Vitézy Dávid számokkal is alátámasztotta állítását. Azt mondta, hogy Budapest 1100 kilométernyi úthálózatából a főváros által fenntartott főutaknak egy év alatt – 2023-ban – mindössze 0,6 százalékát újították fel. Hozzátette, ha ezt ilyen tempóban folytatják, akkor minden útszakasz 166 évente kerül sorra, miközben legalább 20 évente illene útfelújítást végezni.

Hirdetés

Változtatni kell ezen – jelentette ki a főpolgármester-jelölt. Kifejtette, a 101 pontos programjában szerepel, hogy a ciklus végére megtízszerezik az útfelújítások jelenlegi volumenét. Ez azt jelentené, hogy a következő ciklusban 350 kilométer utat újítanak fel, ami már érezhető előrelépés.

A felújítás a jelölt szerint nem csupán új burkolatot jelentene, hanem azt, hogy a 21. század elvárásai szerint „faltól falig” rendbe kell tenni a dolgokat: ahol hiányzik a járda, a kerékpározási lehetőség, hiányoznak a fák, gyalogátkelőhelyek, ahol a közművek nem megfelelően vannak elhelyezve, mindenhez „hozzá kell nyúlni”.

Azt mondta: együtt kell működni a kerületekkel és az útállapotok, valamint az ott közlekedők száma szerint kell meghatározni a rekonstrukciók sorrendjét, nem pedig az alapján, hogy DK-s vagy fideszes-e a polgármester.

Korábban írtuk

„Karácsony Gergely nyilvánvalóan ennek alapján dönti el”, hol lesznek útfelújítások, vélelmezte Vitézy Dávid, aki rámutatott arra is, hogy 2023-ban mindössze 280 millió forintot költöttek erre a célra a 400 milliárd fölötti költségvetésből. Vagyis nem érték el a teljes költségvetés 0,1 százalékát sem.

Valamiféle „álzöld logikának” nevezte, hogy az autós közlekedés visszafejlesztése kapcsán azt gondolják, az útfelújtások elmaradása arra ösztönzi az embereket, hogy ne autózzanak, majd rögtön hozzátette, vitatkozik ezzel.

„A rossz útállapotok több környezetszennyezést okoznak, és a busszal utazóknak is megkeserítik az életét” – fejtette ki.

Kérdésre, hogy előteremthető-e évi 2,8 milliárd forint útfelújításra, a főpolgármester-jelölt kifejtette, hogy reálértéken a főváros anyagi helyzete ma nem rosszabb, mint Tarlós István első ciklusában volt, amikor a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) ő vezette, mégis nagyságrendekkel több utat tudtak felújítani.

Vitézy Dávid azt mondta: Budapest akkor évi 5 milliárdot költött erre a célra, ami most is vállalható, csak „át kell gondolni a főváros költségvetését”. Mert nem mindegy, hogy mennyi megy el „pártkáderek” kifizetésére – jegyezte meg.

„Milliárdokat költenek el arra, hogy Draskovics Tibor, Gál J. Zoltán és társaik üljenek különböző igazgatótanácsokban” – fogalmazott. A főváros Vitézy Dávid szerint ma sok szempontból „kifizetőhelyként” működik. Rengeteg ponton meg lehetne fogni a pénzek elfolyását, és több forrást lehetne fordítani az útfelújításokra – jelentette ki.