Vizit Kenderesen

Etus néni a református templom imatermében valószínűtlenül vastag szemüvegén át csaknem száz esztendő történelmének ezernyi diaképe között kutat.

– Mi, az egész falu meg a környék százkilencven tanyájának népe Horthy kenyerét ettük, azon cseperedtünk fel, és nem volt keserű, csak tilos volt beszélni róla.

Keserű az idő, ami ránk köszöntött. A csendes és szomorú alföldi síkságra a magára haragított szürke felhőkből úgy esik a farsang eleji kásás eső, mintha dé­zsá­ból öntenék. Kálmán, a katolikus templomszolga dob is néhány akáchasábot az imatermi vaskályhába, aztán Répási István lelkész uram, aki néhány hónapja kezdte meg kenderesi szolgálatát, átkísér a közelmúltban 430 millióból felújított istenházába, az első sori, tölgyfából készült legmívesebb padhoz.

– Ezt a Horthy család tiszteletére faragtatták a hűséges kenderesiek – mutat a homlokzatába vésett 1938-as évszámra a nagytiszteletű úr. – A kormányzó úr mindig a szélén foglalt helyet a vasárnapi istentiszteleteken. És – lép kettővel odébb – itt, ezen a helyen keresztelték meg 1868-ban, majd földi maradványainak hazatérésekor itt tartották a megemlékezést.

– Én is azért jöttem – szúrok mondandója közepébe –, hogy megérdeklődjem a 66 esztendeje, 88 éves korában elhunyt kormányzó emléke újratemetésének 30. évfordulóján, mennyire van még jelen a közösség életében?

– Lelkiismeret-ébresztő kérdés mindannyiunk számára – kísér az ajtóig –, vizitálja meg a várost!

Még a berozsdásodott emlékezetűeket is naponta figyelmezteti a számos Horthy-örökség: a felújítás alatt álló Halassy–Horthy-kastély, a református, aztán a két katolikus iskola, az 1931-ben megcsinosított vonatállomás, a régi kultúrház és kádas népfürdő, a volt csendőrlaktanya és a községháza. Valamennyi a család közreműködésével épült, csakúgy mint a közel száz esztendeje átadott makadámutak, később pedig az elektromos és ivóvízhálózat.

– Nem az emlékezetkiesés az oka, ha felejtenek, hanem a félelem, amely évtizedeken át igazgatta a falut – mondja a városháza polgármesteri irodájában Bodor Tamás, a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány elnöke, aki a ma már városi Horthy Miklós Tengerészeti Múzeumot is vezette, míg ki nem rúgta Bogdán Péter, az előző polgármester. – Mivel itt születtem, a kenderesi általánosba jártam, de még az 1980-as évek közepén sem mondtak vagy tanítottak a kormányzó úrról nekünk egy kukkot sem, sőt azt sem tudtuk, hogy ő építtette az iskolánkat. A történelemtanárunk például a növénytermesztést cserélte el a katedrára; a többi pedagógussal együtt megbízható pártkáder volt.

– Ide való vagyok én is, de mióta az eszemet tudom, nekem arról a korszakról nem beszélt senki, még a családban is csak suttogva – csatlakozik hozzánk Lukácsné Németh Edit óvodavezető, mesterpedagógus. – Emlékszem, nyolcadikos koromban csak annyit tudhattunk a kastélyról, hogy az egy olyan régi épület, amelyben traktorosképző iskola működik. Féltek a szülők, a meghurcolt ’56-osok, az egykori Horthy-gazdaságban dolgozók csakúgy, mint a régi vágású, földjüktől megfosztott parasztok és tanyasi gazdák. Az volt a bűnünk, még közvetlenül a rendszerváltás előtti években is, hogy a fasiszta meg antiszemita Horthy szülőfalujában lakunk. Együtt kellett élni ezekkel a nyilvánvaló hazugságokkal, miközben otthon és titokban imába foglalták a nevét, például nagymamámék is. Sőt, ugyancsak lopva, de halottak napján mindig voltak, akik rendbe tették a családi kripta környékét és gyertyát gyújtottak.

Ránk nyitja az ajtót az iroda friss tulajdonosa, a város alig több mint két hónapos új polgármestere, Barabásné Forgács Edit. Tepertős pogácsával és házi lekváros táskával kedveskedik a férjével kerek 30 esztendeje közösen nyitott pékségéből. Szándékosan a jelenlétében kérdezem az alapítvány elnökétől, miért rúgta ki az előző városvezető.

– Mert szóvá tettem mint fideszes önkormányzati képviselő, hogy függetlenként nem kellene a város vesztére a Demokratikus Koalícióval barátkoznia, meg Jakab Péterrel, meg Márki-Zay Péterrel nyilvánosan fotózkodni, inkább a településsel törődni. Nem sokra rá, hogy repültem, a testület feloszlatta magát, mert nem ment a közös munka és felmerült egy több száz milliós adósságrendezési probléma is. A tavaly november végi időközi választáson csaknem 70 százalékos elsöprő győzelmet arattunk a Fidesz színeiben – néz új polgármesterére –, lesz is mit rendbe tennünk, például a Horthy-kultuszt is, mert az alapítvány az előbbi okok miatt is mostanában mélyen alszik.

A 2003 óta város Kenderesnek és környékbeli tanyavilágának a társadalma az évtizedek alatt ugyancsak megváltozott. A 4300 lelkes település lakóinak több mint 40 százaléka roma. Néhány éve még országos hírű botrányok, rendőrverés meg gazdasági bűncselekmények helyszíne volt, ezért a közösség néhány tucatnyi értelmiségére komoly feladatot ró a béke és biztonság őrzése. Különösen, ha hozzátesszük, hogy a katolikus óvodába és iskolába járó 310 gyerek közel fele cigány. Panaszkodni lehetne, de minek. Igaz, mostanában egyre többen járnak el akár Pestig is dolgozni, akik már felelősen osztják be a pénzüket, hogy taníttatni tudják a gyereket, meg szépen járatni. A helyi aktív dolgozók többsége gazdálkodó földműves, vagy a szolgáltatóiparból él. Akad persze néhány tehetősebb vállalkozó is.

A roma lakosság növekedésének és a történelem nemzetpusztító viharainak köszönhetően az egykor református falu 70 százaléka ma már katolikus, de egyre kevesebben nyomják le templomuk ajtaján a kilincset. A település éves költségvetése 1,3 milliárd, amiből csupán 60 millió az iparűzésiadó-bevétel, míg kultúrára, múzeumra, rendezvényekre és például a kormányzóhoz kötődő emlékezésekre cirka 20 millió marad, annak is jó részét a bérek viszik el.

– Ennyi pénzből nem könnyű történelmünk egyik legkiemelkedőbb politikusának kultuszát ápolni és erősíteni – mondja a polgármester asszony –, mégis kötelességünk bemutatni és megismertetni a sok-sok politikai és ideológiai hazugsággal szemben a kormányzó és családja igazi arcát az őket körülvevő tisztelet, szeretet kíséretében. Emlékszem Julika nénire, keresztanyám volt, és sokat mesélt nekünk arról, hogy mennyire szeretett a méltóságos asszonnyal együtt sütni-főzni, amikor a konyháján dolgozott. Sosem kezelték cselédként, sem őt, sem a többi falusit, például közösen sütötték az ördögpirulát, a kakaóban forgatott édes fánkot. Ha újszülött látta meg a kenderesi eget, Magda nagyságos asszony szeretetcsomagot készített és azzal tette tiszteletét a gyermekáldásos családnál. Sőt, a gyerekeik együtt játszottak a falusiakkal, az egyik felnőtt Horthy pedig eljárt a falusi színkörbe szerepet tanulni, irodalmi esteken fellépni. Mutasson nekem hasonlót valaki azok közül, akik állandóan rágalmazzák és ócsárolják őket!

– Az én nagymamámat Franciskának szólította Magda asszony, akinél szobalányként dolgozott, Péter nagyapám pedig a gazdaságban volt mindenes. Felváltva mesélték, hogy mennyire becsülték és tisztelték őket az uradalomban, durva szidást nem kaptak – emlékszik vissza a mesterpedagógus unoka. – Tőlük hallottam először arról is, hogy amikor bejöttek az oroszok, azok ugyanúgy kegyetlenkedtek és bűnöztek, mint a Kun Béla-féle Tanácsköztársaság idején a Szolnok felé nyomuló román katonák. Kihordták a könyveket meg a bútorokat a kastély elé kupacba, és felgyújtották. Mivel köztudott volt, hogy Péter nagyapám szerette a kormányzót, ráadásul mélyen vallásos, állandóan megfigyelték, kísérgették, az 1956-os forradalom leverése után el is vitték Kunhegyesre, ahol mielőtt börtönbe zárták volna, látta, amint egy állapotos kismamát kútba dobnak a pufajkások. Aztán egy véresre ütlegelt ember mellé zárták, és betettek a cellába egy lavór vizet meg darab rongyot. Azzal zárták az ajtót, ha reggelig meghal a társad, rád fogjuk, hogy te vagy a gyilkosa. Szerencsére nem halt meg. Ezeket amíg élek, nem felejtem el, és azt akarom, hogy minél többen tudjanak róla. Jó volna, ha a mostanában oly sokat tüntető, szerencsére kevéske pedagóguskolléga például ezekről a valódi történelmi eseményekről oktatná a pesti diákokat és nem a zendülésről, a káromkodásról, a kormány és a hazájuk gyalázásáról meg az egyneműek szerelméről.

Kifelé jövet a lépcsőházban márványtábla előtt haladunk el, rajta dr. Horthy Szabolcsnak, a kormányzó egyik testvérének neve is szerepel, akivel az I. világháború során végzett egy lengyel földön kapott fejlövés, tájékoztat a kirúgott igazgató úr. Később a másik testvért, Horthy Bélát említi, aki pedig egy tengerészeti hadgyakorlat közben eltévedt lövedéktől vesztette életét.

Répási István

Lukácsné Németh Edit

Barabásné Forgács Edit

Bodor Tamás

Horthy-kripa a kenderesi temetőben

Halottak kihajózása a Novaráról az otrantói ütközet után 1917. április 18-án

Szénhordás a Novarára, 1917. május 17.

Repülőgép bombát dob a hajó bal oldalán 1917. május 15-én 10 órakor

Csató Sándor

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 / 11

– A tragédiát követően úgy döntött a család ötödik gyermeke, Miklós, hogy belőle mindenáron tengerésztiszt lesz. Miután a debreceni református kollégiumot letudta és a soproni gimnáziumot is elvégezte, a szigorú fiumei tengerészeti akadémiára nyert felvételt, ahol 1886-ban hadapróddá avatták. Később, 1909-től a sorhajókapitány Ferenc József szárnysegédje volt. Népszerűséget az otrantói szorosban 1917-ben vívott ütközet során szerzett, ahol akár korábban a testvérei, ő is megsebesült, ezért hordágyon fekve vezényelte tovább a sikeres hadműveletet.

E sorok írójának volt szerencséje a délolasz kikötővároskában, Otrantóban megnézni a hadi siker tiszteletére felavatott emléktáblát, amelyhez hasonló büszkeségben a saját hazájában azért nem lehet része, mert sem a tetteiről, sem magáról a kormányzóról nincsen nyilvános méltatás, esetleg csak elvétve és eldugva egy-egy apró szobor vagy tábla, az is magánportán. Azt sem említik, hogy például kitűnő sportember volt, vívott, kerékpározott, futott, lovagolt és teniszezett, sőt futballozott is, mellette remekül táncolt, társalgott, hiszen a magyar mellett öt nyelven, németül, horvátul, olaszul, angolul és franciául beszélt.

– A mi kormányzónk példakép, akire, amíg hatalmon volt, a fél világ felnézett és akit miután a németek elvittek, majd a szovjetek bejöttek, az összes irigye, ideológiai ellensége megrágalmazott és meggyalázott – summázza a régi csend­őr­laktanya előtti kis téren Csató Sándor rokkantnyugdíjas, éppen ott, ahol a vörös csillagos szovjet emlékmű állott, ami miatt kis híján halálra verték a rendőrök.

Elmondása szerint 1983 novemberében, amikor a keleti blokkot markában tartó kommunizmus eresztékei már meg-megreccsentek, Sanyi bátyánk hazafelé menet meglátta, hogy a viharos szél a november 7-i ünnepség méteres koszorúit messzire röpítette a csillagos talapzatról. Gondolt egyet, és a négy vörös szalagos virágkoszorút amolyan parasztbrahiból felakasztotta négy környező fára, hadd lógjanak.

– Másnap nyolc rendőr jött értem a munkahelyemre, bevittek a falusi őrsre és addig vertek, rugdostak, amíg el nem ájultam. Fellocsoltak, Zsiguliba tettek és a szolnoki kapitányságra vittek, ahol egy Szegedi nevű fiatal százados vezetésével, aki szerintem ma is él, egyszerre négyen ütöttek elölről, hátulról… Mindegyik részeg volt – néz maga elé a jegeces járdára Csató Sándor megbékélésbe simult, könnyes tekintettel. – Előzetesbe csuktak három hétre, később a bíróság másfél év felfüggesztett börtönre ítélt a koszorúakasztásért.

Sanyi bátyánkat, noha a szittya alföldi tanya nevelte, sikerült úgy helybenhagyniuk a rendőröknek, hogy le kellett százalékolni, majd rokkantnyugdíjba küldeni. Azt mondja, Kenderest egy kunhegyesi pufajkáskülönítmény ellenőrizte, vallatta, csicskáztatta szinte naponta. Ő még összeteheti a két kezét, hiszen a kormányzó egyik testőrét, Makra Endrét 1957 tavaszán csak „egy kis beszélgetésre” vitték be a rendőrségre, ahonnan soha többé nem tért haza. Másnap szóltak a feleségének, hogy a férje meghalt, de hogy miért, azt nem mondták meg. Rettegésben élt a falu, Makra felesége pedig elköltözött a három félárva gyerekükkel.

– Tudtuk, hogy ezek az embertelen gyötrések Horthy miatt történtek, mégsem haragudott senki a kommunistákon kívül a kormányzó urunkra – emlékezik Csató Sándor. – Apám, akit miután a nagyapa odamaradt az I. világháborúban, szintén a tanya nevelt fel, később közvetlen a család környezetében dolgozhatott, kocsis volt. Mesélte egyszer, hogy az egyik vasárnapi istentisztelet előtt Magda nagyságos asszony azon bánkódott, véletlen a kastélyban felejtette a bibliát. Apám tisztelettel felajánlotta a sajátját, amit két nap múlva Horthyné hálás köszönetével és egy a lapjai közé rejtett ötpengőssel adott vissza.

– Most mondja meg, de őszintén – néz a szemembe –, hogyan lehetséges az, hogy Göncz Árpádról teret neveznek el, a pufajkás Horn Gyulának szobrot állítanak, miközben az összes szarjankó kommunista Apró Antaltól Biszku Bélán át Gyurcsányig megúszta a börtönt? Ezek a kormányzó nyomába sem léphetnek, mégis, aki ki meri ejteni Horthy nevét, az a mai napig fasiszta, irredenta meg antiszemita. Álljunk már a sarkunkra!

A bűnbak Kenderes szülötte Fazekas Sándor volt karcagi polgármester, vidékfejlesztési miniszter, fideszes országgyűlési képviselő is, akit a mai napig szintén meghatározó élmények fűznek a meghurcoltak közösségéhez.

– A kormányzónak és családjának komoly tekintélye volt és van ma is a helybeliek körében, pedig Horthy miatt, különösen a fejlesztések területén, évtizedekig büntették a falut – emlékszik vissza Fazekas Sándor. – Mégis büszkék rá, hogy államfőt adtak a hazának, aki megmentette Magyarországot, és meggyőződésük, hogy mindent megtett érte, amit csak lehetett. Tudjuk, hogy mind a németek barátságát, mind a háborút a végsőkig igyekezett elkerülni, ami a nagyhatalmak szorításában szinte lehetetlen volt. A kenderesiek csendes és gyötrelmes ellenállásában a pártállammal szemben az ő tisztelete is mindvégig benne volt.

A képviselő édesapja öt évig volt a kastélyban működő szakiskola igazgatója, és sokat tett csellel, udvarlással azért, hogy az illetékes elvtársak beleegyezzenek az épület korhű felújításába ahelyett, hogy tüzépes ablakokkal rondítanák tönkre. Amikor pedig ki akarták vágatni a híres gesztenyesort, csak azért, mert „a Horthy” ültette, akkor azzal érvelt, hogy nem Horthy, hanem munkáskezű kertészek és napszámosok ültették azokat a fákat, így az árnyas allé megmenekült. Ez is az ellenállás egyik formája volt akkoriban.

A felakasztott november 7-i koszorúk teréről az úttesten átkelve, az egykori kádakkal felszerelt tisztasági fürdő és művelődési ház ajtaján benyitva, a Horthy Miklós Tengerészeti Múzeumba érkezünk. A tusolók és öltözők helyiségeiből ajtót nyitottak a falon át az íves karzattal díszített színházterembe, ahol Szabó Judit tárlatvezető elsőként azt mutatja meg, ahol ünnepségek és irodalmi előadások alkalmával a kormányzóházaspár foglalt helyet. Az üveges vitrinek és a falra akasztott tablók anyagai, valamint a használati tárgyak, ruhák, bútorok, makettek és szobrok különös hangulatot kölcsönöznek az épületnek, hiszen annak előtte testi és lelki tisztálkodásra, búzakalászos meg újboros vigasságokra, bokrétás bálokra használták az itteni népek.

– Évente közel tízezer magyar és külföldi látogatja a kiállítást, a kastélyt és a családi kriptát Pozsonytól Kolozsváron át Floridáig – mutatja hozzá a vaskos vendégkönyvet Judit asszony. Gyermeki lelkesedéssel fogad mindenkit annak ellenére, hogy néha akad egy-két kötözködő, bárdolatlan alak is közöttük. – A megemlékezéseken elhelyezett koszorúk feliratos szalagjait megőrizzük és kitesszük a falra – mutat egyet a kormányzót ábrázoló olajfestmény mellett. – Erre például azt írták, „a hálás zsidóságtól”. Amikor két férfi ezt meglátta, az egyik azonnal felelősségre vont, ki merészelte idetenni. Mondtam neki, hogy én, a családi kriptából hoztuk be, védett helyre. Azonnal vegyék le, üvöltötte bele az arcomba, mert Horthy gazember volt, aki kivégeztette a zsidókat. Annyit válaszoltam neki csendesen, alaposabban olvasson utána, kedves uram. Társa azonnal elcibálta onnan. Egy fiatal történelemtanár pedig miután megnézte a kiállítást, azzal ment ki az ajtón, hogy ő Horthyról ilyen szépeket nem fog tanítani a gyerekeknek. A legtöbb kedves látogatóval viszont néha még együtt is siratunk a kormányzó arcképe vagy a családi kripta előtt. De várjon csak, mutatok valamit!

Hamarost három dohánysárga fényképpel tér vissza, két éve kapta egy Kaliforniából érkezett idős hölgytől, aki azzal bízta rá őket, hogy nála lesznek a legjobb helyen. A felvételek 1917 tavaszán készültek, a délolasz otrantói tengerszorosban vívott győztes ütközet idején. Az első felvétel hátoldalára azt írták: „1917. április 18. Halottak kihajózása a Novaráról az otrantói szorosból.” A második felirata: „Szénhordás a Novarára, 1917. május 17.” A harmadiké pedig azt, hogy „repülő egy bombát dobott a hajó bal oldalához”. Miután a 116 esztendeje készült képeket a kaliforniai hölgy Jutkára bízta, a következő sorokat írta a múzeum emlékkönyvébe: „Hálás vagyok, hogy itt lehetek és tiszteleghetek az édesapám Admirálisának, hősi emlékének. Édesapám a Novara első kormányosa volt, és haláláig nagy tisztelője Horthy Miklós kormányzó úrnak. Áldott legyen mindkettőjük pora és emléke. 2021. 9. 19. Ilona Szoták Amerikából”

Néhány lépéssel odébb rikító kék dzsekis fiatalember nézegeti a tárlókat és a falra feszített zászlókat. Megszólításomra azt mondja, Püspökladányban volt dolga és gondolta, mielőtt visszatér Miskolcra, ahol dolgozik, benéz a múzeumba.

– Nekem gyerekkoromban sokat mesélt a nagyapám Horthyról meg a magyar virtusról és becsületről, később pedig a gimnáziumi történelemtanárom világosított fel arról is, amit nem tanultunk. Szívesen mondom a nevemet, Simon Viktornak hívnak, és 28 éves vagyok. Vállalom a véleményem, szerintem akiben fikarcnyi magyarság is lakozik, annak becsülni és tisztelni kell Horthy Miklós emlékét.

A kenderesi vizit a kormányzó úr családi kriptájánál ér véget. Ide hozták haza a portugál Estoril városából földi maradványait, és 30 éve itt került sor az újratemetésre, amelyen a halálos beteg Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke nem vehetett ugyan részt, csak családját küldte el, de pár nappal később, erejét összeszedve mégis személyesen tisztelgett a sír előtt. Az új polgármesternő és a református lelkész azzal búcsúzott, hogy szakítva az elmúlt évek szürke eseménytelenségével, az újratemetés 30. évfordulójára, szeptember 4-ére történelmünkhöz és a kormányzóhoz méltó országos szintű megemlékezéssel készülnek. Horthy Miklós halálának 66. évfordulójára most szombaton, február 11-én emlékeznek a kenderesi temetőben.