Az alulról jövő kezdeményezések, a képviselők és a törvényalkotási munka szigorú ellenőrzése, petíciók aláírása, adományok gyűjtése, a fiatal és öntudatos rétegek megszólítása és egy közös értékrendszer kialakítása egyelőre nem volt elég ahhoz, hogy akár csak megrengesse a második világháború után kialakult status quót, a mind jobban erejét vesztő demokratikus parlamentáris intézményrendszert.

Az e-demokrácia nemcsak egy technikai jellegű változást jelent a mindennapi ügyek elektronikus intézésében, esetenként az állampolgárok aktív visszajelzéseivel és a döntéshozásba való bekapcsolásával, hanem szélsőséges változatában egy merőben új politikafilozófiát. Egy biztos: hazánkban az előbbi jelentéssel mindez közéleti témává vált. Bár már 2003-ben elkészült Magyar Információs Társadalom Stratégia és az Új Magyarország Fejlesztési Tervben is visszatérő fordulat az e-kormányzat kifejezés, az eredmények hiányát jelzi, hogy az utóbbi hónapokban minden parlamenti párt sürgette a komolyabb lépések megtételét. A Magyar Demokrata Fórum tavaly decemberben adott ki nyilatkozatot, amelyben észt mintára egy olyan e-demokrácia portál létrehozását javasolta, amely az állampolgároknak is lehetőséget biztosítana jogszabály-kezdeményezésre.

Január 24-én különös esemény történt: a részvételi demokrácia megerősítéséért, a társadalom politikai megosztottságának megszüntetéséért küzdő Ütköző Egyesület valóságos nagykoalíciós egyetértést alakított ki a kérdésben. Baráth Etele, az MSZP parlamenti képviselője és volt tárca nélküli minisztere, Csepeli György szociálpszichológus, a liberális vezetésű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója és Stumpf István, a Fidesz volt kancelláriaminisztere, a Századvég Alapítvány elnöke kerekasztal-beszélgetésen értettek egyet abban, hogy az internet segítségével „visszacsempészhető lenne” a magyar társadalomba a bizalom.

„Kelj fel és járj”

Akár ez is lehetne a mottója annak a civil ausztrál oldalnak, amelynek a világon egyedüliként sikerült több pártoló tagot toboroznia, mint amennyivel az ország politikai pártjai összesen rendelkeznek. A Get – Up! (www.GetUp.org.au) 2005-ben jött létre, ma már közel 250 ezer fős a tábora a huszonegymilliós lakosságú államban. Azután alapították, hogy 2004-ben a jobbközép koalíció nyerte meg az országos választásokat, és először fordult elő a 80-as évek óta, hogy egy politikai erő került többségbe a képviselőházban és a szenátusban is. Ahogy a szervezet nőtt, az eszköztára bővült: már nem csak arra szólította fel szimpatizánsait, hogy telefonokkal és e-mailekkel bombázzák választott képviselőiket, de hirdetéseket és televíziós reklámokat is bevetettek, petícióik pedig több ízben a törvényhozás elé kerültek, miután különböző pártok törvényjavaslat formájában benyújtották azokat. A nyíltan a baloldalt támogató szervezet kampányaiban tiltakozott például a jobboldali kormány által 2006 tavaszán életbe léptetett szakszervezet-ellenes törvénycsomag, az antiterrorista intézkedések és az iraki háborúban való ausztrál részvétel ellen, és fellépett az őslakosok jogaiért.

A GetUp mintájául az 1998-ban Amerikában indított MoveOn (www.MoveOn.org) szolgált, amelyet a „tovább, előre” szavakkal lehet fordítani. Bill Clinton amerikai elnök felelősségre vonását követően alapították azzal a céllal, hogy Amerika „lépjen tovább”, és ne foglalkozzon többet a Monica Lewinsky-botránnyal. Az oldal magát ausztrál társához hasonlóan függetlennek, egyszersmind progresszívnak vallja, és kezdettől támogatja a demokrata párti elnökjelöltek és politikusok kampányát, melyekre eddig dollármilliókat gyűjtöttek össze. A folyamatos médiabeli jelenlét mellett vitafórumokat, találkozókat szerveznek.

Ezekhez hasonló kezdeményezések számos országban vannak, jobb- és baloldalon egyaránt, de tény, hogy (bár igazi gyökeret sehol sem sikerült ereszteniük a társadalomban), a legsikeresebbek a politikai baloldalt támogatják. Kérdés persze, hogy milyen baloldal ez? Ha ugyanis némely mottójukat és cselekvési tervüket a magyar jobboldal kezdené el használni, nem túlzás azt feltételezni, hogy Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc és Kóka János nemzetközi sajtótájékoztatón kongatná meg a vészharangot a magyar demokrácia felett és hívná segítségül a nyugati világot. Melyek is ezek a progresszív-baloldali értékek?

A hagyományos antiglobalista jelszavak (a klímaváltozás következményeinek hangsúlyozása, tiltakozás az iraki háború ellen, békevágy és a szegény országok segítése), az emberi jogok és a társadalmi igazságosság melletti kiálláson túl jellemző rájuk a parlamentáris kereteket kikerülő közvetlen demokrácia népszerűsítése és a mindenkire kiterjedő állami egészségügy támogatása is. A MoveOn-t például egy videóüzenetben az a Michael Moore üdvözölte, aki a Sicko című, az amerikai több-biztosítós egészségügy visszásságairól szóló, nálunk is látható, 2007-ben bemutatott filmet rendezte. A honlapon csatlakozni lehetett ahhoz az ígérethez, hogy „fogadom, hogy megnézem a Sicko című filmet, és követelni fogom, hogy méltányos összegért mindenkinek járjon egészségügyi ellátás”. A magyar baloldali sajtót valószínűleg az is hideg zuhanyként érné, ha a Fidesz bejelentené, hogy jelszava mától „akcióban a demokrácia” lesz, és a jövőben a „demokráciában való aktív állampolgári részvételt hozná vissza” a közéletbe – ezek a GetUp jelmondatai.

Az Amőbától a Kapcsolatig

A három éve létező brit TheyWorkForYou.com (Érted dolgoznak) honlap eddig példátlan kísérletet tett a törvényhozásban dolgozó honatyák ellenőrzésére. Bárki pillanatok alatt utánakereshet a választókörzetében dolgozó képviselő munkájának, részletes statisztikákat találhat arról, hogyan szavazott és miről, táblázatba rendezve találja a költség-visszatérítéseit ciklusokra visszamenően, elolvashatja a hozzászólásait, és mindezekről azonnali értesítést kaphat e-mailben. A kezdeményezés olyan sikeressé vált, hogy a The Times brit lap 2006 elején már arról cikkezett, hogy egyes képviselők csak azért szólnak hozzá egy-egy vitához, hogy javítsák a statisztikájukat a honlapon.

Tény, hogy a Baja Ferenc-féle Kapcsolat (www.kapcsolat.hu) vállaltan párthonlap, és az is, hogy nem a polgári körök mintájára kíván felépíteni egy szociáldemokrata kötődésű közösséget. Ezzel együtt is jogos azonban a felvetés, hogy a többéves előkészület ellenére egy eredeti céljával éppen ellenkező oldalt sikerült létrehozni. A kapcsolat.hu példátlan népszerűtlensége senkit sem lepett meg (eddigi féléves működése során a párttagokkal, újságírókkal együtt is mindössze 5000 tagot tudtak toborozni), az már inkább, hogy megalkotói mintha nem vettek volna tudomást a nemzetközi trendekről. Ma ugyanis aktívabb közéleti szerepvállalásra a választók tömegét szinte kizárólag önkéntes alapon lehet rávenni. Baja Ferenc, a Kapcsolat felett bábáskodó MSZP-s Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azonban éppen a „párt társadalmi kapcsolatainak, beágyazottságának, a szociáldemokrata értékek elfogadottságának erősítésére” gründolta a Kapcsolatot. Ez egy pártállamban talán működne is, ám kérdés, sikeres lehet-e egy szervező a XXI. században, ha a többéves előkészületek során csak a szocialista kötődésű szervezetekkel vette fel a kapcsolatot és bevallottan „tudatosan nem kereste a nyilvánosságot”.

A 2006-ban történtek, a népszerűségi mutatók és a szocialista szavazóbázis társadalmi összetételének ismeretében kódolva volt ugyan a közösségi oldal kudarca, ám ezzel együtt egy felülről, mondhatni „erőszakkal” szervezett közösségépítés is lehetett volna sikeres, főleg, ha elfogadjuk Baja szavait, aki szerint jogosan érte kritika az MSZP-t azért, mert a kampány után mindenki eltűnt, és nemcsak a politikusokat, de egymást sem tudták elérni a szimpatizánsok.

A kapcsolat.hu-n bejelölhetünk ismerősöket (ha találunk), indíthatunk minikampányokat, szavazhatunk és vitázhatunk, ám erre bármely nem politikai közösségi honlap is képes. Az oldalon szinte semmit sem tudunk meg arról, hogy jelenleg „szociáldemokraták” vezetik az országot, hogy közülük kik képviselik a választókat és pontosan hogyan, mikor, miért és mivel teszik ezt. Az oldalon fellelhető mozgósító, petíciós vagy támogató kampányok sikertelensége azt is mutatja, hogy az oldal gazdái és résztvevői elvesztették a kapcsolatukat a külvilággal. A leginkább kézzelfogható talán a 42 éves, átlagos testalkatú, házas, „liberális politikai orientációjú és ateista vallású” V. Z. felhívása, mely azt célozta meg, hogy a képviselők fizetését a GDP-növekedéstől tegyék függővé. Ez egyébként szinte bizonyosan félreírás, az ötletgazda minden bizonnyal kormánytagokat vagy kormánypártiakat akart írni.

A Kapcsolat alapötlete azért elhibázott, mert nem kritikusabbá, nem aktívabbá akarja tenni a baloldali szavazókat, hanem éppen ellenkezőleg, egy sajátos védekezési mechanizmust épít ki a világ változásaival szemben. A szocialista honlap ilyen értelemben egy kádárista hagyományőrző portál. Így gyorsan elcsendesültek azok a hangok, akik a már 2002-es kampányért is felelős Baja Ferencben egy, a márciusi szociális népszavazásra is „veszélyes” adatbázis-építőt, a haldokló Amőba (Alapítvány a Modern Baloldalért) helyébe lépő új szuperoldal irányítóját, vagy a párt Szocialista Platformjának vezetőjeként valamiféle Gyurcsány-ellenes kört irányító potens vezetőt véltek felfedezni. Mindez nehezen elképzelhető a felhasználók jelenlegi számával. Még a január 19-ére tervezett spontán Gyurcsány-párti szimpátiatüntetést sem sikerült összehozni, pedig a fent említett GetUp és MoveOn, szervezetük függetlenségének hangsúlyozása mellett is nyíltan, elektronikus és írott kampányokban, jelentős pénzösszegekkel állnak ki baloldali pártok mellett.

Utcai politizálás a világhálón

A gyenge civil szervezettségű, apátiába süllyedt magyar közéletbe egy, a GetUphoz és a MoveOn-hoz hasonló szerveződés lehelhetne életet, mely a sajátos közép-európai környezetben valahol az egyetemes emberi értékek, a zöldek környezetvédelmi mozgalma, a progresszív jobboldali ideológia és a szociáldemokrácia mentén szerveződne. Nem biztos azonban, hogy egy ilyen harmadik erő felemelkedése hasznára válna az országnak.

A The Economist című brit gazdasági hetilap tavaly februárban írt arról, hogy a különböző e-petíciók, induljanak azok akár a kormány, akár a társadalom részéről, nem alkalmasak arra, hogy képesek legyenek mélyebb szakpolitikai kérdésekben is konszenzust kialakítani. Ráadásul hiába indulna mondjuk egy petíció vagy mozgalom a halálbüntetés visszaállításért, ha azonnal indulna egy másik a jelenlegi szabályozás megtartásáért.

Az elektronikus, civil, globális és nemzeti közvélemény jelenlétének pozitív megítélése azért sem egyértelmű, mert ezekbe a demokratikus részvételi módokba leginkább a szélessávú internettel rendelkezők kapcsolódhatnak be, nem véletlen, hogy ezek a világ leggazdagabb országaiban a legsikeresebbek. Szakértők szerint a közvetlen e-demokrácia kifejlődését hátráltathatja az is, hogy mivel bármilyen tömegmozgalom alapja a személyes találkozás, az emberek közötti elektronikus kötelék gyenge. Interneten nehéz tömeggyűlést tartani, vagy igazi, vérbő vitát rendezni. Igaz, ez utóbbinak ellentmond, hogy 2003-ban részben a MoveOn szervezte azt a virtuális tüntetést, melynek során az Irak elleni háború ellen tiltakozva több száz ezer amerikai állampolgár vette blokád alá a kongresszusi képviselők és szenátorok telefonvonalait és elektronikus postafiókjait.

A kritikák mindenesetre nem kedvetlenítik el a radikális e-demokrácia híveit. Alig néhány éve létezik a „Nyílt Forráskódú Kormányzás” fogalma, utalva azokra a programokra (pl. a százezer forintokba kerülő Microsoft termékekkel szemben ingyenes Linux operációs rendszerre), amelynek forráskódja szabadon módosítható és igény szerint alakítható. Hasonló elveken működik a Wikipédia internetes enciklopédia, amelynek szócikkeit (bizonyos szabályokat betartva) lényegében bárki szabadon szerkesztheti és alakíthatja. A cél a polgárok közvetlenebb bevonása a törvényalkotásba, a helyi közösségek döntéshozói és végrehajtási jogosítványainak kiterjesztése a viták moderálásának, az önkorrekció és az együttműködés eddig ismeretlen lehetőségeit kihasználva. A Wikipédiára és a legnépszerűbb magyar közösségi szájtra, az iWiW-re egyébként az Ütköző Egyesület találkozóján is hivatkoztak.

Mondani sem kell, hogy ezen elképzelések vadhajtásai azok az anarchista mozgalmak, amelyek lényegében csak a személyi és a magánvagyon biztonságának szavatolását várnák el az államtól, amelyre ezentúl nem is lenne sok szükség. Az e-demokrácia ezen szélsőséges formájának életképességét azonban egyszerű, hétköznapi tapasztalatok is megkérdőjelezik, hiszen valószínűleg egy ilyen rendszerben is előbb vagy utóbb kiemelkednének vezetők, alakulnának virtuális parlamentek. Nem beszélve arról, ami örök kérdése a politikafilozófiának, hogy elérhető-e valaha, hogy az emberek többségét a maguk teljességében érdekeljék a közügyek, vagy elég nekik, ha arról győződnek meg, hogy az állam irányítása kompetens, rátermett, elkötelezett személyek kezében van. A terület nélküli, virtuális közvetlen demokrácia tehát nehezen képzelhető el valamiféle, az állampolgárokat a politikai szerepvállalásra kényszerítő erő és egy belső szelekciós mechanizmus nélkül.

Hazánkban leginkább az egyik legnagyobb antiglobalista világszervezet, az ATTAC magyarországi csoportja, illetve a leginkább a Hősök terén bemutatott (többek között az ATTAC, a Védegylet, a Greenpeace és a Magyarországi Munkáspárt 2006 által is támogatott) Békejeléről híres Humanista Mozgalom hasonlítható az említett civil szervezetekhez. Utóbbi ideológiája valóban rokonítható a GetUp-éval vagy a MoveOnéval, hiszen egyszerre küzd a társadalombiztosítás üzleti alapra helyezése ellen és az egyneműek közötti házasságkötés lehetővé tételéért. A szervezetnek pártja is van (Humanista Párt), amely a 2006-os önkormányzati választásokon a II. kerületben tudott jelölteket állítani. Legjobbjuk az 1. számú egyéni választókerületben a szavazatok 2,91 százalékát szerezte meg, megelőzve ezzel a MIÉP jelöltjét, kevesebb mint egy százalékkal elmaradva az MDF-étől. A tavaly 10 éves Szociális Innováció Alapítvány tervezi a TheyWorkForYou magyarítását, egyelőre eredménytelenül.

A magyarországi szocialisták saját fejlesztésű honlapjukkal gazdaság- és társadalompolitikájukhoz hasonlóan a progresszív nemzetközi trendekkel ellentétes irányban indultak el, ezért az európai és amerikai civil társadalom küzdelmének felemás sikere elsősorban a magyar jobboldal számára lehet egyszerre iránymutató és intő jel. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a szélsőséget ezúttal is csak hajszál választja el a középszerűségtől, és egy állam legmagasabb szintű irányításába való állampolgári beleszólás tömegessé, rendszeressé és bárki által lehetővé tétele az anarchista ideológiákkal rokonítható.

Monostori Tibor