szerződések már akkor is tiltották a fegyverszállítást a harcoló feleknek. Ám az illegális kereskedelemben nem a dollár vagy a rubel játszotta a kemény valuta szerepét. A vevők sokszor kábítószerrel fizettek az eladóknak (l. előző számunkban). Mint Orbán-Schwarzkopf Balázs elmondta, Magyarország sem maradt ki ezekből az üzletekből.

Kalasnyikov a zöldborsó alatt

Orbán-Schwarzkopf Balázs elmondta: a Varsói Szerződés tagországainak együttműködésével, vagyis a Szovjetunió felügyelete alatt történtek a fegyverszállítások, biztosításuk és fedésük pedig elsősorban a katonai titkosszolgálatok feladata volt. A megrendelőket nyugaton terrorszervezetként tartották nyilván. Ezek között is kiemelkedően fontos partnerek voltak a különböző palesztin csoportok, főként a Palesztin Felszabadítási Szervezet, a PFSZ. De Magyarország a Közel-Kelet más tűzfészkeibe is szívesen szállított. Gyakori volt, hogy közvetítő országokon keresztül, például Szíria, Líbia, Kuvait, Szaúd-Arábia közbeékelésével bonyolítottuk le az üzletet, bár utóbbi az Iránhoz fűződő viszonyuk miatt általában bizalmatlan volt a szocialista országokkal szemben.

A szállításban aktív szerepet vállalt a magyar katonai hírszerzéshez köthető Hungarocamion, a Mahart vagy éppen a Malév, a fegyvereladások lebonyolítása pedig leginkább a Technika Külkereskedelmi Vállalat feladatát képezte, de részt vettek bennük más külkereskedelmi cégek is. A kamionos szállítások előnye az volt, hogy a harcászati eszközöket viszonylag könnyű eldugni a fuvarlevélen szereplő áruk között, vagy éppen dupla fenekű járműveket használtak erre a célra. A Hungarocamion gyakran külföldön alapított leányvállalataira, például az eredetileg osztrák családi tulajdonú, de később felvásárolt Peklar Transport GmbH-ra bízta a tényleges munkát. A megrendelt géppisztolyok, lőszerek vagy éppen gránátvetők például zöldborsó alatt érkeztek a megrendelőhöz. Orbán-Schwarzkopf Balázs szerint ezért sem meglepő, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nagyon sok magyar kamiont ért támadás útközben.

Ám a Malév esetében is néha gikszer csúszott a szállításba. 1982-ben történt, hogy a szállítmányt a polgári utasok szeme láttára rakodták a kijelölt gépbe, hogy aztán a damaszkuszi célállomáson is hasonlóan járjanak el. De megesett az is, hogy a tervezett budapesti átrakodás elmaradt, és a robbanásveszélyes harci eszközök hónapokig dekkoltak a ferihegyi repülőtéren vagy közvetlen közelében.

Terrorvezérek Budapesten

Budapest nem csak a hazai vagy a szovjet harcászati eszközök, többek között mikotoxin hatóanyagú vegyi fegyver eladásában vehetett részt – állítja a történész. Például a svéd fegyvergyárak termékei is gyakran Magyarországon keresztül jutottak el a világ tűzfészkeibe. Ezekben az akciókban aktív szerepet vállaltak a török–kurd–örmény terrorszervezet, a Szürke Farkasok ügynökei is, akik szoros kapcsolatban álltak az olasz maffiával, gyakran közösen is üzleteltek. Erre a Boustany 1 nevű, görög tulajdonú, libanoni zászló alatt közlekedő fegyverszállító hajó lebukása során derült fény. Akkor az egész nyugati sajtót bejárta a hír, hogy a névleg a nigériai hadseregnek szánt fegyverek valójában Szírián keresztül Iránba tartottak. Irán cserében heroinnal és hasissal fizetett. A több éve tartó üzlet lebonyolítói a Szürke Farkasok és az Abu Nidal Szervezet tagjai voltak, a fegyverek pedig sokszor az olasz hadsereg raktáraiból származtak. A nyomozás, amely eredendően a római repülőtér elleni 1985. decemberi, az Abu Nidal Szervezet által, olasz fegyverekkel elkövetett támadás után indult, több szálon érintette Magyarországot is.

Az eset azért is okozott fejfájást a hazai titkosszolgálatoknak, mert az illegális fegyverkereskedelemben aktív szerepet játszó, a Szürke Farkasokhoz hasonló terrorszervezetek tagjai és vezetői gyakran megfordultak a magyar fővárosban, vagy éppen itt tartották fenn egyik székhelyüket. Egy jelentés említi például, hogy a Magyarországon gyakran időző Abu Nidal szerint az imperializmus elleni harchoz egyesíteni kell a forradalmi erőket, ezért partnereik közé tartozott a francia Action directe, az ír IRA, a baszkföldi ETA, a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció és az Olasz Vörös Brigádok. Egy 1984-es jelentés szerint Irán is jelentősen támogatta ezeket a szervezeteket. Ugyan az olasz fegyverek zöme a 80-as évek elejétől a szír titkosszolgálatok védelme alatt főleg Iránba tartott, ám ezek egy része iráni kerülővel visszautazott a ciprusi Hezbollah-bázisra, valamint a Kelet- és Közép-Európában található palesztin és Iránhoz köthető terrorista szervezetek fegyverraktáraiba.

Tarkólövés a Hungária körúton

Magyarországon is volt ilyen fegyverraktár, amiről már az 1970-es években is említést tettek az iratok – állítja a történész. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezet, amelynek Carlos is tagja volt, budapesti bázisának 1986-os felszámolásakor a nyomozók közel másfél tonna fegyvert találtak. Ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen olasz gyártmányú Beretta M12 géppisztoly a hozzá való lőszerrel együtt mindössze négy kiló, akkor kiszámítható, hogy csak ebből a raktárból legalább 300 harcost lehetett állig felfegyverezni. Az olasz gyártmányú fegyverek diplomáciai fedéssel, minden bizonnyal Szíriából érkeztek Magyarországra.

A fedősztori szerint gyakran magyar állami ösztöndíjjal, diákként érkező terroristák hosszú évtizedekig dolgozhattak nálunk különböző terrorszervezetek ügynökeként vagy regionális vezetőjeként. 1979 végén a nyugati lapok már arról cikkeztek, hogy magyar laktanyákban képezik ki a nyugaton felbukkanó terroristákat. A hírek hallatán az állambiztonságért felelős belügyminiszter-helyettes vizsgálatot indított. A vizsgálat nyomán kiderült, a hír igaz. A verpeléti laktanyáról tudódott ki, hogy az intézmény egy elzárt részében valóban palesztinok gyakorlatoztak. Arra is fény derült, hogy a nyugati nagykövetségek alkalmazottai egy ideje már figyelemmel kísérték az ottani eseményeket, és a falubeliek is tudták, hogy idegen harcosok laknak a laktanyában, akikkel jó üzleteket is kötöttek. A belügyminiszter-helyettes tajtékzott, amiért Európában egyedül ő nem értesült a kiképzésekről. De nem tehetett semmit, hiszen mindez a magyar katonai titkosszolgálatok védelme alatt történt. Az ilyen kiképzésekben más magyar laktanyák is részt vettek – szögezi le Orbán-Schwarzkopf Balázs.

Kiderült az is, hogy a kiképzésen részt vevők egzisztenciájának alapját az anyaszervezetüktől kapott ellátmány jelentette. Ezek a pénzek általában zökkenőmentesen érkeztek. Valószínűleg egyszer fordult elő, hogy nem így történt. A sejt tagjai radikális lépésre szánták el magukat 1977 márciusában. Akciójuk az egész magyar társadalmat megrázta. Ebédszünet idején ugyanis támadás érte a Hungária körúti OTP-fiókot, az éppen ott tartózkodó két alkalmazottat pedig a mellékhelyiségben tarkólövéssel kivégezték. Ráadásul nem is vitték el az összes pénzt, csak a töredékét. Az elkövetéshez használt fegyvert, valamint az egyik áldozat kapcsolati hálóját elemezve a belügyi vizsgálat eleinte szovjet és magyar katonai körökben kereste a tetteseket, és csak később terelődött a gyanú a görög vonalra. Görögország hagyományosan támogatta a NATO-szövetségesével, Törökországgal szembeni, terrorista módszerekkel vívott háborút, ebben együttműködött Moszkvával, később Teheránnal. A nyomozati anyag végül a lezáratlan ügyek közé került.

Menekültnek álcázott terroristák

Az ilyen drámai akciók mellett más problémákat is okoztak az az itt állomásozó harcosok. Erről Nagy Jenő rendőr százados panaszkodott egyszer. Mint az Orbán-Schwarzkopf Balázs által megismert jelentés tanúsítja, az elhárítás tisztje azt mondta, sok problémát okoznak az államközi szerződések szerint itt lévő arab fegyveresek, akik itt készülnek fel a terrorcselekményeikre, és ide is térnek vissza. A százados megemlítette, hogy arabok még Ferihegyen is tartottak lőgyakorlatokat, és rá is lőttek a magyarokra, ráadásul mi láttuk el őket fegyverekkel, még magyar gyártmányúakkal is. Ám, mint panaszolta, hiába ismerjük a hálózataikat, hiába buktatjuk le tagjaikat, hazaengedik őket. Nagy Jenő ellen államtitoksértés miatt eljárás indult, és később autóbaleset áldozata lett.

A Szíriában dolgozó magyar hírszerzés is hiába próbált megszabadulni néhány kétes hírű, a magyar és a szír katonai szervekkel együttműködő személytől. Volt köztük olyan is, aki azt állította magáról, hogy a „Magyarországgal üzleti kapcsolatban álló magánkereskedők dollárjait táskában viszi Budapestre. Ezzel jelentős szolgálatot tesz a magyar gazdaságnak.” Az eltávolításukra tett kísérleteket rendre Budapestről hiúsították meg. Magyarország aktív szerepet vállalt abban is, hogy az akkori iráni, iraki és szír menekülteket, közöttük itt felkészített terroristákat elszállítsanak a Benelux államokba és Svédországba. Svédország azonban 1985 végétől nem fogadta be ezeket az embereket, és idővel a többi állam is hasonlóan járt el. A nálunk feltorlódott menekültek pedig valóban sok főfájást okozhattak a hatóságoknak. Nem beszélve arról, hogy az őket szállító Malév, a lengyel Lot és a román Tarom társaság is érzékeny anyagi veszteségeket szenvedett, hiszen hírszerzési adatok szerint a viteldíjon felül fejenként több száz dollárt kérhettek a szír hatóságok által hamis úti okmányokkal ellátott illegális utazóktól.

Költségeiket a titkosszolgálatok terrorista és alvilági szervezetek fedésével, más módszerekkel is kiegészítették, például prostitúcióból és autólopásból származó bevételekkel. Így ahol megvetették a lábukat, ott szoros kapcsolatokat ápoltak a helyi alvilággal is.

Merényletek világszerte

A szovjet blokk országaiban, így Magyarországon is kiképzett és az innen felfegyverzett terroristák komoly veszélyt jelentettek Európában – szögezi le a kutató. A harcosok hatékonyságát jelzi, hogy a Globális terrorizmus-adatbázis szerint 1970-ben 50 támadást regisztráltak Nyugat-Európában, de 1977-ben már 770-nél is többet. A célpontok között voltak állami tisztviselők, katonák, bírók, diplomaták, üzletemberek, újságírók és különböző civil szervezetek is. De például a bécsi vagy a párizsi repülőtér elleni robbantásos merényleteknek áldozatul estek civilek is. A terroristák és a maffiózók számos politikai gyilkosságban is főszerepet játszottak. Az ő rovásukra írható több olasz vizsgálóbíró elleni támadás is, akik a NATO nyomására kezdtek az iráni fegyverszállításokhoz köthető olasz politikai és gazdasági szálak felfejtésébe. A II. János Pál pápa elleni merénylet vizsgálatai is részben Magyarországra vezettek. Mint Orbán-Schwarzkopf Balázs megemlíti, többen a svéd miniszterelnök, Olof Palme megölését is összefüggésbe hozzák ezekkel az ügyekkel. Mindezek mellett számos Közel-Keleten levezényelt puccs és politikai gyilkosság aktív részesei lehettünk.

A merényletek és terrortámadások elszaporodása miatt az USA Magyarországot a terrorizmust támogató országok közé akarta átsorolni. Ezen a helyzeten némileg javított ugyan a hidegháború enyhülése, de az orosz titkosszolgálatokhoz szorosan kötődő Szemjon Mogiljevics, azaz Szeva bácsi színre lépésével új időszámítás kezdődött a kilencvenes évek Budapestjén.