Vitályos Eszter a 496 millió forint értékű beruházás kapcsán elmondta, a férőhelyek száma 2010-hez képest megduplázódott, az ellátást biztosító intézmények és a szolgáltatások száma pedig több mint négyszeresére nőtt az országban.

Hirdetés

A három év alatti gyermekek több mint 23 százaléka számára elérhető a bölcsődei ellátás valamelyik formája, ez az eddigi legmagasabb arányszám, 2010-ben 11 százalék volt ez az adat – fogalmazott a kormányszóvivő.

Megjegyezte, az országos lefedettséget tekintve 2024 áprilisában több mint 1150, azaz minden harmadik településen biztosított a bölcsődei ellátás, ami a tizennégy évvel ezelőtti adathoz képest három és félszeres emelkedést jelent.

A bölcsődei kapacitásbővítés- és fejlesztés folyamatos, jelenleg is több ezer férőhely építése zajlik – tette hozzá Vitályos Eszter.

Korábban írtuk

A kormánypárti politikus a bölcsődei szakemberek és az itt foglalkoztatottak bérezésével kapcsolatban hangsúlyozta, fizetésük 2010-hez képest 2024-re több mint négyszeresére emelkedett, és bár ezen a területen is sok a feladat, a kormány „nagy energiákkal” folytatja ezt a munkát.

A beruházásról szólva Vitályos Eszter elmondta, a fejlesztés során egy háromcsoportos, harminchat férőhelyes bölcsőde épült meg a Mátészalkához közeli településen. Az épületben a csoportszobák mellett raktárakat, konyhát, szociális helyiségeket és játszóudvart is kialakítottak.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, az elmúlt öt évben több mint ötmilliárd forint fejlesztési támogatást kapott Nagydobos, amire „esély nem lett volna” a 2010 előtti időszakban.

Kovács Gábor, a község Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt, a bölcsőde felépítéséhez szükséges forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyerte el az önkormányzat.