Hirdetés

A Nézőpont Intézet nyár végén készített, szeptember elején publikált országos közvélemény-kutatása még a kormánypárt hét százalékpontos gyengülését, illetve a baloldal összesített támogatottságának csökkenését mutatta. Az elmúlt közel két hónapban a Fidesz támogatottságának csökkenése megállt, sőt a kormánypárt vissza tudta szerezni egykori szavazóinak jelentős részét. Az október 17. és 19. között készült kutatás alapján a Fideszre az aktív magyaroknak ismét 52 százaléka adná voksát, amely az áprilisi választási eredményhez hasonló szintet jelent.

A kormánypártok növekedéséhez hozzájárult a miniszterelnök elégedettségi-indexének javulása, amely mostanra elérte az 53 százalékos szintet. Szintén a magyarázó okok közé tartozik az, hogy a nyár folyamán bejelentett rezsicsökkentés-módosítás csak kevesebb, mint a társadalom negyedét (24 százalék) érintette jelentős mértékben, míg a magyarok kétharmadának (67 százalék) rezsiköltségei csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem változtak.

Az elmúlt hetekben a kormányellenes oldalon csak a Demokratikus Koalíció (9 százalék) tudott növekedni. A felhajtóerőt vélhetően az árnyékkormány megalakítása adja, vagy legalábbis az, hogy a párt cselekvőképességet mutat. Míg korábban három másik párt is a bejutási küszöb feletti népszerűséggel bírt, mostanra a Mi Hazánk 4, a Momentum és az MKKP támogatottsága pedig 3 százalékra csökkent. A Jobbik (2 százalék), az MSZP (2 százalék), és az LMP (1 százalék) viszont már régóta küszöb alatti támogatottsággal rendelkeznek, a Párbeszédnek (0 százalék) pedig gyakorlatilag nem létezik kimutatható választói közönsége. Új szereplő az ellenzéki pártok hosszú sorában Jakab Péter mozgalma, a Nép Pártján, amely októberben először elérte az 1 százalékos támogattotsági szintet.

Továbbra is magas azok aránya, akikről kormánykritikusságuk kiderül, de a jelenlegi baloldali pártok közül nem tudnak választani. Ők alkotják a választók egyötödét (20 százalék).

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása augusztus 29-31. és október 17- 19. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók

Az elemzés eredetileg a Nézőpont Intézet honlapján jelent meg, azt IDE KATTINTVA érhetik el.

Korábban írtuk