Vitályos Eszter, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, a leányfalui Pöttyös Panni gyermekorvosi rendelő átadásán arról beszélt: korábban egy kis orvosi szobában kezelték a gyermekeket a Pest vármegyei településen. A szobát a felnőtt háziorvosi rendelőből „csípte le” az önkormányzat.

Hirdetés

Örömtelinek nevezte, hogy Leányfalun növekszik a gyermekek száma. Ehhez mérten kellett alakítani az infrastruktúrát is – jegyezte meg.

Hozzátette: az önkormányzat a gyermekorvosi rendelő kivitelezéséhez 100 millió forintot a Magyar falu programban nyert el, és 80 millió forintos önrésszel járult hozzá.

Vitályos Eszter elmondta, hogy 2019 és 2023 között a Magyar falu programban 600 orvosi rendelő épülhetett fel, illetve újulhatott meg mintegy 13 milliárd forintból és 1706 település szerezhetett be orvosi eszközöket csaknem 4 milliárd forintos támogatásból. Orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására 81 település 6,8 milliárd forintot fordíthatott – ismertette.

Korábban írtuk