„Ma este a Partizánban Gulyás Mártonnak tett ígéretét betartva az adást követően visszahívott Karácsony Gergely főpolgármester, így végre sor került a választás estéjén általam kezdeményezett telefonbeszélgetésre”

Hirdetés

– írta a bejegyzésben Vitézy Dávid, aki Karácsony Gergely bocsánatkérését elfogadta.

„Nagyon bízom benne, hogy akármi is lesz a jogorvoslatok és az újraszámlálás végeredménye, a normális emberi hangnemet helyre tudjuk állítani. Minden erőmmel ezen leszek, hisz ez Budapest érdeke is, és ebben az irányban tett fontos lépésnek tekintem ezt a mai beszélgetést”

– tette hozzá.

A bejegyzés szerint a választási jogorvoslatok kapcsán röviden ismertették egymással a közvéleménynek már bemutatott érveiket, ezügyben a pénteki újraszámlálás és a további esetleges jogorvoslati folyamatok végeredménye lesz döntő.

Vitézy Dávid azt is közölte, hogy akármelyikük is lesz a jogerős választási eredmény szerint a főpolgármester, elfogadja és tiszteletben fogja tartani.

„Ha ő lesz az, minden nyilvános fórumon ki fogok állni amellett, hogy ő a megválasztott főpolgármester, ezt most közvetlenül is elmondtam neki”

– írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

Korábban írtuk