Sok kis lépés a bölcsiseknek, nagy lépés Aszalónak” – fogalmazott Vitályos Eszter, hozzáfűzve, korábban nem volt ilyen intézmény a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen.

Hirdetés

Jól látható mindenki számára, hogy a kormányzati politika fókuszában a családok állnak, hiszen több mint harmincféle intézkedéssel próbálunk segíteni a magyar családoknak, hogy minden gyermek, akire vágynak, megszülethessen, ne legyen anyagi akadálya egy család bővülésének” – jelentette ki az államtitkár. Emlékeztetett, a bölcsődefejlesztési programban tízezer új férőhely létrehozását tűzték ki célul.

Ezzel nagyon jól állunk, erre Aszaló is jó példa, ahol 24 férőhelyes bölcsőde létesült, ami nagy előrelépés egy kis falu életében

– mondta Vitályos Eszter.

Megjegyezte, a kormány támogatásával, az Európai Unió hozzájárulásával, 99 millió forintból sikerült „ezt a csodát létrehozni”, amihez külön gratulált az aszalói képviselő-testületnek és a pályázatíróknak.

Korábban írtuk

Vitályos Eszter a szintén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csobajon, a „Pindur-ház” mini bölcsőde csütörtöki átadásán hangsúlyozta, fontos a kormánynak a magyar vidék erősítése, hogy ne csak a városokban érjék el az emberek azokat a szolgáltatásokat, amelyek a mindennapjaikhoz szükségesek, hanem egy párezres vagy akár egy hétszáz lelkes településen is.

Ezért teremt újabb és újabb bölcsődei férőhelyeket a kormány; míg 2010-ben 32 ezer férőhely volt, ezek száma mára meghaladta a 63 ezret, és jelenleg is több mint tízezer férőhely kialakítása zajlik – közölte. Hozzáfűzte, azt szeretnék, ha a családalapító fiatalok legalább olyan jó helyzetben lennének, mint ha nem lenne gyermekük.

Nagy jelentősége van annak, hogy újabb intézménnyel gazdagodik a csobaji közösség, akkor is, ha egyelőre csak hét férőhely van, de ha szükség lesz rá, akkor biztosan bővíteni fogják a bölcsődét – mondta az államtitkár.