Vincze Máté a Néprajzi Múzeum Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek című utazókiállításának újkígyósi megnyitóján elmondta, kisebb csoportok és közösségek identitása adja a magyar identitást; más népekével egyesülve lesz belőle európai identitás.

Hirdetés

A „szürke globalizmus” korában, amikor mindenhol ugyanazok a boltok és éttermek vannak, különös érzékenységgel kell járni a környezetben, értékként kezelve a néphagyományokat – fogalmazott, hozzátéve: tisztelni kell azokat, akik összegyűjtik ezeket az értékeket és azokat is, akik életben tartják őket.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy Erdős Kamill egy 190 centiméter magas, színész alkatú, szőke, kék szemű, bajszos férfi volt rikító zöld kabátban, aki tökéletesen beszélte a lovárit, és akinek a gyűjteménye napjainkig a magyarországi cigányság meghatározó alkotása. A második világháborúban katonaként szolgált, francia fogságba került, ahol tüdőbajt kapott, de ott tanult meg lováriul egy cigányprímástól – elevenítette fel a történetet.

Nagysága az őt vezérlő szociográfiai indíttatásban és abban írható le, hogy külföldön is tudta publikálni kutatásait – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Vincze Máté emlékeztett, az első vándorcigányok a 14-15. században jelentek meg Magyarországon a török elől menekülve. Különleges munkákat végeztek, amelyre a török kiűzése után kevesebb szükség volt, ezért marginalizálódtak. Mária Terézia és II. József idején asszimilálódtak, a kommunizmus alatt pedig láthatatlanná váltak – fogalmazott.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója köszönetet mondott Kanalas Teréznek és Rostás Farkas Arankának, akik fiatal lányként szerepelnek az Erdős Kamill által készített fotókon, és akik idős asszonyként jelen voltak a megnyitón. Mint mondta, számukra nagyon fontos a fotókon szereplő, élő emberek visszajelzése, segítsége.

A kiállítást megnyitó Harangozó Imre néprajzkutató felidézte: a „szőke cigány” néptáncokat, sirató énekeket is gyűjtött. „Katonatisztből cigánnyá képezte magát úgy, hogy a közösség befogadta”, és el tudta érni, hogy olyan hagyományokat meséljenek el neki egyebek mellett varázslásról és szellemekről, amelyeket korábban senkivel sem osztottak meg a cigányok – idézte fel.

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja úgy értékelt: a november 8-ig, ingyenesen látogatható tárlat „az együttélést segíti és erősíti”.

A megnyitó végén Rostás Farkas Aranka cigány nyelven elmondott egy áldást, majd magyarul úgy fogalmazott: az a béke, ha ilyen sok ember összegyűlik. „Elveszne a világ, ha minden ember egyforma volna” – mondta.

Az Erdős Kamill ciganológus örökségét bemutató vándorkiállítás középpontjában a cigány közösségekben „álruhában járó”, legendás kutató, a „szőke cigány”, azaz Erdős Kamill (1924-1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, kéziratai, magnószalag-felvételei, valamint az ezekből kibomló történetek állnak. Az 1956 és 1962 között, 32 magyarországi településen készült fotói az akkor jellemző városi, beállított portrék helyett saját közegükben, az azóta már régen lebontott cigánytelepeken mutatta be adatközlőit.

A kiállítás főcíme egy bevett cigány köszönési formula azon változata, amelyet Erdős a cigány barátaihoz írt leveleiben használt, és akkor, amikor ismeretlen cigány közösségekbe toppant be.

Bár a tárlat számos néprajzi témát érint (esküvő, sirató, hiedelmek, hagyományos mesterségek), nem a néprajzi tárgyakat, hanem az embert, az emberi kapcsolatok sokféleségét állítja középpontba korabeli fotók segítségével. A tárlat megalkotásának fontos elemeként a Néprajzi Múzeum és az Erkel Ferenc Múzeum szakemberei több mint fél évszázad után felkutatták az egykori közösségek ma élő tagjait, s a már nem élők emlékét. Arra is törekedtek, hogy a hagyatékot visszavigyék azokba a közösségekbe, ahol egykor Erdős Kamill járt; nyomára bukkanjanak azoknak, akik a képeken szerepeltek.

A kiállítás alapjául szolgáló hagyatékot a gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteménye őrzi. Az Erdős-gyűjtemény a kutató özvegyének köszönhetően került a gyulai múzeum tulajdonába. A néprajzkutatóvá csak évekkel később vált Erdős 1952-ben egy őszi délután érkezett a gyulai tüdőszanatóriumba, amely későbbi magánéletét is meghatározta: az első ember, akivel a városban találkozott, későbbi felesége volt. Rá két évre egy megfázás miatt állapota súlyosan visszaesett, az ezt követő lábadozás után, felesége tanácsára kezdett módszeresen, hivatásszerűen foglalkozni a cigánysággal. Munkássága már rövidre szabott élete végére legendássá tette őt, kutatása megkerülhetetlen a cigánysággal foglalkozó néprajzosok körében.